‘klettersteig’ címkével ellátott bejegyzések

postheadericon A Bécsi erdő meghódítása, első B-nehézségű via ferrátánk

DSC07301Lassan két hét telt el első, felszerelésben mászott via ferrátánk óta, mégis friss még az élmény és szívesen gondolok vissza minden pillanatára. Bár az időjárás nem volt “felhőtlen”, de megúsztuk eső nélkül… pedig volt mitől tartanunk! De kezdjük az elejétől…

Bár az út március 30-án volt, már jóval előtte, közel két hónapja befizettük az utazási irodának a részvételi díjat. Nem szerettünk volna lemaradni a lehetőségről és egyben bebiztosítottuk magunkat a felől, hogy nem futamodunk el :)

Arra persze nem gondoltunk, hogy idén egy kicsit később kezdődik a tavasz. Előtte pár nappal még havazott és a túra időpontjára is 6 C-ot és esőt, havasesőt jósoltak. Az igazat megvallva kicsit megrémültem ettől, rá is kérdeztem a túravezetőnél, hogy biztos indulunk-e. Ők bíztak a jó időben, ezért mi is felkészültünk az útra.

Hajnal 5 órakor találkoztunk a Felvonulás téren. Megtöltöttük a kb. 40 fős buszt és sofőreink már el is indultak Mödling, Ausztria felé. Útközben megálltunk Győrnél egy 10 perces pihenőre, majd 9, fél 10 magasságában megérkeztünk a sziklafal alá.

Igen, nem írtam el. Ez a ferrata lényegében az út mellől indul, a beszállási pontig nem kell többet, mint 20 métert sétálni, azt is aszfalton. Nem volt túl kimerítő. Külön kényelmi szempont, hogy az indulási helyen ingyen használható WC és mosdó is található! Nagyszerű!

DSC07191Egy rövid tájékoztató, felszereléshasználat és biztonsági útmutató után elkezdtük sorban megmászni a falat. Ez egy B kategóriás ferráta, ami annyit tesz, hogy ez a legkönnyebb nehézségi fok, ahol már kötelező a felszereléshasználat. Az ennél könnyebb “vasalt utak”, pl. az A-kategóriás Rám-szakadék hazánkban, még felszerelés nélkül is járható. Ide már kellett a biztosítás, mert voltak kisebb kitett útszakaszok, amikor alattunk 10-20, vagy akár 30 méteres mélység is volt.

Az út legnehezebb szakasza az indulás utáni rész volt. Ez a szinte teljesen függőleges fal volt némelyek számára a vízválasztó. Mivel mindenki kezdő volt közöttünk, ezért a túravezetők nagyon nagy odafigyeléssel segítettek minket. Öt fős csoportokban haladtunk, 1 vezető, 5 “játékos”, majd megint vezető és így tovább. A sor végét szintén tapasztalt mászó zárta.

DSC07248A felhő sajnos megfosztott minket attól a látványtól, hogy messzire elláthassunk a sziklákról, de azért érzékelhető volt a magasság. A hangulat nagyszerű volt, az izgalom csapatot kovácsolt a résztvevőkből. Sziporkáztak a viccek, nevetgéltünk, mint akik már régóta ismerik egymást – és ennek részesei voltak a túravezetők is.

A mászás kb. két és fél óra volt, utána a csapat másik felével találkoztunk egy várnál. Azt ugyanis elfelejtettem mondani, hogy kettészakadt a csapat és 20 ember mászott, míg 20 ember túrázni indult. Most jött a csere.

Kényelmes sétára indultunk egy kilátó fele. Itt már bokáig jártunk a friss hóban és a látási viszonyok mit sem javultak. Útközben betértünk egy Hüttébe, menedékházba is, ahol volt lehetőségünk enni, inni, felmelegíteni magunkat. Volt aki gulyáslevest kért – megmosolyogtam… kimegyünk Ausztriába és magyar kaját rendelünk? :) De hát mindenki saját ízlése szerint :)

DSC07283A kilátót a tervezettnél jóval hamarabb elértük. Ebben nagy szerepet játszott, hogy Krisztián vezetőnk -szerintem- a kelleténél nagyobb iramot diktált. Nem volt persze vészes, de szerintem teljesítménytúrára készülhetett a srác :)

A kilátás odafent pazar volt! Mind a 10 méter, amit látni lehetett a felhőben… mesés élmény volt :)

Visszafelé már az út második felét aszfalton tettük meg. A buszhoz érkezve mindenki elégedett volt a napi teljesítményével és áldottuk az eget, hogy megúsztuk eső nélkül (a sziklafal így is sok helyen nedves, csúszós volt).

Este 9 óra körül értünk vissza Budapestre, a Felvonulás-térre. Innen még hazakocsikáztunk Szigetszentmiklósra, kevés forgalomban, nyugodtan.

Konklúzió: egy új hobbit (és most nem Zsákos Frodóról beszélek!) és szerelmet (még most sem! :) ) ismertünk meg. A buszon hazafelé már a következő utunkat kerestük az okostelefonon… kell ennél többet mondani? Igen, majd nemsokára, a következő túraleíráskor :) Addig is: kalandra fel! :)

A túráért külön köszönet illeti Csongort, aki a mászásban segített, Ákost, aki általánosságban fogta össze a csapatot és az utazom.com többi munkatársát is üdvözöljük :)

Ja igen, néhány koordináta a GPS rajongóknak:

  • Parkoló: N 48.081211° E 16.268205°
  • Hütte: N 48.062695° E 16.257839°
  • Kilátó: N 48.055164° E 16.241451°

Tekintsétek meg a kirándulásról készült videót is:

 

Via ferrata tracklog

Via ferrata tracklog

A kilátótól vissza a buszig

A kilátótól vissza a buszig

 

Itt indultunk fel

Itt indultunk fel

Fentről letekintve...

Fentről letekintve…

 

A várnál

A várnál

Búcsú a sziklától

Búcsú a sziklától

A szikla

A szikla

 

 

postheadericon Tél a nyárban – avagy Polster csúcshódítás

Polster, hó nélkül

Mindenféle perverzkedés nélkül, eddig igazi csúcson nem jártam. Persze ezzel lehetne vitatkozni, de egy túrázónak Magyarország „topköve” nem egy csúcshódítás. E tény miatt izgatottan mondtam igent egy kollégám szervezte osztrák raftingos, túrázós, sziklamászós hosszú hétvégére. Persze a szuper emberösszetétel sem volt elhanyagolható.

Első napra a Wasserlochklamm vízesés jutott, bemelegítésnek tökéletes volt. Nyári időt kaptunk. Második napon ősz volt, a Salzán raftingoztunk. Harmadik napra terveztük a Reichenstein 2165 méteres csúcsának meghódítását. Persze itthon már kilestem, hogy a hegyen egy csésze fog várni. Ennél jobb nem is lehetne :)

Persze éjszaka értünk Präbichlbe, de reggel az első dolgom az volt, hogy megvizsgáljam hova is kerültem. Nos a Reichensteint 20-25 fokban is hónyalábok övezték, csak pislogtam felfelé. Aztán a túra reggelén beütött a „krach”: esik a hó! Ilyet… május utolsó napjaiban itt a tél. Az emeletes ágyon gubbasztva gyorsan el is kezdtem aggódni, aztán a reggelinél ki is derült: a Reichensteinre jégcsákány kéne most. A környezet adta lehetőségeket kihasználva a túravezető úgy döntött inkább az általában

Polsterhütte

siklóernyőzésre használt Polster hegycsúcsra megyünk fel. Ez már „csak” 1911 méter magas, ami hóban, nyári göncben is teljesíthető lehet. A szállás 1116 méteren volt (vicces, hogy ez magasabban van, mint Hazánk „teteje”), így a 800 méter szintkülönbséget kellett túlélni. Most is áldom az eszemet, hogy magammal vittem a kamáslimat, de Eszti kölcsön cicanacija is kifejezetten jól esett :) Szintén kölcsön vízhatlan kabátban és kölcsön síbottal indultunk az útnak körülbelül 10-en. GPS lenulláz, csiganyál bekapcs, indulás! A meredek emelkedőn érzett „mindjárt begörcsöl a vádlim” érzést időnként tolatva küzdöttem le, majd elértünk az első hüttéig ahol már sejtettük: nem semmi időjárás vár minket odafönt. Az egyre növekvő hómennyiség valamint az emelkedő (vagy inkább a lejtő) meredekségét elnézve ketten testi-vagy lelki problémákra hivatkozva visszafordultak. A többieknek nem volt kérdés. A sífelvonó irányában cikkcakkban, a piros vonal turistajelzést követve haladtunk felfelé. A fák száma és mérete csökkent, már csak néhol egy-egy törpén maradt fenyőcske díszelgett nekünk. A haladás egyre nehezebbé vált, azonban tapasztalt túravezetőnk a turistaút mellett vitt minket, mert a szél a havat pont az úton hordta össze. Így is néhol combközépig érő fehérben találtuk magunkat.

Medizin

1800 méteren a ködből előtűnt a Polster Schutzhütte, ami ugyan még nem nyitott ki, de gazdája szívesen látott minket. Mindenféle folyékony földi jóval látta el az átfagyott turistákat, fűszernövényekből kotyvasztott Medizinnek nevezett lélekmelegítőt kínált, Stroch nevű rumot és forró teát fogyasztottunk. Rövid szárítkozás után újra nekivágtunk utunknak. Még több hó, emelkedő és átfagyott hajtincsek következtek. A túravezető után második voltam a csigasorban, a lábnyomait kellett követnem. A csúcshoz közel meglepő volt a két kialakított pihenőhely, de persze egyikünknek sem jutott eszébe leülni rá. Célunk előtt 30 méterrel már fokozottan kellett vigyázni hova is lépünk, megnőtt a meredekség és a szél is erősen fújt. De felértünk! Túl sok időt az időjárás miatt nem lehetett eltölteni, de azért a csúcskeresztnél fotózás közben körbejárt a „csúcssör” is. 😀

Lefelé az eltaknyolásokat látva már vidámabb volt a társaság, összefutottunk egy hóangyallal is. :) Az én térdem persze megint emlékeztetett az üvegporc kopásomra, így igyekeznem kellett lehetőleg egyenes lábbal lejönni a hegyről, azonban ketten „megkönyörültek” rajtam és társaságukba fogadtak annak ellenére is, hogy tervem szerint a túra után ellátogatok a Lost Place alte Präbichlsraße geoládához. Így hármasban sétáltunk a csészéhez, ami egy régi vasúti sín 590 méteres alagútjának végénél lévő kisebb viadukthoz vezetett minket. A rejtés remek és biztonságos. Ígéretemhez híven a benne talált Seebaer travel bugot hazahoztam egyik kessertársunknak. E rövid kitérővel a Polster csúcshódítás 10 km-es túrára sikeredett “csak”, de így maradt energiánk az esti “erezd el a hajam”-ra is.

Másnap kb. 300 méteres szintkülönbségű klettersteig – ha már osztrákoknál vagyunk – következett a Mendlingstein 983 méteres csúcsára. Fotózkodás, “logolás” a csúcson lévő füzetbe, cuccok letesz és irány Magyarország!

Köszönöm a szervezést és a jó társaságot!

A csapat

A doboz

Tracklog