postheadericon Egy kis nosztalgia: Garmin eTrex H

Garmin eTrex H

Nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időben: nincs fél éve, hogy először vásároltam Garmin túraGPS-t, mégpedig egy eTrex H készüléket. A legolcsóbb Garmin volt, amit kapni lehetett, mégis olyan kis masszív “dög”-ként viselkedik a készülék, hogy jól esik visszagondolni rá.

Egy korábbi, Dakotás blogomban már tettem említést róla, hogy volt egy olyan “szerencsétlen” baleset, amikor 2 órát vízbe merítve ázott a “kis sárga”. És -bár a szabvány ilyen mértékű megpróbáltatásokra nem tér ki- bírta a sarat.

Akárcsak a többi kis Garmin ez is két ceruza akksival működik, mégpedig közel 17 órát. Négyszínű szürkeárnyalatos kijelzője van, ami napfény mellett is kiválóan olvasható. Bár a készülék leírásából néhány honlapon nem derül ki, rendelkezik -borostyánszínű- háttérvilágítással. Szürkületben, este is kiválóan olvasható.

Bár térképet nem lehet rá tölteni, számos pontot el lehet tárolni benne. Soros porton keresztül számítógépről is könnyedén tölthetünk rá akár trackeket, de persze pontokat is. Digitális iránytű nem található a készülékben, de erre igazán nincs is szükségünk, hiszen menet közben a GPS-es adatokból meg tudja határozni, hogy az irányunkhoz képest merre van észak.

Hogy miért is lehet szeretni ezt a többek által csak “kis sárgának” nevezett műszert?

Mert egyszerű, jól látható, vízálló, masszív, sokat bír, jól olvasható, nem hagy cserben.

Itt lehet hozzászólni !