GeoBlog

‘Túrák’ kategória archívum

A téli időszakhoz képest viszonylag kellemes és nem utolsósorban csapadékmentes időre ébredtünk így szombat reggel. Ideálisnak tűnt, hogy az elmúlt hét fáradalmait egy kis geocachinggel vezessük le, főleg azért, mert az utóbbi időben igen hanyagoltuk a testmozgást. A karácsonyi kilók miatt ugyan nem kell aggódnunk, de azért adjuk meg a testnek, ami jár neki

A pázmándi vízimalom

Célpontnak a Velencei-tó környékét jelöltük ki, így a kissé elnyúló készülődés után délben neki is indultunk az útnak. Első állomásunk a pázmándi vízimalom volt és mivel egyik gyermekünk elaludt útközben így -ugye említettem a testmozgást- átkapcsoltunk drive-in-cache üzemmódba, így gyakorlatilag 3 méterre közelítettük meg autóval a kincseket rejtő dobozkát. Kiadós testmozgás, mi? Természetesen a láda után elsétáltunk a kb. 100 méterre lévő egykori malomhoz és megcsodáltuk azt (anya addig az alvó csöppségre vigyázott), majd miután Peti felébredt, együtt még egyszer megnéztük a malmot. Láda naplózva, irány a legközelebbi láda!

A Cseplek-hegyi kilátás már egy kicsit sétálósabb volt, fák alatt bujkálós, bokrokat félrehajtós, 100 birkán átmászós érdekes jelenség, mivel pont a ládánál terelte derék emberünk a nyájat. Szétnéztünk, bámészkodtunk, majd levadásztuk a csodálatos borítójú logbookot rejtő kis ládikót.

Cseplek-hegyi kilátás

A Csúcsos-hegy megmászása már annál inkább kihívásnak ígérkezett, no nem azért, mert kell kb. 50 métert mászni, hanem mert a talaj sáros, felázott volt és a lefelé jövők már az út elején figyelmeztettek, hogy kisgyerekkel nem tartják túl jó ötletnek. Sebaj, voltunk mi már nagyobb kihívás előtt is, gondoltuk és igazunk is lett. A gyerekek nagyon ügyesen jöttek velünk, igaz, az édesanyjuk lecsücsült a sáron útközben Bár felhős volt az ég, viszont meglehetősen magasan voltak a felhők, ezért a csúcsról (Csúcsos-csúcsról ) nagyon messze el lehetett látni… egészen a Holdig, ami ugye nagyon messze van, nem? De tényleg szép volt! A láda itt is hamar meglett, kicsit beszélgettem az 54 km-re lévő dobogókői papagáj rádióval, majd mentünk tovább.

"Csúcsos-csapat"

A szintezési ősjegy egy virtuális láda volt, kb. másfél km-re a parkolási helyünktől. Szintén drive-in, érdekes sziklák, könnyű találat. Már viszketett a talpam egy kis igazi sétára, ezért már alig vártam, hogy valami kis “mászós” pálya következzen.

A Bence-hegyen lévő ládát már évekkel ezelőtt levadásztuk, azaz akkor nem találtuk meg, viszont mivel elfogadtattuk a találatot, most nem jelent meg a Dakotán, mint felfedezetlen láda, úgyhogy koordináta hiányában csak a kilátásért mentünk fel eme csodálatos helyre. Megnéztük a naplemente elejét, amikor már kezd narancsba borulni az égbolt alja, majd indultunk hazafelé.

Mindent ügyesen visszarejtettünk ám!

Útközben még befigyelt egy új túracipő a Decathlonból (és ezért a reklámért nekem senki nem fizet! Pech…), illetve egy estebéd az IKEA-ban (szintén ingyé-reklám, nem tudom mi van ma velem) és meg is érkeztünk

Jó volt, kár lett volna kihagyni!

Eltévedtünk?

Hogy is kezdjem ezt a történetet? Vica barátném jóvoltából idén karácsonykor nemcsak a Jézuskát vártam. Hiszen elötte pár héttel az interneten talált egy albertirsai teljesítmény-túrát, és nem kellett sokáig győzködnie, hogy párommal benevezzünk a középsö, 22 km-es távra.

Eljött hát a december 26, a túra időpontja. Reggel fél kilenckor már teljes menetfelszerelésben álltam az irsai strand bejárata elött. Kb. 4 fok, szitáló eső; nem, nem fürödni készültem:) A hátizsákhoz PMR rádió és GPS csatolva, benne termoszban forró tea és szendvicsek, szemünkben az elszántság tüze lobogott:) Induláskor a nevezési díj leperkálása után kaptunk pálinkát – hogy meg ne fázzunk:) -, illetve csokit és mandarint vehettünk magunkhoz útravalóként.

A pálya végig turistaösvényen vezetett, illetve ahol mégsem, ott piros-fehér szalagok jelezték, hogy merre kell mennünk. Nem sok idő kellett és a kökénykóstolás közepette eltévesztettük az irányt, így a négyfős bátor kis csapat eltévedt. Persze hamar rájöttünk a hibára, de sajnos így is kb. másfél km-t tettünk meg feleslegesen.

Őzike

Azaz talán mégsem, hiszen sikerült lencsevégre kapnom egy őzikét

Visszatérve az eltévesztett elágazáshoz egy viszonylag susnyás rész következett, majd nemsokára elérkeztünk az első ellenőrzőponthoz. A szitáló eső és a borús ég sok jót nem ígért, viszont menet közben sikerült befognom egy taxitársaság frekvenciáját, úgyhogy legalább annak a hallgatása szórakoztatott minket.

A második ellenőrzőpont is elérkezett nemsokára, bár már a párom és én is kezdtük érezni, hogy valami nincs rendben a cipőben. Móni cserélte, én tűrtem:) Útközben találtunk egy érdekes pincebejáratot, amit Laci barátunk (konkrétan Vica barátja, de magunkévá fogadtuk:) ) vezetésével részben fel is tártunk. Mindig mondom, hogy jó, ha van zseblámpa vagy fejlámpa az embernél (ez utóbbi nálam is volt).

A pince

A POI mentése után nem sokkal, a túra 19. km-énél érkeztünk a harmadik, egyúttal utolsó ellenőrzőponthoz. Itt az emléklap és kitűző mellett a már ismert pálinka várt minket, illetve az éhes gyomrok igényét nyársra húzott szalonnával, kolbásszal, hagymával és kenyérrel lehetett enyhíteni, melyekhez még két jól megrakott és folyamatosan táplált tûz is hozzájárult. Innen még 5 km séta vezetett vissza a parkolóhoz a szántóföldön keresztül.

A végeredmény? 24 km kellemes séta, találkozás kedves és vidám emberekkel, hangulatos ebéd a szabadban, egy vérhólyag nálam, két vízhólyag Móninál. És a tanulság? Legközelebb megpróbálom nem otthonhagyni a túrabotom;)

Köszönjük Tonnakilométernek, azaz Rehor Mihánynak a kiváló szervezést és a felejthetetlen hangulatot! Ha minden jól megy, akkor jövöre ugyanitt!

Az egyik ellenőrzőpontnál

Majdnem a célnál...

A túra színe-java

Essegvár

Lassan már 5 hónapja, hogy a Tököli Parkerdőben, az éj leple alatt elindítottuk a játékosokat, hogy megkeressék éjszakai ládáinkat, itt volt hát az ideje egy idei második rendezvénynek!

A helyszín már májusban körvonalazódott, amikor Görbe felajánlotta, hogy mi lenne, ha náluk, Bándon szerveznénk a következő rendezvényt. Az elmesélése alapján tetszett a hely, vár is van, dombok is és nem utolsósorban természetvédelmi terület is van a környéken, ami látogatható, sőt, hagyományos ládát is rejt!

Kb. egy hónappal a túra előtt kezdődött a szervezés. Bejártuk a környéket, tracket mentettünk, pontokat mértünk – majd kb. két hétig kerestem, hogy hova tehettem a kis Dakotámat. Közben persze elindult az ügyintézés, engedélyek beszerzése, helyi szervek értesítése, közben pedig azon aggódtam, hogy mikor fogok tudni újra leutazni a helyszínre és mivel fogom bemérni a koordinátákat…?!

Végül, amikor már az elkeseredettségem teljesen kiteljesedett, persze meglett a kis sárga kavicsom, úgyhogy hirtelen béke szállt rám

Egyik rejtésünk helye...

Előző nap késő délután már megérkeztünk Bándra, ahol -míg kis családom a szállást foglalta el-, mi Bencével elindultunk kihelyezni pár ládát. Nagyon hamar ránksötétedett, arról nem is beszélve, hogy volt olyan pont (“Gyökerek”), ahol a az eredetileg mért pont 168 méterre volt a valós rejtektől. Legalább fél órát mászkáltunk az erdőben korom sötétben, mire megtaláltuk azt a fát, aminek a gyökerei alá terveztük a láda rejtését. Gyorsan újramértük a koordinátát (Dakotával és CSx-el is), és már indultunk is haza. Egy fincsi vacsora után, a Kakukk Panzióban fürcsi majd “nagy alvás”…

…lett volna, ha drága gyermekeim lába nem a számban vagy éppen a fejemen mászkált volna álmukban Így lett kb. 4 óra szundi, majd még egy kis pihenés, több megszakítással, majd reggel 7 órakor találkozó a Kakukk előtt és indulás a többi láda kirejtéséhez.

Bence bicajjal, én gyalog voltam, így a távoli ládák rejtését nem én végeztem. Helyette a “patakugrató” pont kihelyezése után felsétáltam a várba és onnan teszteltük a PMR rádiók hatótávolságát. A 15 pontból kb. 3-4 olyan volt, ahol nem volt vétel, ezek általában a domb túloldalán helyezkedtek el.

Eljött a 10 óra, a tervezett indulás. A molinónk is felkerült a vár tetejére, illetve a laptopot is felkészítettük a GPS-ek fogadására.  Ez volt az első alkalom, hogy már a Garmin CSx-eket is tudtuk fogadni, hála a MapSource programnak. Az indítások simán zajlottak, mindenki szép lassan elindult a neki szimpatikus irány felé.

Vajon mi van odafent?

A ládák igen változatosak voltak, nemcsak erdőben, de a településen is számos koordináta meg volt adva. A 9 hagyományos láda mellett 6 virtuális is megjelent, melyek általában táblákon lévő nevek, évszámok voltak. A petling rejtések között voltak igen trükkös, becsapós megoldások, sokak kedvence volt pl. a 3-as pont, ahol a híd alá egy kötélen be volt lógatva a patakba egy nagy kő. Hiába húzta ki mindenki a követ, “sajnos” hamar rá kellett jönniük, hogy nincs rajta semmi és valószínűleg nem ott kell a rejtést keresni (hanem pont a hátuk mögött ).

Egy másik szokatlan rejtésnél pedig a megadott koordinátán nem volt láda, viszont a szemfüles keresők észrevehettek egy kötelet, mely a vízbe vezetett. Ezzel lehetett ugyanis a vízből visszahúzni a megadott helyre a ládát, ami a jelszót tartalmazta.

Néhány rejtésnél feltűntek az előre beharangozott QR kódok is, akinek ezek olvasására alkalmas mobilja volt, az érdekes infókat tudhatott meg a környékről (hogyan alakult ki a tiszafás, honnan kapta a szomszéd település, Szentgál a nevét, stb.).

Kb. fél kettőre már az első csapat vissza is érkezett, ők nagyon hamar teljesítették a távot. Utána egészen 5 óráig folyamatosan szállingóztak vissza az emberek és többségük bejárta az összes megadott koordinátát. Ám ezzel még nem ért véget a küldetés

A rejtéseknél ugyanis mindenhol egy szó volt a jelszó, amiket most be kellett illeszteni egy keresztrejtvénybe, hogy végül egy új szót alkothassanak. Ez, mint utólag kiderült, nem is volt olyan könnyű, azokba, akik feladták a küzdelmet, egy kis segítséggel újra lelket öntöttünk a folytatáshoz…

Útközben

Napközben a már említett Kakukk Vendéglőben mindenki elfogyaszthatta ebédjét, melyet három, számunkra készített menü közül választhatott ki, illetve az étterem étlapjáról is szabadon lehetett garázdálkodni

A várnál természetesen a GEObolt kínálata is napvilágot látott, a sok, szebbnél szebb portéka kikerült a dobozból, mindenki megcsodálhatta a szép geoérmeket, illetve válogathatott egyedi követhető termékeink, ruháink széles választékából.

17 órakor, amikor a több, mint 70 játékosunk visszaérkezett, megtartottuk az ajándéksorsolást is. Szokásunkhoz híven most is ifjabb kesser társaink húzták ki a nyertesek nevét, sőt, mivel az egyik kislány lemaradt a húzásról, az ő kedvéért még egy plusz ajándékot is kisorsoltunk De akik nem nyertek sem távoztak üres kézzel, hiszen minden nevező egyedi, a rendezvényre tervezett fa éremmel távozhatott, illetve egy-egy Mio-s Elvis figura is került mindenki batyujába Schaf jóvoltából.

Ajándéksorsolás

A rendezvényhez segítséget nyújtott még nekünk magpet, aki eTrex készülékekkel támogatott minket, így akinek nem volt GPS készüléke, vagy éppen szerette volna kipróbálni, az ingyen kölcsönözhetett nálunk kis sárgát a rendezvény idejére. Szintén köszönet illeti Bánd és Márkó Önkormányzatát, mely munkatársai segítették az engedélyeztetés gördülékeny menetét!

Ezúton is szeretnénk megköszönni mindenkinek a részvételt, mi rendezők nagyon jól éreztük magunkat és a helyszínen tapasztalt visszajelzések alapján a nevezők sem unatkoztak. Az időjárás, akárcsak a tavaly október 23-i rendezvényünkön, pompás volt, ennél rosszabb soha ne legyen

Jó volt újra veletek, én már nagyon várom a tavaszt, amikor ismét összejöhetünk egy kis bóklászásra. A következő rendezvényünk tervei már itt keringenek a fejünkben…

Néhányan a résztvevők közül

Panoráma a várból

A csapat

Már nagyon régóta érett, hogy elmenjünk egy hosszabb bicajtúrára, most végre sikerült összehozni a szabadidőnket úgy, hogy egy baráti párral négyesben elmehessünk a Balcsi mellé tekerni egyet.

Túl sok előkészület nem előzte meg az eseményt, olyannyira nem, hogy előtte hónapok óta nem ültem bicajon sajnos. Reggel feltettük a két bicót a csomagtartóra, majd irány le Balatonkenesére. Ott volt megbeszélve a randi, persze mi nem tudtunk elsőre eljutni oda, egy kis kóválygás után azért megérkeztünk. Én persze pumpát sem vittem a bicóhoz, amiben spéci szelep volt, ezért azzal kezdtük a túrát, hogy kicseréltük a belsőt a kerekemben és felfújtuk azt. Körülbelül délben tudtunk elindulni Siófok felé. Első megállónknál, a Balatoni löszfal (GCAKLF) geoládánál megcsodáltuk a gyönyörű kilátást, majd tekertünk is tovább

Csobbb...

Útközben kétszer megálltunk fürödni a szabadstrandon, nagyon kellemes, jó idő volt. Ebédre betoltunk egy-egy hamburgert és meg sem álltunk egészen Szántódig. Itt volt kb. fél óra szálláskeresés, majd a rév melletti kempingben sikerült 11e Ft-ért kibérelnünk egy éjszakára egy mobil-házat. Ez egy két hálószobás, konyhás, fürdőszobás kis épület volt, a célnak (és erre az egy éjszakára) pont megfelelt. Mivel már minden bolt zárva volt a környéken (utószezon, nem is értem), ezért muszáj volt Balatonföldvárra áttekernünk, ahol már ismerősek voltunk és tudtuk, hogy hol keressük a boltot.

Bevásárlás után vissza a házikóhoz, így 55 km tekeréssel és egy üveg sárgamuskotállyal zártuk is az első napot.

Vasárnap fájó fenékkel pattantunk fel a bicókra, éreztük, hogy el vagyunk szokva az efajta mókától. 10:00-kor már a révnél voltunk és fejenként 700 Ft fejében már toltuk is fel a bicókat a hajóra. 10 perc alatt már Tihanyban is volt a kis csapat!

Sünivel is találkoztunk

Innen két geoládát, a Kerekedi-öblöt (GCKRKD)  és a Balatoni kecskekörmöket (GCBKOR) érintve kényelmes tekeréssel kb. du fél kettőre értünk vissza Kenesére, ahol az autót hagytuk. (Meg kell hagyni ez utóbbi geoláda környékén sajnos szemétlerakások és ürülék-szag volt jellemző…) A magunk mögött hagyott 99 km-t még megtetéztük, hogy elmentünk itt is a strandra (100km!!!! he-he), ebéd után fürödtünk egyet és du. 5 környékén indultunk haza az autókra szerelt bicajokkal.

Nagyon kellemes kis túra volt, szomorúan tapasztaltuk viszont, hogy a “híres” EuroVelo bicajút azért nem olyan csodás, mint ahogy a mesékben van. Lehet, hogy én voltam naív, de úgy gondoltam, hogy végig kerékpárút van a Balaton körül. Ennek ellenére sok helyen kitáblázva sem volt, merre vezet az út, volt, hogy autóútra voltunk terelve, arról nem is beszélve, hogy Tihanyból – Keneséig tekerve egy darab kúttal sem találkoztunk és a végére már gyakorlatilag kiszáradtunk. Egy minősített kerékpárutat én nem így képzelek el. De hát ez van.

Fáradtan, de új tervekkel tértünk haza: Tisza-tó, Velencei-tó, Balatoni nagy körút! Vigyázz, jövünk! Majd valamikor…

Tracklog - katt a képre!

Úton felfelé

Ausztriai kirándulásunk egyik állomásaként a Golm csúcs megmászását is kitűztük, amit egy szép napon sikerült is teljesíteni. Persze a gyerekek miatt csak a light-os verzió maradt, de így is szép túra volt

Már késő délelőtt érkeztünk a Golm csúcshoz vezető felvonó kiinduló-állomásához. A nyolcszemélyes kabinba beszállva már úton is voltunk felfelé, ami kétségkívül a létező legkényelmesebb megoldás volt. A harmadik és egyúttal a végállomást elérve kiszálltunk a járműből és gyorsan felöltöztünk, hiszen míg lent kb. 25 fok volt, fent, a felhős ég alatt alig 14 fok lehetett. Mindenkire felkerült a hosszúujjú póló és szabadidő, majd elindultunk gyalog a csúcs felé.

A keresztnél

Az út szerpentinben haladt fel, de olyan is volt, ahol patakmosásban haladtunk meredeken felfelé. Kb. 1100 méter séte alatt és közel 400 m szintemelkedés után felis jutottunk a kereszthez, és nagy örömömre a nagyobbik kisfiam a saját lábán felsétált, nem kellett nyakba venni Közben kisütött a nap is, úgyhogy megint vetkőzés következett. A csúcson a kereszt mellett elfogyaszottuk ebédünket is, majd nekiindultam megkeresni a Golmer Joch (GC1ZFBY) geoládát. Egy kicsit elszámoltam magam, jobban lemásztam a kelleténél, ezért kicsit megküzdöttem a ládáért, a véremet adtam érte, de meglett

Összesen 2.5 km séta volt, ami nem túl sok, de a gyerekek ezt még jól viselték. Lefelé a középső állomástól már bobon jöttünk, ami közel 8 km száguldással koronázta meg a Golm látogatását

2124 méter

Véremet a ládáért

A csapat

Két hetes ausztriai pihenésünk alatt kint elő ismerősünk javaslatára látogatást tettünk a Voralberg-tartománybeli Aktiv Zentrum kalandparkban. Eredetileg a canyoning érdekelt volna minket, de mivel az utolsó pillanatban elolvastuk, hogy valami ütött-kopott cipőben kéne megjelenni, amiben akár 3 óra vízben úszás is betervezhető – nos, mivel ilyen pont nem volt nálunk a kirándulás során (az új cipőmet nem akartam beáldozni, gyanítom buktam volna a garanciát ), így elvetettük az ötletet és inkább a száraz kötélpályát választottuk.

A START-hely...

Délelőtt 11:30kor érkeztünk a helyszínre, ahol egy könnyű parkolás után már ott is voltunk az öreg hídnál. A “cég” meglepően egyszerű: van egy kb. 2x3m területű kis bódé, ahol a felszerelés és a pénztár van, illetve egy furgon, amivel a kb. 4 fős személyzet reggelente megérkezik. Ja igen, fontos, hogy ha ide szeretnétek jönni, akkor érdemes előtte odafigyelni, hogy mikor vannak a helyszínen, mert általában minden második nap elérhetőek a szolgáltatások, illetve csak 13:30ig lehet elindulni, utána már nem!

Pár rövid kérdés-válasz után kifizettük a fejenkénti 35 EUR-t a közepes pályáért és már mentünk is a felszerelésért. Mint megtudtuk egyébként a kanyoning egyébként sem volt lehetséges most, mert az útvonal átment volna e öreg híd alatt, ami viszont olyan romos állapotba került, hogy nem engedélyezték alatta (és rajta) az áthaladást. Megkaptuk a Petzl beülőket, karabinereket és sisakokat, majd megmutatták a használatukat és hogy mire vigyázzunk a túra során. A legfontosabb természetesen az volt, hogy a két biztosító kötél közül egyszerre csak maximum egy lehet kicsatolva, a kettő együtt semmiképp sem, mert akkor nagyot huppanhatunk. Mivel a pályát már 10 éves gyermek is igénybe veheti, összeszedtük a bátorságunkat, felcsatoltuk magunkat a kötélpályára és felálltunk a híd lábára.

Flying Fox

Ekkor következett a flying fox, azaz repülő róka, amikor ugyanis elengedték a tartókötelet és kb. 30 métert húzott le minket a szabadesés a tó felett a sziklák lábához! Itt megfogtak minket, hogy óvatosan érkezzünk, átcsatoltuk magunkat a fix drótkötelekhez és indulhatott a mászás!

A túra folyamán kilencszer mentünk át a folyón, kb. 10 méterrel a vízfelszín felett, egy-egy drótkötélen. Több érdekes pályarész is volt, kezdve a sima drótkötéltől a kötéllétrán, függőhídon vagy átfúrt tuskókon át az átsiklásig. A pályán mindvégig teljes biztonságban éreztük magunkat és annak ellenére, hogy én még sosem vettem részt hasonló túrán, egyszer sem estem le a pályáról. Volt egy-két elég izgalmas szakasz, amikor már nekem is megremegtek a lábaim, de ennek ellenére

Menet közben

azért nem fogott vissza attól, hogy elengedett kézzel próbáljak meg megtenni 1-2 lépést a folyó felett kifeszített függőhídon.

Amikor már azt hittük, hogy vége van a pályának és felkapaszkodtunk a hegyoldalon, megtekinthettük a tőlünk nem messze gyakorló hegymászókat. Ekkor jött a meglepetés: a pálya egy rövid, kb. 25 méteres normál séta után ismét kötélpályán folytatódik, így lehet ugyanis eljutni a pálya végére. Nekem újra fel kellett kötni a gatyámat, mert lelkiekben már leeresztettem, úgyhogy megújult erővel keltem át a folyó felett vezető leghosszabb drótkötélszakaszon:) A pálya valódi végét egy siklópálya jelentette, ahol nekifutásból csúsztunk át végül ismét a folyón.

Ilyen hideg volt...

De nekünk ez még mindig nem volt elég és piszkálta az agyunkat, hogy lemaradtunk a kanyoningról. Hát ha már nincs neoprém ruha, akkor megyünk a nélkül, gondoltuk, az erdőben gyors átöltözés fürdőgatyára

és zsupsz, bele a kb. 15 fokos folyóba! A víz gyakorlatilag égetett, olyan hideg volt, de mivel többen is fürödtek (többek között csinos szőke lányok és 10 év körüli gyerekek) ezért nem lett volna szép megfutamodni: ha ők kibírják, rajtunk sem fog kifogni! Kb. 10 perc lubickolás és vízesésben dögönyözés után megszárítkoztunk, én összeszedtem pár kavicsot emlékbe (ez új szokásom, hogy vízpartokról gyűjtök kb. 10 kavicsot és feliratozva elrakom őket emlékbe) és irány haza. Délután 4 órára már Feldkirchben voltunk, odahaza.

Szabadon...

Ez a nap úgy volt szép és érdekes, ahogy volt. A pálya üzemeltetői kedvesek voltak, angolul és németül beszélnek, nagyon segítőkészek. Kár lett volna bármit is kihagyni, beleértve a hűvös bulizáró csobbanást A keményebb pályát ugyan nem mertem még bevállalni, de talán majd legközelebb (ott előbb felmérik az állapotodat és minden ember mellé kísérőt biztosítanak).

Viszlát Bersbuch!

(a képekre kattintva láthatod a teljes fotókat!)

Hát ez sem volt meleg

Természetes masszázs

A bázison

Ejjj, kicsit összeszaladtak a dolgok mostanában, így megkésve bár, de íme az egyesületi rendezvényről egy rövid kis “esszé”

2011. július 2. Pákozd

A rendezvényről már májusban elkezdődtek a pletykák, kiszivárgott információk, miszerint más lesz, mint az eddigiek: új ötletek, új verseny-kategória (profik), stb. Ajándék is meg lett pedzegetve, mindenki kíváncsian várta már a nagy napot.

A verseny előtti napokban sajnos elég esős idők jártak, ennek eredménye volt pl. az is, hogy volt, aki a GEObolt-ot találta meg e-mailben, hogy ő már előre átutalta a nevezési díjat és most mi lesz, ha szakadni fog az eső Persze mi bátorítottuk, hogy az előrejelzés szerint jó idő lesz, úgyhogy még ne mondjon le a túráról és máskülönben sem mi vagyunk a szervezők és nem nekünk utalt

Útközben

A sors megint kegyes volt a geocaching rajongóihoz, mert valóban szép időt fogtunk ki. Bár ebéd közben volt egy kb. 10 perces zuhé, de ezt az időt az  emberek többsége már fedett helyen tölthette. De térjünk vissza az elejére

A buli helyszínét könnyen meg lehetett közelíteni és bár hatalmas parkoló (karám) állt a rendelkezésre, idővel így is kevésnek bizonyult a parkolóhelyek száma. A rajtoltatás gond nélkül, zökkenőmentesen zajlott, illetve ismertetésre kerültek az új játékszabályok is. Történetesen most nem az a nyertes, aki a leghamarabb teljesíti a távot, hanem a legrövidebb tracklogot húzó játékos lesz a nyerő. A túrázós kategóriában részt vevők puzzle darabokat gyűjthettek, míg a profi kategóriában is érdekes cél lett kitűzve: minden pontnál sorszámot lehet letépni és aki a legvégére a legtöbb pontot összeszedi, az a verseny győztese. Tehát nem árt, ha siet az ember

Érkezésünk után gyorsan kiraktuk a molinónkat, majd a Bope-Rita-Sylverrat-Bogee-Ludens-H.Gábor és még számos kesser társaságáben nekivágtunk az erdőnek.

"Kicsit" szúrós

Az első ponthoz elég vad, susnyás rész vezetett, ilyen szempontból jó volt, hogy hosszú gatyóban mentem, viszont így meg féltem, hogy kiszakad Mire a második pontot megközelítettük és kiértünk az erdőből a fennsíkra, addigra már mindenkin véres karmolások és horzsolások voltak – mintha egy túlélőtúrán vennénk részt

Útközben levadásztuk az Ingó-köveknél lévő hagyományos geoládát is, majd mi a párommal visszafordultunk kis kitérővel a bázis felé, hogy előkészülhessük az asztalunkat és kipakolhassuk az újabbnál-újabb termékeket A sors úgy hozta, hogy nem volt elég asztal, így az MGKE ismét tanúbizonyságot tett arról, hogy jól megfér az egyesület és a GEObolt egy csárdában, hiszen felajánlották az asztaluk felét, így közösen értékesítettük portékáinkat!

Hamarosan elkezdtek szállingózni befelé a játékosok, van akik elfáradtak, de olyanok is akadtak, akiket már a gyomruk vezetett vissza a bázisra. A már elkészült gulyás mellé jobbnál-jobb réteseket lehetett fogyasztani, a széles választék mellett a minőség is kifogástalan volt!

GEO bolt

A felettünk átfutó zivatar a fedett rész felé terelte a pihenőket, ez idő alatt hirtelen megnőtt a GEObolt látogatottsága is (Egy kis esőt máskor is fogunk szervezni ).

Az eredményhirdetést követően scele segítségével kisorsolásra kerültek az ajándékok, ahol a dedikált Sirgalahad könyvek és vásárlási utalványok között természetesen számos GEObolt ajándék is helyet kapott (a rendezvényre készített fa érmek még kaphatók webáruházunkban!). Amikor már mindenki azt hitte, hogy vége a rendezvénynek egy váratlan bejelentés következett: aktiválták a 3000. magyar geoládát, úgyhogy aki még kedvet érez és első szeretne lenni, az már futhat is a kihirdetett kooridnátákhoz  Természetesen ez a hír a már lefáradt profikat is tűzbe hozta, úgyhogy alig pár másodpercre a bejelentéstől már Brezkót láttuk elfutni mellettünk

Jó szervezés, új ötletek, finom ebéd jellemezte a 10. évfordulós versenyt, ahol a résztvevők egy szép, fém érmet vihettek haza magukkal. Köszönjük, hogy ott lehettünk!

Eredményhirdetés

Egy hosszabb túra blogját elkezdeni mindig kicsit nehéz számomra. Annyi minden történt, honnan induljunk, mit ne felejtsek el leírni. Amiről most szó lesz, az egy három napos horvátországi kiruccanás, több geoládát és néhány halacskát érintve

Sv. Juraj

Az egész onnan indult ki, hogy már nagyon jól esett volna kizökkenni a hétköznapokból és egy kicsit a tengerparton pihenni, lazítani. Megszületett hát az ötlet, ugorjunk le egy hosszú hétvégére Horvátországba. A cél -egy ismerősöm ajánlása alapján- Sveti Juraj lett, egy kis halászfalu, ahol van kb. 4 étterem, 1 bolt és két kis péksüti árusító hely. Ja, és egy fagyis, erről ne felejtkezzünk el!

Egy ismerős párt, BoPe-t és Ritát -nem sok győzködés után- sikerült rávennünk, hogy a mi autónkkal, négyesben menjünk az áhított vízpartra. Megtettük az előkészületeket, összekészítettük snorkeling felszereléseinket, majd csütörtökön, munka után nekivágtunk az éjszakának. Kb. este 9kor tudtunk elindulni és egész jó tempóban, kb. 6 óra alatt már a tengerparton voltunk, magunk mögött hagyva 510 km-t. Útközben egyszer eltévedtünk (ami nem is olyan könnyű az autópályán, de nekünk mégis sikerült. Véletlenül az elkerülő helyett bementünk Zagreb-ba, ahol még meg is szondáztattak minket…) megálltunk hajnal 3:05-kor, hogy megkeressük a Vratnik geoládát, ez igen hamar meg is lett, hála a bekészített

Loggolás hajnal 3kor

fejlámpáknak és az előre töltött koordinátáknak. A hely jellegzetessége a szép kilátás, nos, ez hajnal 3 órakor eléggé sötét volt. Ellenben cserébe olyat kaptunk, ami nem sok mindenkinek adatik meg: a hegytetőn, fényektől távol csodálhattuk meg a felhőtlen, tiszta égbolt gyönyörű csillagvilágát! Páratlan élmény volt, ilyenkor sajnálom, hogy vannak olyan pillanatok, amiket fényképezővel nem lehet megörökíteni. És ha lehetne sem adná vissza a valóságot.

Fél négykor kb. már az utazási iroda előtt voltunk, viszont mivel az csak órák múlva nyílt, így is kicsit aludtunk az autóban. A szundi után felfedeztük a még ébredező környéket, megnéztük, ahogy a halászok, horgászok kifutnak kis csónakjaikkal. Az iroda kinyitása után megkaptuk a szállás címét, ahova azonnal fel is pakoltunk. Kb. 180 méterre volt a parttól, igaz, kicsit felfelé kellett menni, de ez igazán nem zavart minket. Házinénitől kaptunk lakáskulcsot is, úgyhogy nemsokára indultunk is a városnéző körútra Azaz csak indultunk volna, mert a nénike bezárta az ajtót, és mint kiderült, rossz kulcsot adott nekünk. Megnéztük, hogy az erkélyről mennyire lenne macerás lejutni, végül a mellett döntöttünk, hogy kiszedtük az ajtót Persze utána szépen visszazártuk, már amennyire tőlünk telt. (Este megkaptuk hozzá a jó kulcsokat és elnézést kért ).

Kriz Sv. Juraj

Első utunk a helyi kis dombtetőre vezetett, aminek tetején egy kereszt állt és nem utolsósorban ez a Kriz Sv. Juraj geoláda helye is. A láda sajnos beteg volt, mindenesetre beloggoltuk a neten a megtalálást A kilátás pazar, bár nekem itt már az ebéden járt az agyam. (Hozzá kell tenni előző nap nem jutott idő a vacsorára, amit már igen kezdtem megérezni).

Az ebédet a helyiek által ajánlott Riva Étteremben költöttük el, majd a szálláson aludtunk 2 órát, hogy kipihenjük az esti út és a már több, mint 30 óra ébrenlét fáradalmait. A szundi után felkaptuk a békatalpat és megmártóztunk a fincsi tengervízben.

Ehhez kerestünk egy kevésbé zsúfolt, elhagyott kis öblöt, ahol bemerültünk a nem túl meleg vízbe. A vízfelszín kellemes volt, de amint kb. fél métert is lemerültünk, végigsiklott a hasunkon a kb. 7-8 fokkal hűvösebb vízréteg… hát az már nem volt olyan kellemes. Viszont a víz annyira szép és tiszta volt, hogy nem lehetett kihagyni, hogy a 50-100 főből álló hal-rajokba belemerüljön az ember, vagy hogy akár a nagyobb, piros csíkkal díszített halak után ússzon az ember. Számos tengeri sün és uborka volt a tengerfenéken és izgalmas volt, ahogy a parttól kb. 15 méterre szakadékszerűen elfogyott a talaj alólunk. Jól esett, hogy végre teljesült a vágyam, hogy a tenger hullámai között lebegve nézhetem mit rejt a víz maga

Estére összeütöttünk egy kis hideg kajcsit, majd pár gombóc kellemes fagyi társaságában a parton beszélgettünk egy nagyot.

A város alatt...

A másnapi ébredés után gyorsan megejtettünk egy bevásárlást a helyi CBA-ban és kessertársunk konyhai művészetének hála egy fincsi, tuningolt rántottával kezdtük a napot. A szombati délelőttre a közeli Senj várost tűztük ki célul. Elsőnek a Croatia’s First Underground geoládát kerestük meg, mely érdekes helyen volt és kellemes, könnyű találat volt. Megnéztük a kikötőt, majd indultunk is strandolni.

A szállásunktól délre mentünk pár kilométert és egy ottani kemping strandján merültünk ismét. Sajnos itt negatív élmény is ért minket, ugyanis egy idősebb bácsit ketten húztak ki a vízből és úgy tűnt megállt a szíve. A véletlen úgy hozta, hogy két magyar mentős is épp ott pihent a parton, akik azonnal hozták az eset-ládájukat, próbálták őt újraéleszteni, de amennyire mi láttuk, már nem sok esélyük volt. Nem vártuk meg a végkifejletet, de hamarosan megjött a horvát mentő is és átvették az esetet.

Nemsokára már vissza is értünk Sveti Jurajba, ahol ezúttal a következő étterem volt a soros. Baráti adagokat, nagyon finom falatokat kaptunk. A kaják átlag ára 50-65 kuna közzé esett, ami kb. 1900-2500 Ft-nak felel meg idehaza. A jó kis horvát sör 12 kuna volt egy korsóval, azaz kb. 450 Ft.

Délután, egy kis pihi után végre rászántuk magunkat, amit én már az elejétől szerettem volna: körbeúszni Sv. Juraj kis szigetét. BoPe vízálló fényképezőtokjába beletettük a Dakotát (bár vízálló, de a sós víz akkor sem előnyös neki), és gyorsan körbetrackeltük a kb. 900 m kerületű kis szigetet. Amit talán többen nem tudnak, hogy a partról nem látható részén, a nyílt víz felé van egy olyan kis beugró, ahol a helyiek szép nagy ugrásokkal csobbannak a vízbe… akárcsak a filmekben

A sziget

Este megint tettünk egy fagyi-túrát, illetve otthon kivégeztünk egy meggyes-mézes fütyülős üveget

Eljött a vasárnap, a visszaindulás napja. Gyors bevásárlás, reggelizés, majd irány Senj. Megnéztük a várat, ahol a Nehaj – Festung geoládát már nem volt kedvünk levadászni (amolyan kérdezz-felelek és ha jó választ adsz, akkor kapsz koordinátát játék volt), ezért csak megnéztük a várat, majd a városban zajló felvonulást és kirakodóvásárt. Volt egy jópofa játék is, miszerint egy rúdon ült egy srác, alatta egy nagy dézsa víz, és ha egy kis lyukon sikerült bedobnod egy követ, akkor a rúd elfordult és csórikám beleesett a dézsába. Bár neki még mindig jobb volt, a vízben landolni néha, mint a talpig feketében hóhérnak öltözött srácoknak, akik sültek a 40 fokban.

Pár ajándék és borocska megvásárlása után autóba szálltunk és 12:30 körül elindultunk haza. Útközben ismét meglátogattuk a Vratnik geoládát, ahonnan egy TB-t is sikerült elhoznunk (valószínűleg előttünk pár perccel került be). Idehaza az M7-esen kifogtunk egy kiégett buszt és ezáltal 40 perc dugót, de kb. 19:30-ra már szerencsésen meg is érkeztünk.

Jó volt ez a pár nap, kár, hogy nem tudtunk tovább maradni. Talán idén még összejön egy hasonló túra, mindenesetre nagyon jól éreztük magunkat.

BoPe menetkészen

Senj, kikötő

Nehaj - Festung

Vratnik nappal

A körbeúszás logja

Tracklog

Pár nappal ezelőtt, egy szép nyári napon kis családommal elindultunk egy laza bükki sétára. Nagyon hiányzott már az erdő, mert idén még alig voltam a természetben (ez meglátszik a megtalált geoládák nyomasztóan kevés számán is sajnos). Célpontunk a Miskolc mellett található Kecske-lyuk barlang volt.

Autóval az egykori gombavizsgálóig közelítettünk, ami sajnos már évekkel ezelőtt a lángok martalékává lett és ez az állapot azóta semmit sem változott. Itt felpakoltunk, GPS csiganyál bekapcs és már indultunk is a gyógyszergyár felé. A gyár melletti tisztáson átvágva hamar az erdőben találtuk magunkat, ahol egy nem túl hosszú séta után már meg is érkeztünk a barlanghoz. Én speciel már sokszor voltam itt, de mindig volt valami, ami nem volt nálam: mégpedig a zseblámpa. Most előrelátóak voltunk, több nagyobb teljesítményű zseblámpa és fejlámpa is volt nálunk. Elindultunk a barlangba.

A bejáratnál

Nagy bánatomra nem tudom megmondani, hogy mennyit mentünk be, mert ott sajnos nincs GPS-jel. Viszont meglepően hosszú a barlang és még most sem mentem el teljesen a végéig (viszont nagyon sokat araszoltunk befelé). Ahogy egyre beljebb és beljebb megy az ember, úgy szűkül és alacsonyodik a hely, nem beszélve arról, hogy egyébként is “szeretjük” behúzni a fejünket, mert felettünk több száz denevér van, amiből legalább 10-15 mindig repül (A denevér-lak hátránya, hogy a köveket, amin járunk, denevér-ürülék fedi, ami nemcsak büdös, de csúszós is. Szóval ami cipővel oda bemegyünk, mosás nélkül ne lépjünk otthon a szőnyegre ). Számomra hatalmas élmény volt a barlang e részének felfedezése és még tervezem, hogy nemsokára még egyszer visszamegyek, amikor már mélyebbre is be merek majd menni.

A teljes túra egyébként 4 km volt, ebbe beletartozott a közelben lévő Büdös-Pest barlang is. Innen egyébként át lehet sétálni a Szeleta-barlanghoz is, amit szintén érdemes megnézni. Visszafelé még elmentünk egy kisállat temető mellett, majd érkezés a 40 fokos autóhoz

Polster, hó nélkül

Mindenféle perverzkedés nélkül, eddig igazi csúcson nem jártam. Persze ezzel lehetne vitatkozni, de egy túrázónak Magyarország „topköve” nem egy csúcshódítás. E tény miatt izgatottan mondtam igent egy kollégám szervezte osztrák raftingos, túrázós, sziklamászós hosszú hétvégére. Persze a szuper emberösszetétel sem volt elhanyagolható.

Első napra a Wasserlochklamm vízesés jutott, bemelegítésnek tökéletes volt. Nyári időt kaptunk. Második napon ősz volt, a Salzán raftingoztunk. Harmadik napra terveztük a Reichenstein 2165 méteres csúcsának meghódítását. Persze itthon már kilestem, hogy a hegyen egy csésze fog várni. Ennél jobb nem is lehetne

Persze éjszaka értünk Präbichlbe, de reggel az első dolgom az volt, hogy megvizsgáljam hova is kerültem. Nos a Reichensteint 20-25 fokban is hónyalábok övezték, csak pislogtam felfelé. Aztán a túra reggelén beütött a „krach”: esik a hó! Ilyet… május utolsó napjaiban itt a tél. Az emeletes ágyon gubbasztva gyorsan el is kezdtem aggódni, aztán a reggelinél ki is derült: a Reichensteinre jégcsákány kéne most. A környezet adta lehetőségeket kihasználva a túravezető úgy döntött inkább az általában

Polsterhütte

siklóernyőzésre használt Polster hegycsúcsra megyünk fel. Ez már „csak” 1911 méter magas, ami hóban, nyári göncben is teljesíthető lehet. A szállás 1116 méteren volt (vicces, hogy ez magasabban van, mint Hazánk „teteje”), így a 800 méter szintkülönbséget kellett túlélni. Most is áldom az eszemet, hogy magammal vittem a kamáslimat, de Eszti kölcsön cicanacija is kifejezetten jól esett Szintén kölcsön vízhatlan kabátban és kölcsön síbottal indultunk az útnak körülbelül 10-en. GPS lenulláz, csiganyál bekapcs, indulás! A meredek emelkedőn érzett „mindjárt begörcsöl a vádlim” érzést időnként tolatva küzdöttem le, majd elértünk az első hüttéig ahol már sejtettük: nem semmi időjárás vár minket odafönt. Az egyre növekvő hómennyiség valamint az emelkedő (vagy inkább a lejtő) meredekségét elnézve ketten testi-vagy lelki problémákra hivatkozva visszafordultak. A többieknek nem volt kérdés. A sífelvonó irányában cikkcakkban, a piros vonal turistajelzést követve haladtunk felfelé. A fák száma és mérete csökkent, már csak néhol egy-egy törpén maradt fenyőcske díszelgett nekünk. A haladás egyre nehezebbé vált, azonban tapasztalt túravezetőnk a turistaút mellett vitt minket, mert a szél a havat pont az úton hordta össze. Így is néhol combközépig érő fehérben találtuk magunkat.

Medizin

1800 méteren a ködből előtűnt a Polster Schutzhütte, ami ugyan még nem nyitott ki, de gazdája szívesen látott minket. Mindenféle folyékony földi jóval látta el az átfagyott turistákat, fűszernövényekből kotyvasztott Medizinnek nevezett lélekmelegítőt kínált, Stroch nevű rumot és forró teát fogyasztottunk. Rövid szárítkozás után újra nekivágtunk utunknak. Még több hó, emelkedő és átfagyott hajtincsek következtek. A túravezető után második voltam a csigasorban, a lábnyomait kellett követnem. A csúcshoz közel meglepő volt a két kialakított pihenőhely, de persze egyikünknek sem jutott eszébe leülni rá. Célunk előtt 30 méterrel már fokozottan kellett vigyázni hova is lépünk, megnőtt a meredekség és a szél is erősen fújt. De felértünk! Túl sok időt az időjárás miatt nem lehetett eltölteni, de azért a csúcskeresztnél fotózás közben körbejárt a „csúcssör” is.

Lefelé az eltaknyolásokat látva már vidámabb volt a társaság, összefutottunk egy hóangyallal is. Az én térdem persze megint emlékeztetett az üvegporc kopásomra, így igyekeznem kellett lehetőleg egyenes lábbal lejönni a hegyről, azonban ketten „megkönyörültek” rajtam és társaságukba fogadtak annak ellenére is, hogy tervem szerint a túra után ellátogatok a Lost Place alte Präbichlsraße geoládához. Így hármasban sétáltunk a csészéhez, ami egy régi vasúti sín 590 méteres alagútjának végénél lévő kisebb viadukthoz vezetett minket. A rejtés remek és biztonságos. Ígéretemhez híven a benne talált Seebaer travel bugot hazahoztam egyik kessertársunknak. E rövid kitérővel a Polster csúcshódítás 10 km-es túrára sikeredett “csak”, de így maradt energiánk az esti “erezd el a hajam”-ra is.

Másnap kb. 300 méteres szintkülönbségű klettersteig – ha már osztrákoknál vagyunk – következett a Mendlingstein 983 méteres csúcsára. Fotózkodás, “logolás” a csúcson lévő füzetbe, cuccok letesz és irány Magyarország!

Köszönöm a szervezést és a jó társaságot!

A csapat

A doboz

Tracklog