‘extrém’ címkével ellátott bejegyzések

postheadericon A Mátyás-hegy gyomrában

Bizonyára észrevettétek, hogy az utóbbi időben fűt, hajt a vágy a barlangok iránt… mindig is kedveltem a természetet, ám eddig még csak felülről csodáltam azt (leszámítva gyermekkorom aggteleki kirándulásait, illetve ifjúkorom látogatását a Wieliczka-i sóbányába). Pár héttel ezelőtt sikerült bepillantanom a Szentgáli-kőlik barlang ajtaján, le a mélybe és akkor úgy éreztem, hogy nekem oda le kell mennem!

Az persze akkor nem jött össze, sőt, utána a Bükkben is “csak” egy Kecske-lyuk látogatás jött össze. Ám kaptam a hírlevelet a Pilisi Barlangkutatás honlapjáról, miszerint csütörtök este a közelgő tanfolyamnak tartanak “nyílt-napot” a Mátyás-hegyi barlangban. Erre már el kellett mennem. Sőt, páromat is belerángattam a mókába!

Túrázós GPS-el közeledtünk autóval a Pál-völgyi-barlang közelében található parkolóhoz, persze a kis kijelző és a bambulásunk meghozta a gyümölcsét, egy kicsit el is tévedtünk. Ki gondolta volna, hogy a Szépvölgyi úton haladva az nem egyenesen halad, hanem jobbra fordul??? :)

19 órára volt tervezve a barlangba indulás, na mi pont akkor értünk oda a kocsival. Szerencsére hoztunk magunkkal alkalmas ruházatot, így nem kellett az overallra várni. Gyorsan csatlakoztunk a csapathoz és megismerkedtünk túravezetőnkkel, Slíz – Fizikus- György barlangászunkkal.

Először kicsit furán éreztem magam, mert bár beszélgettem vele, semmit nem láttam az arcából az erős fejlámpának köszönhetően. Persze ezt a problémát hamar megoldottunk, sőt a barlangban rá kellett döbbennem, hogy nem is olyan erős ez a lámpa egy-két barlangász karbid-lámpájának fényéhez képest :) Na de ne rohanjunk ennyire előre!

 

10-12 fős csapatunk bemerészkedett az állandó 11 fokos barlangba. Felszerelésünket leraktuk odabent, Gyuri javaslatára nem vittünk be magunkkal semmit, mivel nem tudtam mi fog ránk várni, ezért nemhogy fényképezőt, de még saját fejlámpámat is kint hagytam, a sisakra szerelt LED világította utunkat.

Először egy mélybe futó létre állta utunkat, melyet gyorsan leküzdöttünk. Utána nem sokkal már hasaltunk és csúsztunk is, meg is fordult a fejembe, hogy az elején minden poént lelövünk. De nem így történt.

A “Nagy-terem“-ben összevártuk a csapatot majd egy rövid barlangképződési ismertető után már mentünk is a kis járatok irányába. Volt, hogy agyagos csúszdán csúsztunk lefelé, volt ahol “krokodilok elől” menekültünk fel a falra (traverzálás, azaz hátunkat a falnak támasztva haladunk a két fal között a magasban), de még egy megkövesedett “elefánttal” is volt szerencsénk találkozni :)

Az egyik nagy teremben lekapcsoltuk az összes lámpát és hallgattunk a csendet. Szinte zúgott a fülem, annyira ingerszegény környezet volt. Utána barlangászaink elénekeltek egy barlangász-dalt, majd megpróbáltunk egyet közösen is. Nem volt bonyolult, ezért sikerélményt adott :)

Útközben többször volt lehetőség alternatív útvonalat választani. Nálunk is volt olyan, hogy Móni lemászott egy szikláról, míg én felül, a két sziklafal között mentem fel a következő ponthoz. Aki nem ismerne, annak elmondom, hogy 2 méter magas vagyok. Na most ez a test egy hatalmas “X”-ként feszült a két sziklafal közzé és fel kellett ismernem, hogy a korlátaim kiterjeszthetők: sosem gondoltam volna, hogy ekkora terpeszre vagyok képes :) És amikor a nagy “X”-nek a jobb lábát át kellett lendítenie a bal lábánál lévő sziklán, hogy mögé léphessek… hát az izgalmas volt! Akárhogy is nézzük, többször volt olyan helyzet, amit magamtól nem jutott volna eszembe kipróbálni. Persze így is mondtam azt, hogy ne kísértsük a sorsot és nem minden “fakultatív” akadályon teszteltem le magam, de az útvonalon végig az elegáns megoldást követtem :)

Visszafelé egyedül voltam, aki a Laci-lépcsőre egyszerűen fellépett – köszönhető volt ez a magasságomnak. Egyébként egy csúszós, lekerekedett lépcsőről beszélünk, ha nem értem volna el, küzdeni kellett volna érte rendesen.

A felfelé vezető vaslépcső már könnyű módja volt a kijutásnak (vezetőnk természetesen nem használta, hanem felszaladt a függőleges sziklafalon), bár előtte még át kellett préselnünk magunkat azon a szűk járaton, amin érkeztünk, illetve a lefelé jó-móka agyag-csúszda sem volt olyan vicces felfelé :)

Így utólag visszaolvasva írásomat sajnálom, hogy nem tudom úgy visszaadni az élményt, ahogy megéltük. Nehéz ezt így szavakba önteni.

Összességében 3 és fél órát töltöttünk bent (és lent), ami kétségkívül maradandó élményt okozott nekünk. Most egy hetünk van, hogy eldöntsük, menjünk-e a tanfolyamra. Nagy a dilemma.

Mivel ez volt első ilyen túránk, ezért nézzétek el nekem, hogy nem mertem bevinni a fényképezőmet magammal. Legközelebb ilyen nem fordul elő :)

(A felhasznált képek megjelenési sorrendben Egri Csaba “Színház-terem” alkotása, illetve az utazom.com honlapról “Óriások útja” és az iwiw.hu honlapról származó alkotások, ismeretlen fotóstól.)