GeoBlog

‘Túrák’ kategória archívum

Tracklog

Pár nappal ezelőtt, egy szép nyári napon kis családommal elindultunk egy laza bükki sétára. Nagyon hiányzott már az erdő, mert idén még alig voltam a természetben (ez meglátszik a megtalált geoládák nyomasztóan kevés számán is sajnos). Célpontunk a Miskolc mellett található Kecske-lyuk barlang volt.

Autóval az egykori gombavizsgálóig közelítettünk, ami sajnos már évekkel ezelőtt a lángok martalékává lett és ez az állapot azóta semmit sem változott. Itt felpakoltunk, GPS csiganyál bekapcs és már indultunk is a gyógyszergyár felé. A gyár melletti tisztáson átvágva hamar az erdőben találtuk magunkat, ahol egy nem túl hosszú séta után már meg is érkeztünk a barlanghoz. Én speciel már sokszor voltam itt, de mindig volt valami, ami nem volt nálam: mégpedig a zseblámpa. Most előrelátóak voltunk, több nagyobb teljesítményű zseblámpa és fejlámpa is volt nálunk. Elindultunk a barlangba.

A bejáratnál

Nagy bánatomra nem tudom megmondani, hogy mennyit mentünk be, mert ott sajnos nincs GPS-jel. Viszont meglepően hosszú a barlang és még most sem mentem el teljesen a végéig (viszont nagyon sokat araszoltunk befelé). Ahogy egyre beljebb és beljebb megy az ember, úgy szűkül és alacsonyodik a hely, nem beszélve arról, hogy egyébként is “szeretjük” behúzni a fejünket, mert felettünk több száz denevér van, amiből legalább 10-15 mindig repül (A denevér-lak hátránya, hogy a köveket, amin járunk, denevér-ürülék fedi, ami nemcsak büdös, de csúszós is. Szóval ami cipővel oda bemegyünk, mosás nélkül ne lépjünk otthon a szőnyegre ). Számomra hatalmas élmény volt a barlang e részének felfedezése és még tervezem, hogy nemsokára még egyszer visszamegyek, amikor már mélyebbre is be merek majd menni.

A teljes túra egyébként 4 km volt, ebbe beletartozott a közelben lévő Büdös-Pest barlang is. Innen egyébként át lehet sétálni a Szeleta-barlanghoz is, amit szintén érdemes megnézni. Visszafelé még elmentünk egy kisállat temető mellett, majd érkezés a 40 fokos autóhoz

Polster, hó nélkül

Mindenféle perverzkedés nélkül, eddig igazi csúcson nem jártam. Persze ezzel lehetne vitatkozni, de egy túrázónak Magyarország „topköve” nem egy csúcshódítás. E tény miatt izgatottan mondtam igent egy kollégám szervezte osztrák raftingos, túrázós, sziklamászós hosszú hétvégére. Persze a szuper emberösszetétel sem volt elhanyagolható.

Első napra a Wasserlochklamm vízesés jutott, bemelegítésnek tökéletes volt. Nyári időt kaptunk. Második napon ősz volt, a Salzán raftingoztunk. Harmadik napra terveztük a Reichenstein 2165 méteres csúcsának meghódítását. Persze itthon már kilestem, hogy a hegyen egy csésze fog várni. Ennél jobb nem is lehetne

Persze éjszaka értünk Präbichlbe, de reggel az első dolgom az volt, hogy megvizsgáljam hova is kerültem. Nos a Reichensteint 20-25 fokban is hónyalábok övezték, csak pislogtam felfelé. Aztán a túra reggelén beütött a „krach”: esik a hó! Ilyet… május utolsó napjaiban itt a tél. Az emeletes ágyon gubbasztva gyorsan el is kezdtem aggódni, aztán a reggelinél ki is derült: a Reichensteinre jégcsákány kéne most. A környezet adta lehetőségeket kihasználva a túravezető úgy döntött inkább az általában

Polsterhütte

siklóernyőzésre használt Polster hegycsúcsra megyünk fel. Ez már „csak” 1911 méter magas, ami hóban, nyári göncben is teljesíthető lehet. A szállás 1116 méteren volt (vicces, hogy ez magasabban van, mint Hazánk „teteje”), így a 800 méter szintkülönbséget kellett túlélni. Most is áldom az eszemet, hogy magammal vittem a kamáslimat, de Eszti kölcsön cicanacija is kifejezetten jól esett Szintén kölcsön vízhatlan kabátban és kölcsön síbottal indultunk az útnak körülbelül 10-en. GPS lenulláz, csiganyál bekapcs, indulás! A meredek emelkedőn érzett „mindjárt begörcsöl a vádlim” érzést időnként tolatva küzdöttem le, majd elértünk az első hüttéig ahol már sejtettük: nem semmi időjárás vár minket odafönt. Az egyre növekvő hómennyiség valamint az emelkedő (vagy inkább a lejtő) meredekségét elnézve ketten testi-vagy lelki problémákra hivatkozva visszafordultak. A többieknek nem volt kérdés. A sífelvonó irányában cikkcakkban, a piros vonal turistajelzést követve haladtunk felfelé. A fák száma és mérete csökkent, már csak néhol egy-egy törpén maradt fenyőcske díszelgett nekünk. A haladás egyre nehezebbé vált, azonban tapasztalt túravezetőnk a turistaút mellett vitt minket, mert a szél a havat pont az úton hordta össze. Így is néhol combközépig érő fehérben találtuk magunkat.

Medizin

1800 méteren a ködből előtűnt a Polster Schutzhütte, ami ugyan még nem nyitott ki, de gazdája szívesen látott minket. Mindenféle folyékony földi jóval látta el az átfagyott turistákat, fűszernövényekből kotyvasztott Medizinnek nevezett lélekmelegítőt kínált, Stroch nevű rumot és forró teát fogyasztottunk. Rövid szárítkozás után újra nekivágtunk utunknak. Még több hó, emelkedő és átfagyott hajtincsek következtek. A túravezető után második voltam a csigasorban, a lábnyomait kellett követnem. A csúcshoz közel meglepő volt a két kialakított pihenőhely, de persze egyikünknek sem jutott eszébe leülni rá. Célunk előtt 30 méterrel már fokozottan kellett vigyázni hova is lépünk, megnőtt a meredekség és a szél is erősen fújt. De felértünk! Túl sok időt az időjárás miatt nem lehetett eltölteni, de azért a csúcskeresztnél fotózás közben körbejárt a „csúcssör” is.

Lefelé az eltaknyolásokat látva már vidámabb volt a társaság, összefutottunk egy hóangyallal is. Az én térdem persze megint emlékeztetett az üvegporc kopásomra, így igyekeznem kellett lehetőleg egyenes lábbal lejönni a hegyről, azonban ketten „megkönyörültek” rajtam és társaságukba fogadtak annak ellenére is, hogy tervem szerint a túra után ellátogatok a Lost Place alte Präbichlsraße geoládához. Így hármasban sétáltunk a csészéhez, ami egy régi vasúti sín 590 méteres alagútjának végénél lévő kisebb viadukthoz vezetett minket. A rejtés remek és biztonságos. Ígéretemhez híven a benne talált Seebaer travel bugot hazahoztam egyik kessertársunknak. E rövid kitérővel a Polster csúcshódítás 10 km-es túrára sikeredett “csak”, de így maradt energiánk az esti “erezd el a hajam”-ra is.

Másnap kb. 300 méteres szintkülönbségű klettersteig – ha már osztrákoknál vagyunk – következett a Mendlingstein 983 méteres csúcsára. Fotózkodás, “logolás” a csúcson lévő füzetbe, cuccok letesz és irány Magyarország!

Köszönöm a szervezést és a jó társaságot!

A csapat

A doboz

Tracklog

Hol is jártunk?

Huh, nem is tudom, hogyan kezdjek hozzá. Annyi minden történt. Megpróbálom az elejétől

Annakidején, valamivel több, mint egy éve az egyik ok, ami miatt elindítottam a vállalkozást az volt, hogy éjszakai túrát akartam szervezni. Mivel azonban nagyon sok akadályba ütköztem (erdészetek, vadásztársaságok), így tavaly májusban mégis nappali túránk volt, illetve a hangsúly kicsit áthelyeződött a webáruházra. Ám most eljött az idő…

A rendezvény előtt közel egy hónappal már kint voltak a hirdetéseink a főbb helyeken, nemcsak elektronikus formában, de a közeli (és távoli) rendezvényeken nyomtatott formában is. A buli előtt két nappal már úgy el voltam maradva a teendőkkel, hogy alvásra is alig volt időm. És végre eljött a nagy nap.

A tervezett indulás 21:00-kor lett volna, mi délután 2 körül kezdtük el rejteni a ládákat. Az eddigi legszerencsétlenebb rejtésünk volt ezt a mostani, mert útközben nemcsak a fényvisszaverő festéket, de az álcakövet is elhagytuk, ezért nemcsak háromszor kellett a teljes erdőt végigtekernünk bicajjal (miközben egy álcázott követ keresünk koordináta nélkül), hanem sajnos végül a követ eltörve találtuk meg az ösvény mellett. Emiatt lehetett, hogy a 8. pont sajnos nem lett kihelyezve, így 9 fix és 1 mozgó pont várta a geokessing szerelmeseit

Indulóban a csapat

A ládák kihelyezések már gyülekeztek a felhők és miután előtte napokig 30 fok feletti hőmérséklet volt, a vihar nem váratott magára. Mennydörgések voltak rendszeresen, eső viszont csak pár csepp esett. Időközben bázishelyünkre környékbeli fiatalok költöztek, tovább nehezítve helyzetünket.

Az eseményre 20:30-kor értünk ki, már kezdett sötétedni. Meglepetésünkre már legalább 20-an vártak ránk, ezért gyors bázisépítésbe kezdtünk. A többiek segítségével felavattuk vadi új molinónkat, majd kikerült a laptop, kassza és a nevezési lapok is. Elkezdődtek a pontfeltöltések, a gyors munka eredményeként a tervezett indulás időpontjára már legalább 5 csapat úton volt. Az utolsó csapat 22 órakor indult el a bázisról. Induláskor mindenkinél ellenőriztük a láthatósági mellényt, illetve volt aki PMR-rádiót is kölcsönzött, amit szerintem biztos nem bánt meg. Az indulók között volt, aki mobiltelefonnal vágott neki az erdőnek, de olyan fiatalok is akadtak, akik most találkoztak először a geocachinggel és a náluk lévő autós GPS-t használva neveztek, sőt, volt aki GPS nélkül, csak a térképpel vágott neki az erdőnek!!! (A másik véglet, aki kommandósokat megszégyenítő módon felcsatolható éjjellátóval indult neki az erdőnek! Én is kipróbálhattam, egy felejthetetlen élmény volt, köszönöm! )

A mi szellemünk

Hamarosan teljesen sötét lett. Megérkezett a helyszínre mozgópontunk is, aki gyorsan fehér lepedőt húzott magára és így huhogta végig az erdőt. Az erdő a walkie-talkik zajától volt hangos, a vártnál nagyobb aktivitás volt, aminek nagyon örültem. Voltak meglepetések is a túra során, nem egy pontunk eltűnt, majd máshol lett meg, ilyenkor lelkiismeretes társaink visszavitték azt az eredeti helyére. Ez éppúgy előfordult a villogó ládánál, melyet kerékpárosok vettek magukhoz, mind a 4-es pontnál a prizmákkal jelölt láda is elindult, amit szintén sikerült visszanavigálni a rádió segítségével a helyére. Tréfás és leleményes társaink más meglepetést is tartogattak: volt egy ládánk, mely mozgásérzékelős volt és ha a közelébe nyúlt valaki, akkor hangosan bemondta a jelszót. Nos, miután többen rájöttek, hogyan lehet rá hangot rögzíteni, a jelszó a rendezvény során kb. 4-szer változott. Volt, aki megkérdezte tőlem, hogy “Biztos, hogy az a jelszó, hogy –Nagyon trükkös rejtés–, mert nem illett a többi jelszóhoz”. (A jelszavak egyébként a csillagjegyek latin megfelelői voltak.)

Utolsó csapatunk fél 2 környékén ért vissza a bázisra. Az ajándéksorsoláson mindenkinek sikerült valamit nyernie, köszönhetjük ezt többek között szponzorainknak is, akik szintén részt vettek a rendezvényen. Emlékül mindegyikük kapott egy támogatói emléklapot, reméljük boldogan fognak visszagondolni a rendezvényre, ha rátekintenek – akárcsak a többiek. (Ekkor tudtuk meg, hogy lengyel résztvevőnk is van az egyik csapatban, aki előző nap érkezett Lengyelországból autóstoppal!!! Szintén meglepetés volt, hogy egy főiskolai csoporttársammal is összefutottunk!) Az ajándékok között több fa érme, travel bug, szörp, gravírozott poharak és kávék is voltak.

Zsíros kenyér is nagy számban fogyott, illetve volt, aki a rendezvény végén még a ládákat is segített beszedni. A bázis környékén volt egy kb. negyed órás kis eső is, de a szúnyogűző fáklyákat nem sikerült eloltania.

A GCTOPE ládánál

Szintén többen levadászták a közeli GCTOPE ládát is, mely a rendezvény kezdetekor lett felújítva az eredeti koordinátán (most már laminálva tartalmazza a jelszót és travel bug fogadására is alkalmas), illetve útnak indult GeoBanya vándorbogarunk is

A rendezvény helyszínét 02:30-kor hagytuk el, miután még az utolsó beérkezőkkel sokáig beszélgettünk a fákylafény mellett. A felhők időközben elmentek, a csillagos ég mosolygott le ránk

Köszönjük mindenkinek a közreműködését, akik segítették a rendezvény lebonyolítását és támogatását, illetve köszönjük a résztvevők bátorságát és jókedvét, mellyel a rendezvény hangulatát emelték

Az éjszakai túra fotóit itt tekintheted meg.

Várunk Titeket a következő bulira is, mely valószínűleg nappal lesz!

Összejöttünk

Alig telt el pár hét a húsvéti nyuszi fészkének meghódítása óta, ismét egy “csapatjátékba” csöppentünk, mégpedig az MGKE által szervezett országos geocaching fesztiválra. A rendezvénynek idén a salgóbányai Medves Hotel, illetve az azt körülölelő erdőség adott otthont.

A rendezvényt pár napos előkészületek is megelőzték részünkről, mivel nemcsak mint játékos, hanem mint GeoBolt is képviseltettük magunkat. Ehhez pólókat készítettünk, szórólapokra volt szükség, illetve össze kellett készíteni a vásárra szánt portrékákat éppúgy, mint a játékosok között kisorsolandó ajandékokat.

A helyszínre 9:40-kor érkeztünk, ekkor az emberek egy része már elindult a túrára. Üdvözöltük a szervezőket, végre megismerhettük Mr. Zergét is, akinek jóvoltából jelen

A mi kis standunk

lehettünk a rendezvényen. Kaptunk asztalt is, amit nagy sebbel-lobbal igénybe is vettünk. Kikerültek a már ismert érmeket tartó bársonytálcák, geoládák, nyakpántok, gyermekeknek kifestők, tehát minden, ami szem-száknak ingere…

Büszkén virítottunk vadiúj logós pólónkban kb. 11 óráig a helyszínen, amikor már elfogytak az indulók, úgyhogy mi is útra keltünk. A szervezők jóvoltából játékon kívül mi is megkaptuk a koordinátákat, úgyhogy el is indultunk az első pont felé. Útközben levadásztuk a közeli forrásnál lévő normális geoládát is. Mivel elég rossz irányba indultunk el (a cél az volt, hogy “rendes” ládát is találjunk meg), sajnos csak egy versenypontot találtunk meg. Utána még sétáltunk egyet csak úgy kedvtelésből, majd elindultunk vissza, hogy 1 órára visszaérjünk, ugyanis akkortól lehetett ebédelni. Elsők

GeoLaci

voltunk a sorban, mert ugye utána újra ki kellett pakolni az asztalra, hogy a visszaérkezők is tudjanak bámészkodni, vásárolni.

Érkeztek is sorra a játékosok, ezzel párhuzamosan a bolt látogatottsága is megugrott hirtelen. Gyerekek, felnőttek egyaránt érdeklődtek az amerikai és európai gyártók termékei iránt, illetve GeoBoltos fa érem is fogyott. A rendezényre végülis kb. 75 GPS nevezés érkezett, ami -becslésem szerint- közel 200 résztvevők jelentett.

Az eredményhirdetés után, kb. este 7kor indultunk haza. Útközben még megnéztük a Scele által javasolt bánya-tavat, illetve a közeli Somoskő várat is megmásztuk. Úton hazafelé még tettünk egy rövid kitérőt a Tari Sztupa geoládánál, ahol láda nélkül is megálltunk volna, mert én imádom a sztupákat és az őket körülvevő csendes nyugalmat. Persze most már korom sötét volt, ezért hiába is kerestük a ládát a fényképezőgép vakuját villogtatva, sajnos nem lett meg.

Ezután pedig irány haza, ahova fél 11kor meg is érkeztünk. Köszönjük a szervezőknek a szép napot és a kellemes társaságot, a beszélgetéseket és hogy megtehettük egymás felé az első lépéseket. Remélhetőleg júliusban újra találkozunk! (Persze az éjszakai túrára is szívesen látunk mindenkit! )

A játékosok egy része

Ajándéksorsolás

A bányatónál

A fa

Eljött hát a 2011-es húsvét és egy kedves barátunk meghívására (köszi, BoPe! ) csatlakoztunk a húsvéti nyuszi fészkét meghódító társasághoz. Az ötlet kevesebb, mint 24 órával indulás előtt, ezért a tudatlanság kényelmes nyugalmával vágtunk neki az útnak, nem sejtve, hogy mi vár ránk!

Előző nap leutaztunk a családhoz, hogy szombat reggel már csak 60 km válasszon el minket a céltól. Gyerekekkel, kicsit álmosan indultunk el 8:10kor, majd egy kis kerülővel, kb. 9:30kor értük el a célt. Megnéztük a fát. Magas volt

Érkezésünkkor már kb. 4 autó parkolt a láda 150m-es körzetében, meg is lepődtünk, mert mi kb. 5-10 emberre számítottunk, ennek ellenére kb. 30-an voltunk. Csuhás, az egyik rejtő vezetésével zajlott a ládavadászat, aki több profi felszerelést is hozott magával. Így egyszerre négyen tudtunk ismerkedni a hegymászást segítő eszközök használatával. Volt ott Croll mászógép, Stop ereszkedő eszköz és még sorolhatnám, ha meg tudtam volna jegyezni a nevüket Mi kb. fél egykor kerültünk sorra, mindenki kapott szakszerű oktatást és előtte egy “demó-fán” gyakorolhatott. Fenn a magasban Csuhás és keresztlánya, Debi segített nekünk, ha elakadtunk. Fura volt egy tőlem 20 évvel fiatalabb lánytól oktatást hallani olyan témában, amiben a tudásom a nullával volt egyenlő

A fát mindenesetre megmásztuk, GeoBolt-os faérem is került a ládába és egy hatalmas emlékkel térhettünk haza.

Móni a levegőben

Köszönjük mindenkinek a lehetőséget, a finom süteményeket, melyek a helyszínre érkeztek és a törődést, játékot gyermekeinkkel, amíg mi a magasban lógtunk

Jövőre ugyanitt! (Vagy talán már korábban…)

A mászás képei és videói megtalálható az interneten.

Pár napja, Zalaszentgrótra hazafelé tettem egy 20 perces kis kitérőt, azzal a céllal, hogy levadászom a Zalavár (GCZVAR) és Récéskuti bazilika (GCREBA) geoládákat. Már lassan kezdett sötétedni, meg jó hideg is volt, ezért gyakorlatilag a ládáig mentem autóval. Már ahol lehetett. Az első láda nagyon könnyű és gyors találat volt, az úttól kb. 3 métert kellett sétálni és egy tapasztalt kesser nagyon könnyen kiszúrja a rejtés helyét. Innen autóval egy kicsit tovább mentem, hogy meg tudjak fordulni, itt fotóztam a lent látható képet. Érdekes volt az út mindkét oldalán elterülő tó. Szép volt, tetszett.

Visszafelé indulva a bazilikához vezető út sajnos teljesen víz alatt volt és annyira nem volt befagyva, hogy elbírjon egy embert, úgyhogy sajnos gumicsizma hiányában BiharyG ezen ládáját máskorra halasztottam. Talán egy hónap múlva már jobb idő lesz…

Út a végtelenbe

Frici első ládázása a Budai-hegyekben

GeoBolt: Szia Feri! Olvasgatva a profilodat a látogatónak gyorsan szembetűnik a nem hétköznapi rekord: 2010-ben te állítottad fel a geocaching ámokfutás hazai csúcsteljesítményét, 45 geoládát találtál meg 24 óra alatt. De kezdjük a történetedet az elejéről! Mióta ládázol és hol találkoztál ezzel a játékkal?

feri65: 2009 májusában Vicával mentünk Békéscsabára céges ügyben, akkor volt alkalmam Vica eTrexével az első ládát begyűjteni.

GeoBolt: Profilodban olvasható, hogy egy Oregon 300-al vadászol mostanában. Ez volt az első készüléked, vagy mással kezdted a geocachinget?

feri65: Először nekem is egy kis sárga volt, majd utána hamarosan egy Vista követte. Az ebay-en vettem és csak angol menüje volt, az agyamra ment

GeoBolt: A rekord felállítása mennyire volt tudatos? Milyen felkészülés előzte meg?

feri65: Abszolút. 4 GPS-t vittünk magunkkal és kb. 60 kinyomtatott geoláda leírást. Az egyik kézi az én Oregon 300-asom volt, vittünk két feltöltött iGo-s autós GPS-t is. A kocsiba bepakoltunk 6 x 1.5 l ásványvizet és jó pár szendvicset. Az Opel Comboba befért még a két bicaj is, amikre végül nem volt szükségünk, illetve két fejlámpa és két, erős fényű Police lámpa is velünk utazott.

Az ámokfutás egyik állomása

GeoBolt: Mikor indultatok, milyen területet vettetek célba?

feri65: 4.00-kor értem Vecsésre a haveromért, ahonnan kellően nagy lendülettel vetettük bele magunkat Csongrád és Békés megyébe.

GeoBolt: Volt valami stratégia, vagy “csak” rohantatok a következő, legközelebbi láda felé?

feri65: A barátom volt a navigátor, ő kereste meg mindig, hogy mi legyen a következő célpont. Általában 4-5 ládával mindig láttuk előre, hogy mik fognak következni. Volt egy pár nagyon szívatós láda, már nem emlékszem melyek voltak azok, csak arra, hogy Szoke-Kiss rejtette. Három olyan láda is volt, amit kép alapján fogadtattunk el.

GeoBolt: Mennyire volt fárasztó a nap? Hogy zártad a napot: kinyúlva otthon, esetleg egy finom söröcskével a barátokkal?

feri65: Másnap hajnal 3.30-ra értünk haza, 1150 km-t tettünk meg. Annyira kivoltam, hogy végül már kmiksa vezetett haza, mert én már bólintottam

GeoBolt: Idén tervezed e rekord felülmúlását? Mennyire zavarna, ha valaki átvenné a stafétabotot?

feri65: A 45 láda nem véletlen szám volt, hiszen akkor volt a 45. születésnapom. Idén természetesen a 46 láda a cél, remélem ez is sikerülni fog Hogy zavarna-e, ha valaki megelőz? Egyáltalán nem, szívesen gratulálnék neki. Tudom, hogy mekkora meló, mindenképpen főhajtást érdemel!

GeoBolt: Kedvenc ládáid?

Kedvenc ládámnál

feri65: A magyarországi ládák között nem is tudom, ezen gondolkoznom kéne. A külföldieknél nézd meg az erdélyi piros egyesemet, na az egy tanulmány volt! Szintén nagyon jó volt a szlovákiai Pusztavár.

GeoBolt: Következő célpont?

feri65: Most tervezzük Vicával a Tisza-tavat és a Fertő-tó körüli ládákat.

GeoBolt: Köszi a beszélgetést

Tordasi csárda közelében...

A vasárnapi csalódás-sorozat nem múlt el nyom nélkül. Mivel hétfőn ismét az M7-esen vezetett az utam és most már a láda leírása mellett a logokat is elolvastam, egy fokkal könnyebben meglett a GCTOCS láda. Konkrétan pályától pályáig volt 12 perc Persze a körülmények miatt megint sárosan sikerült kimásznom a szántás melleti bozótosból, de legalább egy kicsit kiköszörültük az előző napi csorbát! Meg kell hagyni, a “hagyományos” álcázás ellenére a láda nagyon jól el lett rejtve, ehhez nagyban hozzájárult a környezet, mely apró gallyakkal álcázza a területet.

A Tordasi csárda melletti láda mellett sikerült levadászni a kicsit odébb lévő, zalaszentgróti három pontos multiládát is (GCGROT). Könnyű, gyors találat volt, nekem pedig külön kézenfekvő, mert elég sokszor megfordulok a környéken. Sajnálom, hogy csak ilyen sokadik megtaláló lettem. Ja, és a toll annyira be volt fagyva, hogy nem sikerült logolnom sem

Felemás hétvégével a hátam mögött ültem most le blogot írni. A tegnapi nap csont nélkül, sikeresen zárult, míg a mai kész katasztrófa volt. Na de kezdjük az elejéről…

Szombati sétagalopp

Szombat reggel, egy kevésbé kiadós, de annál tovább tartó alvás után kb. délben elindultunk a budaörsi Decathlonba, egy kisebb bevásárlásra. Pár üzlet után megnéztük mit talál a GPS a közelben: irány a GCBFOK láda! Könnyű találat, kiváló parkolási lehetőség, a helyszínen a szomszéd már előre szólt nekünk, hogy ne ott keressük a jelszót, hanem egy kicsivel arrébb Mindig jó, ha kéznél van egy helybeli

Kilenc perccel később már a GCTORL ládánál logoltuk a jelszót, ekkor már sötétedett, illetve egyre hűvösebb is volt. Gyerekek már aludtak a hátsó ülésen, úgyhogy mi diktáltuk a tempót

12 perc múlva már a kelenföldi kis tónál parkoltunk a helyiek meglepetésére. A GCKEKT láda szintén könnyen meglett, 1 méterre parkoltam le tőle, a kocsiból kiszúrtam a rejteket Na igen, a rutin és a profizmus, ha-ha

Összességében 21 perc alatt három láda, ezzel eljutottunk a 95. találatig. Nem sok, viszont kevés, de nekünk ez is örömet okozott. Majd holnap meglesz a maradék 5 a 100-hoz

Eljött a vasárnap…

Nagy lelkesedéssel indultunk a Velencei-tó környékére. Gyerkőcök a hátsó ülésen, Dakota beizzítva. Első állomás a GCTOCS láda, azaz a Tordasi csárda. A logokat sajnos nem olvastuk el, ezért a rejtő leírása alapján próbáltuk – sikertelenül – megtalálni a ládát. Bokáig sárosan, csalódottan ültünk vissza az autóba. Majd a következő!

A virágos Velence egyik pontjánál

A Virágos Velence (GCVIVE) multiládának az első pontját sikerült levadászni, viszont a gyerekek már annyira éhesek voltak, hogy inkább elindultunk Székesfehérvár irányába, hogy útközben együnk egyet.

Ebéd után a GCPROH ládát, azaz a Prohászka-emléktemplomot vettük célba, és a szövege már ismerősnek is tűnt… A láda ott van, ahol lejön az égi áldás! Egyszer már kerestük, akkor nem találtuk meg – és ez most sem lett másként. Bár a GPS kb. 10-12 méterrel arrébb mutatott, a helyet mégis sikerült megtalálnunk, a láda viszont nem volt sehol. Újabb csalódás.

Hazafelé még elgondolkoztunk, hogy a GCTGF tanösvényes ládát elkapjuk, de megmondom őszintén, addigra már tele volt a hócipőm a nappal, már csak arra gondoltam, hogy menjünk haza!

Tanulság: egyszer hopp, másszor kopp! De legalább a gyerkőcökkel játszottunk egyet a befagyott Velencei-tó partján és sétáltunk egy nagyot!

Ja, és még valami! A revans nem maradt el! Nemsokára jön a blog folytatása!

A fa

… tette kijelentését a helyszínen „horgász” Sanyi aki most járt másodszor geoládánál. Az első alkalommal szintén velem volt és szintén fára másztam, csak akkor egy, félig a Pinka folyóban lévő csúszós fára. A mostani cél a GCHUSV volt.

A „vadászatot” egyhetes egyeztetés előzte meg feri65 és Tücsi Team között, amiben bevallom nem vettem részt. Csak egy dolog érdekelt, hogy én oda felmászhatok. Hogyan, mikor, nem érdekelt. A vasárnapot jelöltük ki és annak rendje és módja szerint az M5 autópálya egyik pihenőjén megláttuk őket. Nem volt nehéz felismerni az autót, egy létrát hozott, valamint Kukucsi és Petibá is a dobozban ült. 8 fővel teljes volt a csapat. A pár órai mókázás azzal kezdődött, hogy már az erdőben megoszlottak a vélemények azt illetően, hogy merre kell menni. Pedig egész biztosan több volt az egy főre eső GPS a megszokottnál.

Nem tagadom, meglepődtünk amikor odaértünk. Nem kicsit! A fiúk azonnal kezdtek kibontakozni, új létra szétszerelése, kötelek előszedése, létra idális helyének megtalálása. Közben jobbnál-jobb ötletek, viccelődések. Jó hangulat volt!

Ez az igazi biztosítás!

A nyuszi fészke kb. 10-11 méteres magasságban lehet, a létránk pedig kb. 7-8 méteres volt. Azt egy ponton a mellette lévő kis fához, majd a tetején két ponton a nagy fához rögzítette Petibá. Felvettem a bringás kesztyűmet (mégiscsak készültem) és hámot kaptam. Illetve hevedert, de úgy éreztem magam benne, mint egy ártatlan póniló aki nem érti miért kap egy ilyen súlyos és bő öltözetet. Befűztek, felmásztam és rájöttem, hogy ez nem is olyan könnyű. Mély lélegzet…

András a létráról adott verbális támogatást, a többiek a tartókötelet vagy a fényképezőgépet markolták lent. Első ág megvolt, majd újabb kötél érkezett amit harmadik próbálkozásra sikerült is átdobnom azon az ágon ami a fészket tartotta. Többiek befűzték úgy a köteleket, hogy az újra tartson engem. Tehát megint biztos volt a védelem. Megragadtam a kötelet, felhúztam magam és fent is voltam a két vastagabb törzs kettéágazásánál. Juhééé ITT a láda!

Újabb kötél érkezett, beleakasztottam a „rőzsecsokrot”. Mehet le logolásra! Lenéztem, mint a kis hangyák gyűltek köré a többiek, ki ezt, ki azt kapott ki belőle. Persze Sanyi erősen markolta az engem tartó kötelet.

Logolás, fotózás után jött, azaz húztam vissza a csomagot. Lelkiismeretes rögzítés, megfordulás, és mint a filmet visszapörgetve „tolattam” lefelé. Miután megtapostam András vállát kioldottam a köteleket (ha jól számolom legalább hatot használtunk), majd jött a hinta, csak, hogy kipróbáljuk tényleg kitartó volt-e a kötél!

Megtaláltam!

Köszönöm a résztvevőknek, hogy aprólékosságukkal megalapozták túlélésemet és külön köszönet, hogy nem kellett megvárnom a fán a szőke herceget a fehér daruskocsival!

Fontos megjegyezni, hogy nem gyerekjáték! És igen, szükség volt a biztosításra, leginkább lefelé!