‘Túrák’ kategória archívum

postheadericon Megpróbáltam a Rákóczit… 1. rész

Így közel két év kihagyás után nem is olyan könnyű ezt a blogot újra folytatni… hol is kezdjem?! Kihagynám azt, hogy miért nem írtam eddig, de most újra eljött az idő, hogy megosszam élményeimet.

Rövidebb tervezés után egy kollégámmal elhatároztuk, hogy megcsináljuk a Mátrában húzódó közel 43 km-es Rákóczi-túrát. Nem olyan nagy táv, mondhatjátok, hogy sokan a Kinizsi 100-at vagy akár 200-at csinálgatják, viszont mi mégis kintalvósra terveztük, sátorral, hálózsákkal, ahogy kell.

Az eredeti terv az volt, hogy Gyöngyöstől indulunk (innen nehezebb megcsinálni, mert 1630 m szintemelkedést kell leküzdeni, míg ellenkező irányból, Parádsasvár felől “csak” 1435 métert kell mászni) és az éjszakát a Rózsaszállás turistaház közelében töltjük sátorban. Ez 23.3 km lett volna a kiindulás ponttól.

2015. június 11.

Cseplye-tető

Cseplye-tető

Eljött végre a nap, reggel autóba pattantam és indultunk Gyöngyös felé. Sajnos az M0-n karbantartás miatt beállt a forgalom és közel egy órát vesztegeltem a dugóban. Végül 11:30 körül sikerült Gyöngyösről elindulnunk.

Az első 4 km fullasztó volt. Hátamon a 16 kilós hátizsákkal, a több, mint 30 fokban (érzésem szerint közelebb volt a 40-hez, de az órám “csak” 32.5 fokot mutatott) az első 315 méter szintemelkedés meghozta a nem várt pulzusszámot :) A Cseplye-tetőről ennek ellenére csodálatos kilátás tárult elénk: nemcsak Gyöngyöst láthattuk fentről, hanem a domb túloldalán elterülő Visontát is a maga erőműjével. Innen szép tempóval leereszkedtünk a Szent Anna-tóhoz, miközben méregettük a felettünk gyülekező esőfelhőket.

Szent Anna kápolna

Szent Anna kápolna

Az időjárás-jelentés nem cáfolta meg magát: a nagy hőséget zápor követte. Futva tettük meg az utolsó métereket a kápolnáig, majd miután biztonságba értünk meg is jött az égi áldás jégeső formájában. A sors fintora, hogy Isten háza adott menedéket nekünk, itt pihentünk több, mint másfél órát, amíg az eső tartott. Ez és a reggeli dugó az autópályán sajnos determinálta, hogy a napi előirányzott tervet nem fogjuk tudni teljesíteni.

A még szitáló esőben és a friss, puha sárban cuppogó cipőkkel és elázott zoknival indultunk tovább. A fák ágairól nyakunkba hulló csapadék további kellemes pillanatokat szerzett, viszont a felhőzet kezdett oszlani. Mire Mátrafüredre értünk a kápolnához, már sütött a nap.

Rákóczi forrás

Rákóczi forrás

Innen ismét kapaszkodó következett, egészen a Rákóczi forrásig. Itt ittuk utunk – és talán az elmúlt évek – legfinomabb forrásvizét, nem is tudom, hogy lehetne szavakba önteni. Isteni finom! Próbáljátok ki!

Miután a kulacsokat megtöltöttük és egy zokni-csere is történt (a száraz zokni aranyat ér!), tovább törtettünk a Hanák kilátó felé. Közel volt, nem kellett sokat menni és csodálatos kis hely, sátrazásra is kiváló lett volna, ha nem kellett volna tovább sietnünk.

Ekkor a Kékestető már nem volt cél, a Kecske-bérc után már folyamatosan azt néztük, hol fogunk tudni letáborozni. Közben az erdőben belefutottunk előző munkahelyemről kb. 30 volt kollégával, a találkozás meglepő és nagyon kellemes érzés volt: szuper volt újra látni őket, kezet fogni… hihetetlen volt. Most őszintén, mennyi esélye volt, hogy a Mátrában az erdőben összefutunk? Semmi.

Útközben

Útközben

A Som-nyereg előtt, a Honvéd-szállás felé vezető autóút mellett a hajtűkanyarban végül letelepedtünk. Már fél 8-hoz közeledett, amikor felhúztuk a sátrat, a gázpalackok segítségével melegítettünk egy “finom” levest magunknak (ilyenkor nem illik lebecsülni a tasakos porleveseket, aranyat érnek! :) ), a zoknikat felakasztottam a sátoron belül száradni (csodát nem vártam ettől a módszertől) és lefeküdtünk aludni.

Este 10 órakor, mint egy traktor, berregett fel mellettünk nem messze egy aggregátor. S bár a hangja nemsokára lecsendesedett, a tőlünk kb. 10 méterrel lévő utcai lámpa felkapcsolódott és min. 200 W teljesítménnyel nappali világosságot biztosított egész éjszakára a sátrunkban. Ennek ellenére hamar elaludtam, sajnos éjfélkor, 3-kor és 5-kor is felébredtem, mielőtt végleg felkeltünk volna.

Tracklog

Tracklog

Az első nap mérlege 17.7 km, 8ó 11perc menetidő és 887 méter szintemelkedés volt.

Folyt. köv! :)

 

postheadericon A Bécsi erdő meghódítása, első B-nehézségű via ferrátánk

DSC07301Lassan két hét telt el első, felszerelésben mászott via ferrátánk óta, mégis friss még az élmény és szívesen gondolok vissza minden pillanatára. Bár az időjárás nem volt “felhőtlen”, de megúsztuk eső nélkül… pedig volt mitől tartanunk! De kezdjük az elejétől…

Bár az út március 30-án volt, már jóval előtte, közel két hónapja befizettük az utazási irodának a részvételi díjat. Nem szerettünk volna lemaradni a lehetőségről és egyben bebiztosítottuk magunkat a felől, hogy nem futamodunk el :)

Arra persze nem gondoltunk, hogy idén egy kicsit később kezdődik a tavasz. Előtte pár nappal még havazott és a túra időpontjára is 6 C-ot és esőt, havasesőt jósoltak. Az igazat megvallva kicsit megrémültem ettől, rá is kérdeztem a túravezetőnél, hogy biztos indulunk-e. Ők bíztak a jó időben, ezért mi is felkészültünk az útra.

Hajnal 5 órakor találkoztunk a Felvonulás téren. Megtöltöttük a kb. 40 fős buszt és sofőreink már el is indultak Mödling, Ausztria felé. Útközben megálltunk Győrnél egy 10 perces pihenőre, majd 9, fél 10 magasságában megérkeztünk a sziklafal alá.

Igen, nem írtam el. Ez a ferrata lényegében az út mellől indul, a beszállási pontig nem kell többet, mint 20 métert sétálni, azt is aszfalton. Nem volt túl kimerítő. Külön kényelmi szempont, hogy az indulási helyen ingyen használható WC és mosdó is található! Nagyszerű!

DSC07191Egy rövid tájékoztató, felszereléshasználat és biztonsági útmutató után elkezdtük sorban megmászni a falat. Ez egy B kategóriás ferráta, ami annyit tesz, hogy ez a legkönnyebb nehézségi fok, ahol már kötelező a felszereléshasználat. Az ennél könnyebb “vasalt utak”, pl. az A-kategóriás Rám-szakadék hazánkban, még felszerelés nélkül is járható. Ide már kellett a biztosítás, mert voltak kisebb kitett útszakaszok, amikor alattunk 10-20, vagy akár 30 méteres mélység is volt.

Az út legnehezebb szakasza az indulás utáni rész volt. Ez a szinte teljesen függőleges fal volt némelyek számára a vízválasztó. Mivel mindenki kezdő volt közöttünk, ezért a túravezetők nagyon nagy odafigyeléssel segítettek minket. Öt fős csoportokban haladtunk, 1 vezető, 5 “játékos”, majd megint vezető és így tovább. A sor végét szintén tapasztalt mászó zárta.

DSC07248A felhő sajnos megfosztott minket attól a látványtól, hogy messzire elláthassunk a sziklákról, de azért érzékelhető volt a magasság. A hangulat nagyszerű volt, az izgalom csapatot kovácsolt a résztvevőkből. Sziporkáztak a viccek, nevetgéltünk, mint akik már régóta ismerik egymást – és ennek részesei voltak a túravezetők is.

A mászás kb. két és fél óra volt, utána a csapat másik felével találkoztunk egy várnál. Azt ugyanis elfelejtettem mondani, hogy kettészakadt a csapat és 20 ember mászott, míg 20 ember túrázni indult. Most jött a csere.

Kényelmes sétára indultunk egy kilátó fele. Itt már bokáig jártunk a friss hóban és a látási viszonyok mit sem javultak. Útközben betértünk egy Hüttébe, menedékházba is, ahol volt lehetőségünk enni, inni, felmelegíteni magunkat. Volt aki gulyáslevest kért – megmosolyogtam… kimegyünk Ausztriába és magyar kaját rendelünk? :) De hát mindenki saját ízlése szerint :)

DSC07283A kilátót a tervezettnél jóval hamarabb elértük. Ebben nagy szerepet játszott, hogy Krisztián vezetőnk -szerintem- a kelleténél nagyobb iramot diktált. Nem volt persze vészes, de szerintem teljesítménytúrára készülhetett a srác :)

A kilátás odafent pazar volt! Mind a 10 méter, amit látni lehetett a felhőben… mesés élmény volt :)

Visszafelé már az út második felét aszfalton tettük meg. A buszhoz érkezve mindenki elégedett volt a napi teljesítményével és áldottuk az eget, hogy megúsztuk eső nélkül (a sziklafal így is sok helyen nedves, csúszós volt).

Este 9 óra körül értünk vissza Budapestre, a Felvonulás-térre. Innen még hazakocsikáztunk Szigetszentmiklósra, kevés forgalomban, nyugodtan.

Konklúzió: egy új hobbit (és most nem Zsákos Frodóról beszélek!) és szerelmet (még most sem! :) ) ismertünk meg. A buszon hazafelé már a következő utunkat kerestük az okostelefonon… kell ennél többet mondani? Igen, majd nemsokára, a következő túraleíráskor :) Addig is: kalandra fel! :)

A túráért külön köszönet illeti Csongort, aki a mászásban segített, Ákost, aki általánosságban fogta össze a csapatot és az utazom.com többi munkatársát is üdvözöljük :)

Ja igen, néhány koordináta a GPS rajongóknak:

  • Parkoló: N 48.081211° E 16.268205°
  • Hütte: N 48.062695° E 16.257839°
  • Kilátó: N 48.055164° E 16.241451°

Tekintsétek meg a kirándulásról készült videót is:

 

Via ferrata tracklog

Via ferrata tracklog

A kilátótól vissza a buszig

A kilátótól vissza a buszig

 

Itt indultunk fel

Itt indultunk fel

Fentről letekintve...

Fentről letekintve…

 

A várnál

A várnál

Búcsú a sziklától

Búcsú a sziklától

A szikla

A szikla

 

 

postheadericon Visegrádi játékok

A Vadálló-köveknél

A Vadálló-köveknél

Tél lévén a cikk most nem a hagyományos, nyári visegrádi játékokról fog szólni, melyet a vár környékén és annak udvarában szoktak tartani. Annál inkább egy kis élménybeszámoló lesz a környékbeli erdőkről, kilátókról és a híres-hírhedt Rám-szakadékról.

IMG_0641A történet még tavaly novemberben kezdődött, amikor ugyanis az egyik kuponos internetes oldalon sikerült igen jó áron hozzájutnunk egy 3-éjszakás wellness hétvégéhez. Ezt februárban szerettük volna kihasználni, összekötve a Valentin-napot a születésnapommal; kettesben a párommal. Édesanyám eljött vigyázni a lurkókra, míg mi bepakoltunk az autóba minden szükséges cuccot: a szokásos szállodai ruhák és általános dolgokon kívül természetesen helyett kapott kedvenc túrahátizsákom, túrabotom, térkép és minden, ami a kiadós sétákhoz nélkülözhetetlen. GPS, ceruzaakkumulátorok, fényképező, mobiltelefon: csak hogy a technikai részéről se felejtkezzünk el :)

Első nap délután érkeztünk a négycsillagos Hotel Silvanusba, akkor már csak egy kis sétára volt kapacitásunk, felkerestük a közeli Zsitvay-kilátót. Mint a fotókon is látható, kiváló választás volt a Dunakanyarra néző szobát választani, tekintve, hogy kb. 20 métert lehetett látni a ködtől és felhőktől. Nyirkos, hideg idő volt, de ez sem tántorított el, hogy a pezsgőfürdőben csücsülve már a holnapi túrát tervezzük.

IMG_0658Mivel a térdeimmel vannak problémák, ezért mondjuk úgy, hogy másnap “próbaútra” vittük egymást. Mint a bejáratós autó, olyan voltam 😀 Célunk a Visegrádi-vár melletti ösvényen haladva lemenni egészen Visegrádig, majd ott a Duna-parton végigsétálva a másik irányból, a Kálvárián felsétálva vissza a szállodába. Nem nagy út, de azért van benne szintemelkedés rendesen. Meglátogattuk Don Vito pizzériáját is, ahol igen finom étkekkel várják az arra tévedőket. Visszafelé megnéztük a Viktorin-sétányt is, ami kicsit megtréfált minket, mivel kb. 20 méterre voltunk a célunktól, de a várnál egy tábla tájékoztatott, hogy nem szabad a kerítést átlépni, mert az már a “fizetős” rész és fura lett volna, ha jegy nélkül jönnék ki a várból :) Úgyhogy visszasétáltunk, majd másik irányból, a várat megkerülve jutottunk annak parkolójába. Az idő ma már kedvezőbb volt számunkra, jobb kilátás nyílt a Dunára. A térdem is jól vizsgázott, ezért a szaunázás és vacsora után már bátrabban kezdtem nézni a térképen a Rám-szakadékról szóló túraleírást.

Harmadik nap: kiadós reggeli után cél Dömös, a nagy kanyarnál lévő parkoló. Kb. 2 km-es városi, aszfaltutas séta után értünk a völgy bejáratához, ahol már tábla figyelmeztet, hogy az útszakasz nem biztonságos, a fagypont közeli hőmérséklet miatt csúszhat, megkérnek minket, hogy válasszunk másik útvonalat. Mivel előttünk haladt egy kb. 10 fős, diákokból álló csapat, gondoltuk mi sem hátrálunk meg, legalább megnézzük, mire is lehet számítani. (Emlékeim szerint még nem voltam a Rám-szakadékban, bár szüleim később kijavítottak, hogy már jártam, gondolom még kicsi voltam.)

IMG_0726A Szentfa-kápolnánál tovább haladtunk a ZP jelzése, majd megkezdtük utunkat a szurdokban. 3 C fok, olvad a hó, csobog a patak. Gyönyörű táj, a vízálló bakancsaink vidáman taposták a kis patak köveit, miközben kesztyűs kezünkkel a saválló acélkorlátot markolva haladtunk előre. Hatalmas függőleges sziklafalak, csodálatos jég-képződmények és hatalmas jégcsapok szegélyezték utunkat. Ti láttatok már olyat, hogy egy sziklafalra rá van fagyva egy jégpáncél és alatta folyik a víz? Mintha hangyák mozognának, úgy mennek a cseppek és buborékok az átlátszó maszk alatt. Csodálatos! Ezt videóval is megörökítettem :)

Túránk során volt egy pont, ahol a Természet egy határozott “huszár-vágással” adta a tudtunkra, hogy “Ember, óvatosan!”. A magasból egy öklömnyi szikla hullt alá, tőlünk két méterre átszakítva a fagyott hóréteget és jókora lyukat ütve az talaj felső rétegébe. Sisak! Ide sisak kell – jutott eszembe azonnal. Hiába, hogy normális turistaösvény és nincs szükség képesítésre a bejárásához, a biztonságos közlekedéshez én mindenképp javaslom a sisakot. Túlzott óvatosság ide vagy oda (mert megkaptam ezt is), inkább mosolyogjanak rajtam, mint a balesetin átnézzenek a fejemen… a 2-3 kilós, fél méteres jégcsapokról már nem is beszélve. Egyszer egyébként így is sikerült megcsúsznom és bár két kézzel megtámasztottam magam, a csuklómtól az alkarom közepéig szépen végigszántottam egy sziklán magam, égett is utána még órákig :)

IMG_0725Felérve a szakadékból a Lukács-árok felé vettük az irányt. Itt az olvadt hó megnehezítette a dolgunkat, a fellazult, átázott földben néha mintha dagonyáztunk volna. Sima út volt visszafelé, összességében nem mondanám nehéz túrának, a jeges viszonyok ellenére sem. Jó kis kaland volt, nyáron is meg fogjuk nézni.

Visszaérve a kápolnához, mivel még bírtuk a tempót, úgy gondoltuk megnézzük a Prédikálószéket is. Hegygerincre felkapaszkodva egy erős emelkedő vette kezdetét: hamar elkezdtünk lihegni. Ekkor már túl voltunk a teljes aznapi étkészletünkön (fejenként két energia-csoki a Decathlon jóvoltából – na nem támogatás, vásárolt termék volt :) Az utóbbi időben Bear Grylls túlélési tippjeit olvasgatva rá kellett ébrednem, hogy nem biztos, hogy a csoki a legjobb útravaló, de erről majd később még írok – egy másik bejegyzésben :)

Száz szónak is egy a vége, a Prédikálószék felé vezető út, latyakos, jeges, havas úton egyáltalán nem volt mókás. Durva emelkedő és nagyon örültem, hogy a túrabot nálam volt, mert szó szerint támaszt nyújtott az út során. Végig hegygerincen vezet az út egészen a Vadálló-kövekig. Itt jött el az a pillanat, amikor (szégyen, nem szégyen) úgy döntöttem, hogy kockáztatom a korlátaimat és mivel a nap is már lefelé tartott, inkább visszafordultunk. 400 méterre voltunk a GPS szerint a céltól, nagyon közel, de oda-vissza majdnem 1 km lett volna a nehezen járható gerincen, ezért nem is bántam meg a döntésem. A vártnál jobb tempóban érkeztünk le, gond nélkül visszajutottunk a kápolnához.

Az autóhoz már kényelmesen elértünk, így lett meg a 14 km-es túra. A tracklog részletes megtekintéséhez kattints a képre!

Tracklog

Tracklog

Másnap, útközben hazafelé még megálltunk a bob pályánál, csúsztunk egyet és megállapítottuk, hogy a miskolctapolcai pálya sokkal jobb. Levadásztuk a GCBOB geoládát, majd startoltunk haza a gyerekekhez!

A túra után pár nappal hallottuk, hogy előttünk nem sokkal baleset volt a Rám-szakadékban és tűzoltók hozták le a mentőig a kb. 20 métert zuhant, agyrázkódásos férfit, akit azonnal kórházba szállítottak. Ezek után is túlzás a sisak vajon?

IMG_0724

 

postheadericon Reggeli relaxációs sétám

A fák doktora

A fák doktora

Mivel a munkarendem megengedte és az óvodák és bölcsödék is tárt karokkal várták már a lurkókat, úgy alakult, hogy a délelőttöm szabad volt. Mivel már nagyon fel akart ugrani a bakancs a lábamra, úgy döntöttem, hogy teszek egy kis reggeli sétát a közeli Tököli Parkerdőben.

Ha pedig már erdőbe megyek, gondoltam a vadiúj távcsövemet sem illene otthon hagyni, ezért most a Dakota helyett egy BTC 10×42-es binokulár lett a társam.

Reggeli után, amikor már felszállt a hajnali pára is, 9 órakor mentem ki az erdőbe. Annak ellenére, hogy tél van, egész kellemes, 2 C hőmérséklet fogadott. Ahogy távolodtam a parkolótól, úgy tűnt tova a civilizáció zaja és váltotta fel azt az erdő véget nem érő zöreje.

ErdőNem akarok senkinek sem lelkizni, de engem megérintett a dolog. Először is az jutott az eszembe, hogy miért nem csinálom ezt gyakrabban? A természetben sétálva az ember rácsodálkozik, hogy mi is az, ami ilyenkor körülveszi. A nap hétágról sütött, sugarai látványosan olvasztották meg a fákra fagyott zuzmarát. Cseppjei hullottak a már zöldellő aljnövényzetre, látszik, hogy a rendkívül meleg időjárás megzavarja a növényeket is. Néhány fán már rügyeket találtam, ezeket is belepte a 2-4 mm-es zuzmara. Ahogy csendben sétáltam, kopácsolásra lettem figyelmes. Nem kellett sokáig keresni a fakopáncsot, hamar előkaptam a távcsövet is tokjából, hogy jobban szemügyre vehessen. Nagyon éhes lehetett, mert olyan hévvel bontotta a fa kérgét, hogy öröm volt nézni :)

A viszonylag alacsony hőmérsékletnek előnye is volt ám, mivel – bár a kezem egyre jobban fázott, de – az enyhén fagyott föld megőrizte az arra járó vadak nyomait. Vadkan lábnyomát biztos láttam, és bár nem vagyok ilyen téren túl jártas, gyanítom, hogy őz és macska nyomokkal is találkoztam, a ló patanyomai mellett.

Szóval a túra nagyon kellemesre sikeredett, bár a távolságot nem mértem, én olyan 3-5 km-re tippelek. Sikerült olyan ösvényt találnom, amin még nem jártam, pedig már elég sokszor barangoltam ezen a részen.

(A fakopáncs fotója a Gólyahír honlapról származik, ahol érdekes dolgokat olvashatsz a madáretetésről is…)

Friss hajtás

Friss hajtás

postheadericon A Vitorlázó-emlékmű és a Sorrento-sziklák karácsonykor

Az igazat megvallva inkább elő-karácsonyi és túrának sem igazán nevezném, mondjunk inkább úgy, hogy túrácska :)

Szenteste előtt pár nappal eljöttek a szüleim és vállalták, hogy egy napra vigyáznak két betegeskedő gyermekünkre, így lehetőségünk volt a hétköznapi munkák után egy kicsit kikapcsolódni, bakancsot húzni és elindulni a Budai-hegyekbe.

resize_IMG_0085_800x600

A Szekrényes-hegy-i indító

A cél ezúttal a Farkas-hegyen lévő Vitorlázó-emlékmű volt. Egyszer már jártunk erre és annak ellenére, hogy milyen állapotban van a repülőgép-szárny, bennem mégis mély nyomot hagyott, ismét visszavonzott a hely. Nem utolsósorban azért, mert legutóbb megpillantottam egy érdekes építményt az emlékműnél állva és ahogy itthon utánaolvastam, kiderült, hogy egy olyan “sáncot” láttam, ahonnan régebben a vitorlázógépeket “csúzliszerűen” lőtték ki, hogy azok utána a völgyben lévő meleg légáramlatokat kihasználva belekapaszkodhassanak azokba és tovarepülhessenek. Na, most ez a sánc vonzott igazán, főleg az onnan várható kilátás majd. Erre felbuzdulva távcsövet is vittünk magunkkal.

A múltkori helyünknél sikerült jobbat találnunk, nemcsak az út minősége és a parkoló kényelmessége volt kellemesebb, de a célhoz is közelebb volt. Ami persze nem feltétlenül előny, mert nem volt cél, hogy az emlékműig menjünk autóval, de ha már tudunk közel menni, akkor onnan már tudunk bakanccsal más célokat kitűzni magunknak :)

Sorrento-sziklák

Sorrento-sziklák

Az első kellemetlen csalódás a sűrű, nyirkos decemberi köd volt. Kb. 20 métert lehetett látni, a távcső egyenlőre teljesen feleslegesnek tűnt. Az első szakaszt gyorsan vettük, majd egy hirtelen bal-kanyarral elindultunk toronyirányt fel a Szekrényes-hegyre, ahol az egykori indítóhely volt. Mint már említettem köd volt, így a hirtelen a hegyről lefelé futó dalmata felbukkanása váratlan meglepetős volt számunkra. A csúcsot mindenesetre könnyen elértük, a maga 364 méteres magasságával kicsit alulmúlta várakozásaimat. Innen keletre fordulva lementünk a domb lábáig és megcéloztuk a Sorrento-sziklákat.

Itt még nem jártam ezelőtt, ezért érdeklődve és örömmel figyeltem a különös képződményeket. Közben találkoztunk pár tájfutóval is. Utunk innen a Repülős-emlékműhöz vezetett, mely Sinka Lajosnak állít emléket és nem összetévesztendő a Vitorlázó-emlékművel.

Repülős-emlékmű

Repülős-emlékmű

Ezután egy bizonytalan, ámbár éles jobbkanyart tettünk és a bújkálós, hegygerincen vezető ösvényről egy bozótosan keresztül átvágtunk egy másik ösvényre. Ezt közben többször megbántuk, de amikor már könnyebb volt előre menni, mint hátra, akkor már felesleges volt gondolkozni :) Közben megálltunk pihenni és a távcsővel sikerült egy kismadárt megfigyelnünk az egyik fa oldalán.

A dzsungelharc után lencsevégre kaptuk a repülőgép-szárnyat, majd a Piktortégla-üregek felé véve utunkat elindultunk visszafelé az autónkhoz.

Így végül egy 6 km-es sétát tudhattunk a hátunk mögött, melyben kellemesen kiszellőztettük tüdőnket és fejünket :) A Budai-hegység továbbra sem veszített vonzerejéből, sőt, rájöttem, hogy még mindig sok meglepetést tartogat :)

Vitorlázó-emlékmű

Vitorlázó-emlékmű

Tracklog

Tracklog

 

postheadericon Szentgáli-kőlik élmények

Először is: rohadt jó volt!!! :)

Beértünk a városba, jobb oldalt valami gyanús “Kőlik” felirat, sportos jobbos az Opellel, de mivel a sarkon volt azonnal egy balos, valami gyógyszertár vagy művház előtt leparkoltunk.

A fene se gondolta, hogy ilyen hideg lesz (5 C°) , karikára fagyva áttipegtünk az út túloldalára, ezt a táblát muszáj volt lefényképezni :)

A vadásztársasággal egyben lévő épületbe invitált be túravezetőnk, Attila. Overall fel, plusz bukósapka, rajta a ledes fejlámpa, kesztyű. Lapos talpú cipő hátrány, nekem nem volt időm megkeresni a bakancsom. (Persze, hetekkel előtte már a túrára készültünk, cö-cö -admin)

Szövet kesztyűt vigyetek, mert nem alaptartozéka a felszerelésnek és nagyon hasznos amikor az agyagos falon/földön kell tapogatózni!

Mégpedig muszáj lesz mert ez egy barlang! Nekem az első igazi, az Aggteleki sétálóst nem tekintem annak, itt kúszni-mászni kell és az sem mindegy, hogy hogyan! Természetesen a józan ész itt is segít, de ha nem vagy kellően rutinos a baj megtörténhet. Megnyugtatásul: minden rendben ment, Attila nagyon profi, pontosan megmondta mely testrészedet melyik mélyedésbe kell helyezni. ( Nem elkalandozni!!! )

Hogy miért megy egy normális ember barlangászni? Szerintem:

  1. nem normális,
  2. kihívást keres,
  3. félelmeit akarja leküzdeni.

Én kicsit tartottam, hogy hogy reagálok szűk helyen, de nem volt semmi gond, még akkor sem amikor a legmélyebb járat végébe vezettett utunk, ahol 1 normális ember alig tud megfordulni. Nagyon élveztem a jó levegőt, csöndet és nem utolsósorban, hogy nem vesznek körbe a hülyék :)

Indulás előtt minden értéket egy bazi nagy trezorba tettünk, nem féltettem a benne lévő notebookom, elég masszívnak tűnt. Attila felolvasta a jogainkat, miszerint ez extrém sport, TB nem fedezi a balesetet, termeszetvéedelmi övezetbe megyünk és mindenben rá hallgatunk, nem cselekszünk önállóan, stb. Aláírtuk, fizettünk ( üdülési csekket t is elfogadnak ). Majd elfelejtettem, a túravezetés ára (4.500 Ft) a biztosítást is tartalmazta.

Innen egy kb. 20 perces séta következett, amit nyáron 500 HUF /fő áron lovaskocsival is kiváltható. Legyengült aktakukac lévén az út felénél már nagyon vágytam a kellemes 27 C°-ra és a lódobogásra.

A velünk lévő 3 tizenéves forma gyerek úgy viselkedett, mint aki most életében először sározhatja magát össze szülői engedéllyel. ( Nem saját gyerekek, két másik felnőtt kísérte őket. )

Elértünk a domb lábához , falépcső, gondoltam – alföldi gyerek lévén – itt lesz a bejárat. Persze, hogy fel kellett menni :)

Felértünk , a tüdőnk természetesen rendesen lemaradva, de az is megérkezett.

Még néhány infó a barlangról, pl. milyen élőlények lesznek rajtunk kívül a barlangban. A lista nem túl hosszú.

Nagyon nagy vaslétra lefelé a mélybe. Csillagpontos útvonalat képzeljetek el, egy központi teremből több járat indul, ezeket egyesével jártuk végig, visszafelé, ha volt akkor a nehezebb utat választottuk, és igen, itt készültek a megalázós éppen átférős képek :)

Odabent kb. 10 C° , visszafelé átmelegedve a lámpa fényénél látszott az overallon átpárolgó testhő. Ez akár a télen bent alvó denevéreket felkeltheti,  így legyengülve kirepülnek a szabadba ( mert azt hiszik itt a tavasz ), de nem találnak táplálékot ezért ha még vissza is jutnak a barlangba, nem biztos, hogy a következő tavasszal már lesz erejük felébredni.

A száraznak mondható barlangban tiszta merő agyag lett mindenünk. Igazi kúszós-mászós, föl-le, jobbra-balra, egy kis kondi nem árt ha van és persze a vékonyabb alkat preferált.

Volt egy hely, oldal-járat, ahova nem tudtunk hárman bemenni ( a 3 termetesebb férfi), konkrétan hason kell csúszni és előrenyújtott kézzel, egyik válladat előre rakva haladni, oldalra fordított fejjel.

Ami nekem a legparásabb volt, 3-4m magasban kitámasztva két fal között kellett oldalazni a levegőben (traverzálás).

Kiérve feltéptem a “győzelem / ha bennragadunk ne egymást együk meg” csokit, a gyerekek egy-kettőre eltüntették :)

Kűlikre fel!

Csaó!

Javaslat: ne vigyetek magatokkal semmit, de konkrétan semmit. Lapos teló a jobb zsebben hason csúszásnál nem szereti a követ, fényképezőt illetve telót oda lehet adni a túravezetőnek, de zéró fényben nem az igazi a kép , ha vakuzol meg lepiríthatod a denevér… szőrét :)

Én vittem magammal egy fejlámpát, az jól jött.

postheadericon A Mátyás-hegy gyomrában

Bizonyára észrevettétek, hogy az utóbbi időben fűt, hajt a vágy a barlangok iránt… mindig is kedveltem a természetet, ám eddig még csak felülről csodáltam azt (leszámítva gyermekkorom aggteleki kirándulásait, illetve ifjúkorom látogatását a Wieliczka-i sóbányába). Pár héttel ezelőtt sikerült bepillantanom a Szentgáli-kőlik barlang ajtaján, le a mélybe és akkor úgy éreztem, hogy nekem oda le kell mennem!

Az persze akkor nem jött össze, sőt, utána a Bükkben is “csak” egy Kecske-lyuk látogatás jött össze. Ám kaptam a hírlevelet a Pilisi Barlangkutatás honlapjáról, miszerint csütörtök este a közelgő tanfolyamnak tartanak “nyílt-napot” a Mátyás-hegyi barlangban. Erre már el kellett mennem. Sőt, páromat is belerángattam a mókába!

Túrázós GPS-el közeledtünk autóval a Pál-völgyi-barlang közelében található parkolóhoz, persze a kis kijelző és a bambulásunk meghozta a gyümölcsét, egy kicsit el is tévedtünk. Ki gondolta volna, hogy a Szépvölgyi úton haladva az nem egyenesen halad, hanem jobbra fordul??? :)

19 órára volt tervezve a barlangba indulás, na mi pont akkor értünk oda a kocsival. Szerencsére hoztunk magunkkal alkalmas ruházatot, így nem kellett az overallra várni. Gyorsan csatlakoztunk a csapathoz és megismerkedtünk túravezetőnkkel, Slíz – Fizikus- György barlangászunkkal.

Először kicsit furán éreztem magam, mert bár beszélgettem vele, semmit nem láttam az arcából az erős fejlámpának köszönhetően. Persze ezt a problémát hamar megoldottunk, sőt a barlangban rá kellett döbbennem, hogy nem is olyan erős ez a lámpa egy-két barlangász karbid-lámpájának fényéhez képest :) Na de ne rohanjunk ennyire előre!

 

10-12 fős csapatunk bemerészkedett az állandó 11 fokos barlangba. Felszerelésünket leraktuk odabent, Gyuri javaslatára nem vittünk be magunkkal semmit, mivel nem tudtam mi fog ránk várni, ezért nemhogy fényképezőt, de még saját fejlámpámat is kint hagytam, a sisakra szerelt LED világította utunkat.

Először egy mélybe futó létre állta utunkat, melyet gyorsan leküzdöttünk. Utána nem sokkal már hasaltunk és csúsztunk is, meg is fordult a fejembe, hogy az elején minden poént lelövünk. De nem így történt.

A “Nagy-terem“-ben összevártuk a csapatot majd egy rövid barlangképződési ismertető után már mentünk is a kis járatok irányába. Volt, hogy agyagos csúszdán csúsztunk lefelé, volt ahol “krokodilok elől” menekültünk fel a falra (traverzálás, azaz hátunkat a falnak támasztva haladunk a két fal között a magasban), de még egy megkövesedett “elefánttal” is volt szerencsénk találkozni :)

Az egyik nagy teremben lekapcsoltuk az összes lámpát és hallgattunk a csendet. Szinte zúgott a fülem, annyira ingerszegény környezet volt. Utána barlangászaink elénekeltek egy barlangász-dalt, majd megpróbáltunk egyet közösen is. Nem volt bonyolult, ezért sikerélményt adott :)

Útközben többször volt lehetőség alternatív útvonalat választani. Nálunk is volt olyan, hogy Móni lemászott egy szikláról, míg én felül, a két sziklafal között mentem fel a következő ponthoz. Aki nem ismerne, annak elmondom, hogy 2 méter magas vagyok. Na most ez a test egy hatalmas “X”-ként feszült a két sziklafal közzé és fel kellett ismernem, hogy a korlátaim kiterjeszthetők: sosem gondoltam volna, hogy ekkora terpeszre vagyok képes :) És amikor a nagy “X”-nek a jobb lábát át kellett lendítenie a bal lábánál lévő sziklán, hogy mögé léphessek… hát az izgalmas volt! Akárhogy is nézzük, többször volt olyan helyzet, amit magamtól nem jutott volna eszembe kipróbálni. Persze így is mondtam azt, hogy ne kísértsük a sorsot és nem minden “fakultatív” akadályon teszteltem le magam, de az útvonalon végig az elegáns megoldást követtem :)

Visszafelé egyedül voltam, aki a Laci-lépcsőre egyszerűen fellépett – köszönhető volt ez a magasságomnak. Egyébként egy csúszós, lekerekedett lépcsőről beszélünk, ha nem értem volna el, küzdeni kellett volna érte rendesen.

A felfelé vezető vaslépcső már könnyű módja volt a kijutásnak (vezetőnk természetesen nem használta, hanem felszaladt a függőleges sziklafalon), bár előtte még át kellett préselnünk magunkat azon a szűk járaton, amin érkeztünk, illetve a lefelé jó-móka agyag-csúszda sem volt olyan vicces felfelé :)

Így utólag visszaolvasva írásomat sajnálom, hogy nem tudom úgy visszaadni az élményt, ahogy megéltük. Nehéz ezt így szavakba önteni.

Összességében 3 és fél órát töltöttünk bent (és lent), ami kétségkívül maradandó élményt okozott nekünk. Most egy hetünk van, hogy eldöntsük, menjünk-e a tanfolyamra. Nagy a dilemma.

Mivel ez volt első ilyen túránk, ezért nézzétek el nekem, hogy nem mertem bevinni a fényképezőmet magammal. Legközelebb ilyen nem fordul elő :)

(A felhasznált képek megjelenési sorrendben Egri Csaba “Színház-terem” alkotása, illetve az utazom.com honlapról “Óriások útja” és az iwiw.hu honlapról származó alkotások, ismeretlen fotóstól.)

postheadericon Bükki barlangvadászat

Az utóbbi próbálkozásaink sorra kudarcba fúltak, amikor megpróbáltunk túrákat szervezni. Először meghiúsult a 7. GEObolt túra, majd a barátaimnak és jómagamnak szerveztem egy Szentgáli-kőlik barlangászatot, amit nekem az utolsó nap sajnos le kellett mondanom, majd -mivel még tüzelt a hév- megpróbáltam részt venni egy bükki barlangtúrán, de sajnos ez is olyan időpontban indult, amikor már a kötelezettségem visszahívott Pest megyébe… szóval nem jöttek össze a dolgok.

Beértünk az erdőbe

Ideje volt, hogy saját kezünkbe vegyük az irányítást. Hogy mi is kellett ehhez?

Édesanyámék elvállalták két gyermekünk egész napos felügyeletét. Kellett még 2 pár túrabakancs, megfelelően meleg öltözet, túrabot, GPS, enni és innivaló, fej- és kézilámpák no meg pár liter benzin egy kényelmes autóban :)

Pénteken egy kellemes és nem kapkodós reggeli után bepakoltunk az autóba és elmentünk a miskolci Sanofi gyógyszergyár parkolójáig ( N 48.116163°  E 20.650073°). Hátizsák a hátra, GPS a vállra és irány a Kecske-lyuk barlang.

Megszámolni nem tudnám már, hányszor voltam ebben a barlangban. Mégis mindig új kihívást és új élményeket jelent, ahogy egyre beljebb és beljebb merészkedek a zseblámpámmal az egyre szűkülő járatokba. Most minden eddigi rekordomat megdöntve jutottam be a járatokba, egészen odáig, ahonnan már hátizsákkal nem tudtam tovább menni. Főleg nem utcai ruhában, hiszen már a térdeplős, guggolós fázis következett. Érdekes lenne tudni, milyen messzire mentem be, de hát a GPS itt ugye már nem tud labdába rúgni :)

Kecske-lyuk bejárat

A barlangról ( N 48.117581°  E 20.636698°) érdemes tudni, hogy teljes hossza 458 méter és egy tágas, kb. 20 méter hosszú és 8 méter széles csarnokkal kezdődik. Jellegzetes háromszög alakú bejáratát könnyű észrevenni és azonosítani, a turistaösvénytől kb. 5 méterre van egy kis magaslaton. A képződmény fokozott védelem alatt áll, belsejében cseppkő-képződmények találhatóak és itt tanyázik a fokozottan védett, 100.000 forint eszmei értékű hosszúszárnyú denevér is. Bővebben Ferenczy Gergely oldalán olvashattok a barlangról.

Szóval lényeg a lényeg, ismerve a barlang történetét és a hozzá kapcsolódó balesetek számát, tudtam, hogy hol van az a pont, ameddig el lehet menni szakvezető nélkül, de a hátizsák miatt nem jutottam el odáig. Majd legközelebb :)

Cseppkőképződés

A kellemes barlangászkodás után utunkat a Lilla-barlang irányába vettük. Korábban mindig a Büdös-Pest barlang volt a következő célpont, majd dél felé a Szeleta-barlang, most szakítottunk ezzel a hagyománnyal, mert piszkálta a fantáziámat e szép női névvel illetett barlang, melybe szervezett barlangtúrákra is lehet jelentkezni. Hol lehet, hogy nézhet ki, vajon mekkora?

Közeledvén a Lilla-bg-hoz útba ejtettük a Flóra-forrást ( N 48.117244°  E 20.621193°) , mely egy kis kitérőt igényelt. Egy békés, csendes pihenőhely mellett található, melyhez az eljutást most számos kidőlt fa nehezítette, ezért kisebb-nagyobb kerülővel tudtunk csak elérni a vizet. Maga a forrás eléggé elhanyagolt állapotban van, ráférne egy kis karbantartás, felújítás, a pihenőben elhelyezett kukák kiürítése. Én egyébként nem is értem az embereket: én ha túrázni indulok, akkor fel vagyok rá készülve, hogy a termelt szemetet magammal hozzam vissza. Nem szoktam erdei kukákba sem rakni, mert tudom, hogy nem gyakran ürítik azt, minek terheljem ezzel is a természetet. No mindegy, ez az én véleményem – a kuka meg nyilván azért van, hogy használjuk.

Lilla-barlang bejárata

A forrás meglátogatása utána utunkba akadt egy víznyelő ( N 48.123274°  E 20.612416°), majd egy erősebb kaptató következett, majd egy balkanyar után már tudtuk, hogy nem lehet messze a barlang. A GPS térképe csak egy szolid kis ponttal jelezte, először észre sem vettem, csak amikor már nagyon a közelben kellett volna lennie, akkor kezdtek el kutakodni, hogy ugyan már, mit nem vettem észre. Végül a turistaúttól kb. 20 méterrel jobbra megleltük a lejáratot.

A Lilla-barlang bejáratát ( N 48.120846°  E 20.609240°) – ellentétben a Kecske-lyuk barlangéval – egy masszív rozsdamentes acél ajtó védi a kéretlen látogatóktól. A belső zárszerkezetes ajtón bekukkantva láthatjuk, hogy ez már igazi kúszós-mászós barlang, ahova nem lenne szerencsés, ha mindenki kedvére kalandozna. Szintén az imént említett barlangtól eltérően, itt már a bejárattól láttunk 3-4 denevért, amint épp a mennyezetről csüngve alszanak, talán már téli álmukba merülve. Zseblámpánkkal nem is sokáig zavartuk őket, hiszen tudvalevő, hogy a denevérek ébredése meglehetősen sok energiájukat emészti fel és ha sokszor megzavarják őket téli álmukban, akkor egyszerűen nem marad annyi erejük, hogy visszaaludjanak és élelem hiányában és a gyengeségtől elpusztulnak. A Kecske-lyuk barlangban nyilván a gyakori látogatások, zseblámpák fénye elől eldugottabb, csendesebb helyekre fészkelték be magukat e kis húsevők, ezért is nem kellett most a bakancsunkkal denevérürüléken csúszkálnunk :)

Lilla-barlang, belülről

A Lilla-barlangról egyébként érdemes tudni, hogy hossza kb. 225 méter, legmélyebb pontja 19 méterrel van az indulási szakasz alatt. Fokozottan védett barlang, a feltárás során barlangi medve csontjait is találtak benne. Bővebben a Magyar Állami Természetvédelem oldalán olvashattok róla.

Visszatérve a barlangi szervezett túrákra, bár még nem voltunk vele, de telefonos beszélgetésünk alapján bátran ajánlom nektek Bátori Károly szakvezetését. Ez a barlang pl. egy 1ó 45p-es túra keretében jelenleg 2500 Ft/fő, ahol a túravezetés mellett biztosítják a szükséges felszerelést is (overáll, lámpa, sisak).

A Lilla-barlang elhagyása után utunk délnek vezetett, majd nemsokára keletnek fordultunk, hogy elérhessük a Szeleta-barlangot.

A Szeleta-barlang (becsült koordináta:  N 48.108040°  E 20.632162°) hatalmas csarnoka már ismerős volt számomra, akárcsak a Kecske-lyuk barlangban, itt is sokszor megfordultam gyermekkoromban.

Móni a Szeleta-barlangnál

A környezetét csodálatos kilátás jellemzi, számos fotós örökítette már meg innen a Lillafüred-i Palota-szállót. A barlang nem is a 115 méteres hosszával, hanem inkább a 16 méteres belmagasságával hívja fel a figyelmet. Az itt talált nyomok és eszközök alapján feltételezhetően az egykori vadászó-gyűjtögető ősember szálláshelyéül szolgált e hely. Bővebben a már említett Magyar Állami Természetvédelem honlapja szolgáltathat információt.

A Molnár-szikla felé vezető úton könnyen levadásztuk a GCMoSz geoládát, majd a keresztet is érintve a kisvasút sínén haladva visszajutottunk az ampullagyár parkolójában hagyott autónkhoz.

A túra adatai:

  • idő: 4ó 42p
  • hossz: 11.2 km
  • szintkülönbség: 504 m
  • meredekség: 32.6 %

Nagyon jól esett ez a séta, kicsit jobbá fordította az elmúlt hetek szerencsétlen sorozatát. Nagyon jól éreztük magunkat, jó volt újra bejárni gyermekkorom emlékeit :)

Tracklog

postheadericon Háromszázadik megtalálás és egy piros egyes – történetek a Mecsekből

(Ezt a blogot még 2011. szeptemberben küldte el nekem Robi, sajnos elkallódott a postaládámban. Ezért most, egy évvel utána jelenik meg – remélem megbocsátja nekem ezt a bakit! -admin)

Szeptemberben egy általatok is jól ismert oldalon megjelent a XXIII. Geocaching Fesztivál és Verseny rendezvény felhívása.

Gyors ellenőrzés. Távolság? Belefér! Naptár? Szabad a hétvége! Ládák? Van elég a környéken! Mindezt gyors döntés követte: „Megyünk Kővágószőlősre!”. Előnevezés, szállásfoglalás, fórum olvasgatása, várakozás.

A kis csapat

2011.09.23.-án délelőtt megindult csapatunk (Nóri és én) a rendezvény helyszínére. A Balaton déli részét elhagyva már „geocaching-szűz” területre érkeztünk, ahol lehetőségeinkhez és az elérhető ládák távolságának függvényében begyűjtöttük az utunkba eső csészéket.

Megérkezésünk után a szervezők (H. Gábor és családja) segítségével elfoglaltuk a helyi Bányászati Múzeumnál található retró, de ingyenes szállásunkat. (A meghirdetett before-party előtt még tettünk egy kellemes sétát a környéken (Kővágószőlős, Cserkút).

Elérkezett az általunk várt legfontosabb program: lepénysütés! Liszt, só, élesztő, víz, fokhagyma, sajt, tejföl és sonka – minden rendelkezésre állt a finomságok előkészítéséhez. Helyi segítőnk, Ildikó és párja nagy gyakorlattal és még nagyobb türelemmel kezelte az éhes kessertömeget. Kemence felfűtése, élesztő felfuttatása, dagasztás és kelesztés, nyújtás, sütés és falatozás (valakinél iszogatás is) – követték az események sorban egymást. A leglelkesebb kelesztők a többiek nagy örömére a kemence körül csoportosultak, mivel a hűvös este miatt így biztosították a megfelelő hőmérséklet. Nóri egy csapat gyerkőccel körbevéve készítette velük együtt a lepényeket az illetékes szülők részére kis nyugalmat biztosítva.Gyúrtak, nyújtottak, gyúródeszkát loptak, kentek, szórtak és pesze csipegettek… Ahogy sültek a lepények, teltek az órák, teltek a gyomrok, fogytak a résztvevők, ellenben nőtt a hangulat. Az est színvonalát frissen sült kürtöskalácsok is fokozták Büfésnek és párjának, a ”büfésnéninek” (mint később megtudtuk), Zsuzsának köszönhetően.

Az útvonal

Szombaton nevezés, pontok feltöltése, útvonalunk megtervezése után elindultunk a verseny (egyben 300. megtalálásom) teljesítésére. A verseny túra kategóriájában 16 szabadon választott és 1 kötelező pont felkeresése volt a cél. A helyszíneken palackokban elrejtett táblázatok (a mások által már jól ismert, nekünk még új multimátrix) adta kódokat kellett begyűjteni.

Kihívást jelentő köves emelkedők, kőfal-mászás, útba eső csészék felkeresése, ismerős arcokkal való találkozások, fantasztikus látnivalók (közeli Árpád-kori templomok, Pálos kolostor romjai, Pálos-forrás, babás szerkövek, …) megtekintése, közben hozzácsapódtunk az előző este megismert safc/donkardos családhoz közösen folytatva a versenyt. Sikeresen „elfogtuk” a szervezők által indított mozgó pontot is, akire megszállottan vadásztunk, majd a kötelező pontnál (GCPK) kisebb frissítő Kánaán (ásványvíz, energiaital, csoki, izotóniás ital) fogadott minket.

Célba érésünk után (összesítve 6 óra 25 perc, 15,1 kilométer és 625 m szint) elfogyasztottuk a finom 2 fogásos geomenüt, logoltunk a mozgó ládákba és rávetettem magam a helyszínen megtalálható vándorbogarakra.

Zsuzsi néni és kecskéje

A verseny lezárása + eredmények összesítése, valamint az eredményhirdetés közötti időben Zsuzsi néni és kecskéje, Turka zenés interaktív előadása szórakoztatta a népes gyermektábort és a felnőtt közönséget is.

A túra, valamint a családi kategória első három helyezettjének időeredménye megdöbbentett, nem is tudom, hogy tempójuk mellett mit is láthattak az izzadságuk mellett. Nekik erről szólt a verseny, nekünk másról.

A kupák és emléklapok átadása után megkezdődött a felajánlott ajándékok kisorsolása, melyek között jó volt látni a Geobolt által felajánlott szép faérméket is. Nagyon pozitív volt, hogy minden nevező nyert valami (mi magunk geocaching.hu lógóval ellátott sapkával, egérpaddal, 10 éves érmével és puzzle-al lettünk gazdagabbak). A sorsolás előrehaladtával sajnos a lelkes tapsolók száma is lecsökkent.

Útközben

A sorsolás zárása után szállásunkra érve észrevettük, hogy a közelben megjelent egy multiláda (GCKSZ), reprocesszor lakótársunkkal megkezdtük a pontok begyűjtését, amihez menet közben csatlakozott BaLee, KataJani, sinus90 és fa-peti is. A végláda eléréséhez tüskés dzsindzsán keresztül vezetett az út (a Dzsindzsa Team tagjaként szinte otthon éreztem magamat ezen a terepen).

Remek hangulatban, csordakessing által megszereztem első piros egyes találatomat! Napunkat kellemes beszélgetéssel, borozgatással zártuk.

Vasárnapunkat a közeli, még meg nem talált ládák és Pécs belvárosának felfedezése jelentette.

Jól érzetük magunkat, várjuk a folytatást!

Fentebb nem szereplő, kellemes perceket okozó kessertársak: BoPe, Bogee, Fil, gusty, taska1981, zsotie, maczy, Levin + Palazsu, scele, VP és utoljára, de nem utolsó sorban koszta! Köszönünk mindent!

Aki meg nem volt ott, jöjjön a következőre!

Végezetül még jöjjön néhány kép!

A bázison

Kettesben

Éjszakai kessing

postheadericon Róma, az örök város

Hosszabb és nem egyszerű előkészületek előzték meg utunkat. Mivel párom születésnapja közeledett és eme neves eseményt szerettük volna méltón megünnepelni, úgy gondoltuk, hogy a gyerkőcök nélkül elrepülünk Olaszország fővárosába egy hosszú hétvégére.

Persze, hogy ne menjen minden simán, a repcsi lefoglalása után pár nappal kiderült, hogy nincs ki vigyázzon a csemetékre. Kb. egy hónapig abban a tudatban voltunk és már bele is törődtünk, hogy bukjuk a több, mint 50.000 Ft-os foglalást. Az utolsó napokban viszont -hála apósom önfeláldozásának- végül mégis zöld utat kaptunk, így gyorsan foglaltunk szállást is, két nappal indulás előtt.

Fentről a Magyar Tenger

Csütörtökön, késő délelőtt indult a gép. Azaz csak indult volna… mivel ugyanis miután a Ryanairt kiszolgáló személyzet leterelt minket a nem túl hűvös aszfaltra és megnézhettük, amint megérkezik a gépünk, utána sajnos azt kellett végignéznünk, ahogy a pilóta a fejét vakarja, nézegeti a kereket és elkezd telefonálni. Mint kiderült egy csavar ment bele a repülőgép tömör kerekébe és úgy tűnt, hogy nem szállhat fel a vasmadár. Fél óra huzavona után visszaküldtek minket a terminálba és felkészítettek arra, hogy 4 óra múlva fogunk tudni tovább indulni, mivel előbb a központból egy kereket kell ide küldeni, amit utána fél óra alatt ki tudnak cserélni. Hál Istennek egy magyar mérnök engedélyezte a felszállást, így újra irány a beton! :)

Így is kb. 1 óra késéssel indultunk el, ami sokakat aggodalomra késztetett, mivel ők csatlakozáshoz mentek. Én ekkor már úgy voltam vele, hogy a nehezén túlvagyunk, innen már csak jobb lehet :)

Korántsem volt így. A pilóta – bár már nem egy fiatal kamasz volt – elég amatőr módon vezette a vaskacsát. A leszállást követően pedig mindenki megértette, miért is volt baj a kerékkel. Gyakorlatilag reccsentünk földet éréskor, úgy lecsapta a gépet. Kb. 10 repülés van már mögöttem, de ilyen “élményben” még nem volt részem.

A repülés során egyébként végig felhőtlen, nagyon szép időnk volt, nem is emlékszem mikor volt ilyen szép kilátásom utoljára…

A reptéren újabb meglepetés fogadott: a csomagunkról levágták a lakatot és felszakadt az eleje és hátulja is. Vadi új bőrönd volt. Állítólag ez volt a “baj”. Na de most már tényleg nem lehet több baj…

Valóban, innentől már minden jól alakult.

Szállásunk

A reptéri busz bevitt minket a Termini pályaudvarhoz, ahonnan gyalog sétáltunk el a kb. 5 percre lévő szállásunkra. Ott már az ajtóban várt a tulaj, szegénykém már 7x hívott és SMS-t is írt, hogy hol vagyunk, nekem viszont a táskámban volt a mobilom, nem figyeltem. Szállásunk, a Guest Haus Praetorium pont olyan volt, mint amit szerettünk volna – sőt, nekem még kellemes csalódást is okozott. A házigazda végtelenül kedves és segítőkész volt, minden instrukciót, kulcsot és wifi jelszót megkaptunk, sőt, elvihető térképek és tájékoztatók is álltak rendelkezésre.

Első nap, délután 3 óra volt. Elindultunk várost nézni.

Nem akarok túlozni, de biztos vagyok benne, hogy legalább 15 km-t sétáltunk érkezésünk napján. Bár GPS volt nálunk (még otthon rátöltöttem 40 geoládát), egyenlőre még nem vettük igénybe. Éjfélig bolyongtunk, egyszer eltévedtünk, pap bácsi segített irányba minket :) Mert hát ugye én kitaláltam, hogy “azt a nagy fehér épületet” még nézzük meg, ami sokkal távolabb volt, mint az először látszott.

Monumento a Vittorio Emanuele

Pénteken már beaktiváltuk Roma Pass kártyánkat, fel a buszra és irány az Angyalvár. Régi vágyam volt és nem is csalódtam benne. Csodálatos, lenyűgöző! Egyenlőre még csak kívülről néztük meg, elkaptunk egy nano-ládát, majd becéloztuk a Vatikánt.

Elvárásokkal telve érkeztünk meg a térre, Dan Brown könyvein (Da Vinci kód, Angyalok és démonok, stb.) “felnőve” azonnal az ismerős elemeket kezdtem keresni :) Majd az árusokat kikerülve beálltunk a sorba. Persze láttuk, hogy mi a kötelező ruházat, Mónin direkt olyan póló is volt, ami kielégítette az igényeket, viszont a szoknya “sajnos” térd felett végződött, ezért gyorsan kipenderítettek minket a kapunál. Utcai árus, egy kis alkudozás és a 3 EUR-ós szoknyából kettőt véve meg is szabadultunk 4 EUR-tól :) Sorbanállás és IGEN, bejutottunk!

A híres tér a kupolából fotózva

A 60.000 főt befogadni képes Szent Péter-bazilika csodálatos építészeti élmény, hatalmas terek és magasságok és gyönyörű szobok, freskók díszítik. A tömeg is elviselhető volt, kellemesen éreztük magunkat. A kupolába is felmentünk – a lustaságom ismét 4 EUR-ba került, de megspóroltunk kb. 400 lépcsőt és lift röpített minket a magasba. A kilátás pompás volt, bár itt már azért tényleg kevés volt a hely ennyi embernek.

Utána már előkerült a GPS is, gyorsan levadásztuk a közelben lévő “Vatikán titka” geoládát. Móni találta meg, megint igazolódott a tény, miszerint mindig az találja meg, akinél nincs GPS :) Ügyes rejtés volt, nem messze tőle meg is ebédeltünk. Hiba volt, még sétálni kellett volna. Az egyébként is kevésbé finom és udvariatlanul felszolgált ebéd közel 50 EUR-ba, kb. 13.000 forintunkba került. Hát így jártunk :(

Aznap este is későn értünk haza…

Éhesek voltunk!

Szombatra virradt, amikor ugyanis Móni betöltötte a …. na ezt nem mondom meg :) Tőlem már éjfélkor megkapta a puszit, viszont az igazi szülinapi köszöntés délután 5kor volt a Colosseumban. Felkerült egy szép titánium gyűrű az ujjára és megállapítottuk, hogy sokat öregedett egy nap alatt 😀 Útközben a Colosseum felé találtunk egy fincsi éttermet, ahol a szabadban, árnyékban és nem utolsósorban elfogadható összegért tudtunk megebédelni. Természetesen sorra került a pizza és a tészta is, illetve a jó hideg sör sem maradt el. Végre, de jól is esett.

Félúton akadtunk rá az Ave Cézár ládára, illetve a Colosseum lábánál egy normál geoládát is találtunk. Igaz, elég igénytelen csomagolása volt, viszont kárpótolt minket a benne talált travel bug. Quebec zászlaját hamarosan elrejtjük itthon, Magyarországon.

Colosseum

Az ezt követő három nap igyekeztünk minél többet látni az örök városból, Rómából. Nem sorolnám fel az összes emlékművet, szobrot és helyet, ahol megfordultunk, de úgy érzem, hogy sikerült jól kihasználunk az időnket. Megismertük az olaszok frissítő italát is, a Spritz-t, láttunk boldog olaszokat, amikor továbbjutott csapatuk az EB-ben, láttuk Róma kevésbé turistáknak való részét is (szegény rész mindenhol akad, csak nem mindenki megy el megnézni).

Megismertük az olasz vezetési mentalitást, megtanultuk, hogy ha adrenalinra van szükségünk, akkor csak le kell lépni a zebrára és átkelni egy úton: többet ad, mint bármelyik bungee jumping. Rájöttünk, hogy a zebra előtt az autósoknak a piros lámpa annyit jelent, hogy “lehet, hogy hirtelen kell fékezni”, nem pedig megálljt vagy lassítást. Irigykedtem és irigykedek a római ivóvízre, mert rengeteg kútjuk van és nagyon finom, hideg víz tör fel belőlük. Kielemeztük az olasz lányokat és pasikat, rácsodálkoztunk, mennyi sötét bőrű (néger és arab) ember él erre.

Megcsíptünk még két geoládát, egy kollégium mellettit és a La Basilica di S.Pietro in Vincoli -t. Volt több, kb. 3-4 sikertelen találatunk is, előfordult, hogy a koordináta egy őrbódé mellé mutatott, ahonnan meglehetősen határozottan eltessékeltek minket.

Olasz tengerparton

Kedden, késő este indultunk haza. A repcsiút zökkenőmentes volt, az 1ó 40p-es utat pilótánknak sikerült 30 perccel korábban kiviteleznie. Ehhez hozzásegítette a normál 800 km/h-s sebesség helyett véghezvitt 1008 km/h-s tempó is, illetve 2 km-rel magasabban is repültünk, mint idefelé, legmagasabb utazómagasságunk  12.000 m felett volt.

Leszálláskor, 00:10-kor újabb szakadás fogadott a bőröndön, de már nem érdekelt. Vége lett ennek a csodás 6 napnak és délután kettőre mehettem dolgozni.

És hogy milyen volt a római vakációnk? Dolce Vita :)

Termini Station

Angyalvár

Búcsú Olaszországtól