‘OFF’ kategória archívum
GLONASS, az orosz GPS
Az elmúlt hetekben jött ki a piacra a Garmin legújabb családja, a kis sárga eTrex folytatása az eTrex 10, 20 és 30-as készülék, mely kapcsán reflektorfényt kapott a GLONASS műholdrendszer. Ezek az égi objektumok orosz tulajdonban lévő műholdak és egy kicsit utánaolvastam, mit is érdemes tudni róluk
Íme!
A Szovjetúnió 1976-ban kezdte fejleszteni a rendszert, az első műholdak közel 8×8 méteresek voltak és 1260 kg-ot nyomtak. 2010-re valósult meg Oroszország teljes területének lefedése, majd 2011 októberére a Föld teljes lefedése a GLONASS műholdakkal. Jelenleg 27 műhold kering 19.100 km magasan felettünk, ebből 23 működik, egy üzembe-helyezés alatt áll, 2 karbantartás alatt van, 1 pedig tartalék. A legújabb típusok, a harmadik generációs GLONASS-K műholdak már csak 750 kg tömegűek a második (M) széria 1450 kg-jához képest. A készülékek közel 15.000 km/ó sebességgel keringenek a Föld körül, így 10 óra alatt kerülik azt meg.
A rendszer kétféle adatot sugároz, egy normál pontosságú értéket (Standard Precision, SP) és egy kódolt, nagy pontosságú adatot (High Precision, HP). Ez utóbbit természetesen csak katonai műholdas készülékek tudják fogadni, az átlagfelhasználó számára nem elérhető. Az SP jel átlagos pontossága 5-10 méter közötti, magasságmérése 15 m körüli, illetve a sebességet 10 cm/s pontossággal tudja mérni.
A földi irányítóközpont és az időreferenciát biztosító készülékek természetesen Moszkvában találhatóak, míg számos követő (tracking) állomás van még Szentpéterváron, Ternopolban, Eniseiskben és Komsomolsk-na-Amure-ban.
2011 óta számos gyártó által készített eszközök képesek a GLONASS jel vételére, legyen szó akár a Garmin által piacra bocsájtott navigációs eszközökről (eTrex 10, 20, 30) vagy akár olyan okostelefonokról, mint egyes ZTE, Motorola, Samsung, Apple, Sony Ericsson vagy Nokia modellek.
Ott voltunk az első magyar MegaEventen!
MegaEvent – hogy mit is jelent ez? Több, mint 500 lelkes kessert, akik együtt játszanak, buliznak pár napot!
De hogyan is kezdődött?
Kb. 4 hónappal a rendezvény előtt már elkezdődtek a szervezések. Egy kb. 40 főből álló csapat kitalálta és vállalta, hogy több, mint 400 geoládát rejt el Budapest körül és ezt egy adott pillanatban aktiválják. Minden ládában lesz egy FTF (első megtalálást) jelentő címke és aki a legtöbbet tudja ezekből begyűjteni, az nyeri meg ezt a versenyt.
A szervezés utolsó hónapjában a GEObolt is bekapcsolódott az eseményekbe, a muggelfrei és dosen-futter külföldi geocoin boltokkal közösen szerveztük az értékesítés lépéseit. Pénteken már személyesen is összefutottunk Thomas-al és nejével, akik a dosen-futtert képviselték, hogy megbeszéljük a részleteket, majd eljött végre a nagy nap.
2011. szeptember 10. 8:00 Találkozó a városligeti sörsátornál. A szervezők már mindenre felkészülten fogadtak minket, a boltok helyei más előre kialakítva vártak minket. Nemsokára külföldi partnereink is megérkeztek, ki is pakoltuk hamar portékáinkat
A TÖMEG 9 és 10 óra között rohamozott meg minket. Számomra meglepetés volt a rengetek látogató és érdeklődő a standjainknál, ekkora rendezvényen még nem vettünk részt. Alig bírtuk kapkodni a fejünket a kérdések hallatán, igyekeztünk mindenkinek segíteni a döntését.
10 órakor mindenkit behívtak a sátorba és a belső kupolára vetítve publikussá váltak az elhelyezett ládák pontos pozíciója. Ekkor döbbentek rá a játékosok, hogy a közel 600 láda pont Budapest kerületén található, gyakorlatilag körberajzolják fővárosunkat
Ekkor következett a pontok feltöltése a készülékekre, melyre mindenkinek lehetősége is volt az ingyenes wi-fi használatával, illetve a szervezők is 6 laptopot beállítottak a csatasorba ez ügyben. Délután 1 körül már senki nem volt a sátorban, a boltok is összepakolták a cócmókokat.
Délután, miután hazaértünk, a gyerekeket felkapva persze mi is elindultunk, hogy legalább egy ládát levadásszunk, ez meg is lett a Duna-parton, Budapest dél-nyugati csücskében
Másnap mi, boltosok sajnos sokat észleltünk az eseményekből. Reggel CITO (szemétszedés) volt, majd délután 1 órakor megtörtént az eredmény-hirdetés is.
Amennyire mi tapasztaltuk, mindenki nagyon jól érezte magát. Mi “boltosok” biztosan, hiszen összebarátkoztunk, megismertük egymást, nem utolsósorban ötleteket cseréltünk és lestünk el egymástól
A rendezvény ideje alatt rengeteg geocoin fogyott, akárcsak az egyéb követhető termékek. Sokan a helyszínen gravíroztatták is a frissen vásárolt termékeket, hiszen erre ingyen volt lehetőség is.
Köszönjük a szervezőknek, hogy ott lehettünk, azt, hogy sikerült Signal brekit is a helyszínre ugrasztaniuk és hogy ilyen sok embert tudtak egy helyre csábítani. Jövőre reméljük ismét találkozunk!
A nagy palacsinta ötlettár
Mostanában kicsit rákattantam a palacsintákra, gondoltam összeállítok egy kis gyűjteményt, mit érdemes kipróbálni
Amerikai palacsinta házi eperlekvárral
Hozzávalók:
120 gramm liszt
1,5 dl tej
egy késhegynyi sütőpor
2 tojás
Elkészítése:
A tojások fehérjét külön tálba tesszük, majd kemény habbá verjük. A sárgáját összekeverjük liszttel, sütőporral, tejjel, ha van robotgéped, akkor érdemes azzal, hogy ne csomósodjon. Hozzákeverjük a tojássárgájás masszához a fehérjét, és már kezdhetjük is sütni. Ha jó minőségű teflonos sütőd van, akkor nem feltétlenül szükséges olaj alá.
Ha szeretnéd egy kicsit extrábbá varázsolni a palacsintát, akkor míg az egyik oldalát sütöd, addig a másik oldalára tehetsz vékonyra vágott banánszeleteket vagy pl. reszelt almát egy kis fahéjjal ízesítve. Ezeken kívül természetesen már csak a képzeletünk szabhat határt. Hogy teljesen elfedje a gyümit a tészta, egy kicsit még érdemes meglocsolni a tetejét vele.
Jól átsütjük a másik felét is, majd a nagymama lekvárjával már tálalhatjuk is
Kakaós palacsinta
Igen, igen, kakaós. Na de mi ebben a poén?! Bizony, a kakaó a tésztában van, nem a töltelékben!
Hozzávalók:
25 dkg finomliszt
1/2 l tej
3 tojás
6 ek cukrozatlan kakaópor
4 ek cukor
1 csipet só
1 ek olaj
1-2 ek rum
kevés vaj
töltelék:
1/2 kg túró
2 dl tejföl
1 kk vaniliáscukor
cukor tetszés szerint
őrölt fahéj
kimagozott meggy
Elkészítése:
Összekeverjük a lisztet a kakaóval, cukorral és sóval. Hozzáütjük a tojásokat és lassan hozzáöntve a tejet, simára keverjük kézi vagy gépi habverővel . A végén belekeverjük az olajat és fél órára betesszük a hűtőszekrénybe.
Közben a töltelékhez a hozzávalókat (a meggy kivételével) simára keverjük. A tésztából vastagabb palacsintákat sütünk, a fent leírt mennyiségből kb. 16 palacsinta készíthető. Javasolt minden palacsinta előtt egy borsónyi vajat tenni a serpenyőbe.
Végül megkenjük a palacsintákat a túrókrémmel, díszítjük meggyszemekkel és összetekerjük őket. Az eredmény magáért beszél
Gesztenyés palacsinta
Hozzávalók:
25 dkg gesztenyepüré
4 evőkanál liszt
2 tojás
2 dl tej
1 kiskanál sütőpor
1 evőkanál olaj
só
Elkészítése:
A gesztenyepürét kiolvasztotjuk és apró darabokra tördelve egy keverőtálba tesszük. Ráöntjük a tejet és pl. egy botmixerrel összeturmixoljuk. A tojásat szétválasztjuk fehérjére és sárgájára, a fehérjét egy csipet sóval felverjük. A sárgáját a gesztenyemasszához keverjük, majd a sütőporral előre összekevert lisztet is hozzáadjuk és csomómentesen eldolgozzuk. Végül óvatosan hozzákeverjük a tojáshabot is. A palacsintasütőt kis olajjal kikenjük (vagy amint már említettük teflonos esetén nem feltétlen szükséges). Csokoládépudingból főzött krémmel tálalhatjuk. (Az itt látható mennyiség kb. 16 darabhoz lesz elég.)
Epres palacsinta
Sportnap Alsónémedin
2011. március 5. – Alsónémedi Sportnap a Geobolt részvételével és támogatásával. De hogy is kezdődött az egész?
Egy kedves ismerősöm kb. egy héttel az esemény előtt megkeresett, hogy lenne-e kedvem fotózni a rendezvényen. Mivel régi hobbim a fényképezés (most, hogy így belegondolok, annyira nem is régi, 2003-ra tehető a kezdete), kisebb időegyeztetés után rábólintottam a dologra. És mivel már Sportnapról beszélünk, akkor miért ne képviselhetné a GeoBolt is magát a rendezvényen?! Hogyan is kéne bemutatkozni azoknak, akik még nem hallottak a geocachingről?
Előző este hajnalba nyúló készülődés előzte meg a rendezvényt. Szórólapokat nyomtattam, geocaching tájékoztatókat, tájékoztatót a közeli geoládákról, illetve nem utolsósorban összekészítettem a számomra 24 legkedvesebb geoérmet. Készítettem egy ajándéksorsolásos ládát is, illetve egy, a rendezvény időtartamára szánt ideiglenes geoládát is.
Eljött a nagy nap. 10 órakor kezdődött az esemény, én már fél 9kor a helyszínen voltam. Egy két pontos multi ládát helyeztem el, első pontjaként az előző nap elkészített geoláda szolgált, második, virtuális pontját ekkor jelöltem ki. Utána irány a Sportcsarnok, hogy felmérhessük a fotózáshoz szükséges fényeket, lehetőségeket. Mert elvégre ezért jöttünk!
A terep felmérése után előkészítettem a szórólapoknak az asztalt, majd kinyitottuk a kapukat!
A rendezvény-szervezők alapos munkát végeztek. Számos program, a sportcsarnok két részében párhuzamosan is zajlott, mindenki megtalálhatta a számára legérdekesebbet. Az esemény házigazdája Zelinka Ildikó sportriporter volt, akit jól ismerhetünk a TV képernyőjéről. A programok családbarát voltát mi sem jelzi jobban, hogy Ildikó is két csemetéjével érkezett aznap.
A gyerekeknek számos lehetősége volt, hogy lekössék magukat, volt gyermeksarok is házikóval, illetve felügyelet és segítő kezek mellett rajzolhattak, festhettek vagy akár gyöngyöt is fűzhettek.
Mindeközben a földszinten fogytak a kalóriák és égtek a zsírok. Dübörgött a zene a zumba aerobikhoz, de volt itt pilates, capoeira és step aerobik is. A harcművészet kedvelői sem maradhattak látnivaló nélkül, karate és aikido bemutató várta őket.
Megmozgatták az izmokat továbbá a Kangoo Jumps képviselői, délután pedig kosár- és kézilabda versenyre volt lehetőség. Micsoda? Lehetőség? Hát nem csak nézni lehetett? De nem ám! Minden műsor a jelenlévők aktív részvételével zajlott! Azok között pedig, akik három sportprogramban is részt vettek, ajándékot sorsoltak ki!
A szünetekben lehetőség volt megtekinteni a helyi kézművesek (és a GeoBolt
) portékáit, illetve majorett, balett és néptánc csoportok léptek fel.
A zenék kiválóak voltak, a hangulatért nem lehetett panasz, a szervezők gördülékennyé tették a napi programokat!
Napközben többen érdeklődtek a geocaching iránt is, mivel nagyrészt a fotózással foglalkoztam, ezért csak meghatározott időkben tudtam a kedves látogatókkal beszélgetni. Akadt, aki még egyáltalán nem hallott róla, olyan is volt, akinek rémlett, hogy GPS-el kell keresni valamit. A szórólap is szépen fogyott.
Este -már itthon- kisorsoltuk az elrejtett geoláda megtalálói között az ajándékot is (egy egerészölyvös geoboltos érmet), amit azóta reméljük a Magyar Posta már kézbesített is a szerencsés nyertesnek!
Köszönjük, hogy ott lehettünk, jövőre remélem találkozhatunk ismét!
Interjú a GeoBolt alapítójával és tulajdonosával
Vasárnap este egy előre megbeszélt időpontban – némi szoftver és hardver kihívás megoldása után – kellemes beszélgetés zajlott köztem és a Geobolt mindenki által ismert (remélem
) tulajdonosa, Illés László között. A beszélgetés fontosabb részeit ebben a kis interjúban közzé is tesszük mindenki számára.
Mondj egy pár szót magadról, családodról, munkádról, egyenlőre még kerülve a geocaching-et!
Jelenleg Szigetszentmiklóson élek családommal és 2 gyerkőccel (mindkettő fiú). Informatikusként tengetem napjaimat, ami kikövetkeztethető abból is, hogy a Geobolt honlapja teljesen privát szülemény. Győrben végeztem programozóként.
Hogyan találtad meg ezt a játékot, mikor kezdtél bele a ládavadászatba?
Az iwiw-en találkoztam először a játékkal. Az egyik ismerősöm profiljában, mint szabadidős tevékenység meg volt jelölve hogy „geokessingel”, én meg rákerestem a neten, hogy tulajdonképpen mit is csinál ő pontosan. Így találkoztam a játékkal. Mindez egy szerdai vagy csütörtöki napon történt, pénteken kölcsönkértem az egyik kollégám autós GPS-ét és azzal megkerestük az első ládánkat.
Melyik volt az első láda?
A szigetszentmiklósi tanösvénynél található láda volt az első, ami tőlünk kb. 2 kilométerre található (2007. októberében – GCkgat (Lápi póc) multiláda).
Mesélj egy pár szót az első megtalálásról, magáról az élményről, és pár szót a folytatásról!
Autós GPS-el annyira nem volt egyszerű megtalálni, igaz sokat segített, hogy ismertem a tanösvényt, nagyjából be tudtam határozni a helyszínt, a multiláda koordinátáit. Maga a láda megtalálásakor találkoztam egy másik csapattal, és egymástól kb. 2 méterre kezdtük el a „földtúrást”. Ők találták meg, ez volt az első közös találatunk!
Utána még megtaláltunk pár ládát, de mivel saját GPS-em nem volt, így a ládakeresés egy időre kimaradt. Majd vásároltam egy autós GPS-t, és azzal folytattam a játékot (az autós felhasználás volt az elsődleges cél).
Az első kézi GPS-t a bolt indulásakor vásároltam meg, ez egy eTrex H volt.
Jelenleg hány megtalálásnál tartasz, és milyen „játszótereken” vagy aktív?
Általában a geocaching.hu oldalon játszom, bár mostanában a geocaching.com oldalon található rejtések megtalálásával is kacérkodom
Jelenleg 104 megtalálásnál járok.
Mi az ami megfogott ebben a játékban? Miért keresel ládákat?
Ami engem motivál, az olyan helyek megismerése, ahol még nem jártam és nem is járnék, ha nem lenne ott láda. Legjobb példa számomra a Hajdúszoboszló melletti Kráter-tó, amiről az ott lévő láda megtalálása nélkül nem is tudnék.
Hogyan ládázol? Milyen felszerelésed van? Egyedül vagy inkább családdal játszol?
Családostul kitaláljuk, hogy hova megyünk és megnézzük, bejárjuk a közeli ládákat. Jelenleg egy Dakota 10-es készüléket használok (USB port, tracklog és útvonalpont átlagolási funkciói miatt). Mindig van nálunk toll, csereajándék, papír zsebkendő (ha meg kéne takarítani belülről a ládát) és tartalék zacskó is.
Sok kessernél található valamiféle kabalajószág. Nektek van valami?
Egyenlőre nincs. (de majd lesz
)
Mi a kedvenc ládád, ládáid?
A Boglári Gömb (GCfgom) és a tihanyi A “látott hal” – garda (GCLAHA) láda nagyon tetszett.
Mi volt az első követhető tárgy, amivel találkoztál?
Még a legelső ládánál volt egy, de nem én vittem el, hanem a másik csapat. Ez egy „sima” Travel Bug volt. Amit én először vittem el az egy diabéteszes geocoin volt (“Harvey, United States of America” Unite for Diabetes Travel Bug).
Tudtad-e, hogy mit kell vele tenned?
Az első TB kapcsán utánanéztem a dolgoknak, így tudtam a geocoinok létezéséről is. Illetve a „.com”-on is beregisztráltam már akkor, és megnéztük mi is a célja. Vittük is tovább!
A bemelegítő kérdések után csapjunk bele a lecsóba! Mi vitt rá, hogy egy geocaching webáruházat nyiss az interneten?
Szerettem volna egy saját TB-t. Megnéztem, hogy a magyar piacon hol lehet vásárolni. Miután megtaláltam, vásároltam is onnan (el is lett indítva, de sajnos azóta eltűnt). Szerettem volna még egyet indítani, ezért a második utazót is onnan vásároltam, ahol megfigyeltem, hogy a megrendelés azonosítója a 2-3 évvel ezelőtti rendelésemhez képest minimálissal nőtt. Piszkálta a csőrömet, hogy ilyen kevés fogy idehaza. Megnéztem jobban a webáruházat és láttam, hogy nagyon kicsi a választék; ennek tulajdonítottam az üzlet pangását. Erre fogtam magam és utánanéztem a dolgoknak, felvettem a kapcsolatot az amerikai anyacéggel. Hivatalos disztibutorrá váltam, itthon meg elintéztem az engedélyeket, majd következett az első hivatalos megrendelés beérkezése.
Hogyan sikerült ezt létrehozni? Mennyi idődbe, energiádba került ez?
A honlap saját erőből lett kitalálva, kiépítve. Maga a honlap elkészítése, az engedélyezési eljárás kb. 5 hónap volt összesen (azóta a honlap jelentős változásokon ment keresztül), mindennapos programozással, fejlesztéssel. A honlap 2010. májusában indult be.
Milyen évet zártál 2010-ben összességében?
Elégedett vagyok a tavalyi év eredményével. 2011-re vannak olyan ötleteink, hogy még jobbá tudjuk tenni ezt az évünket! Már túl vagyunk az első külföldi (szerb) rendelésen is!
Következő Geobolt rendezvény?
Idén is 2 rendezvény a cél, egy év eleji és egy év végi geoboltos túra. Az év eleji április végén-május elején tervezett. Valamint egy harmadik rendezvény ötlet szintjén áll.
Fórumozóként olvastam, hogy a bolt meglepetéssel/meglepetés tárgyakkal fog előrukkolni idén!
Az interjú előtt került fel a meglepetés a honlapra. Pár napja saját követőkódunk van. Saját fa geoérmét készítettünk, amit meg lehet majd vásárolni, és követni a honlapon. A „demo” érmék már készen vannak, következik a tesztelés, és a funkció folyamatos fejlesztése. Elsősorban Magyarországra van szánva az érme.
Ládavadászként mi a terved idén? Hány megtalálás? Esetleg nagyobb kihívások pl.: 24h ládázás, 1 nap több láda, .com-os power caching sorozatok leküzdése?
Nincs különösebb terv. A legfontosabb a saját ládáim gondozása, felújítása az idén. Mivel az idő fontos tényező, a hosszabb ládasorozatok, ládázások kimaradnak. A honlap, annak funkciói is folyamatos jelenlétet követel meg.
Mi az, amit el szeretnél még mondani és nem kérdeztem meg?
Még egy dolog van, amit 2011-re tervezünk, mégpedig az hogy óvodák és iskolák részére szeretnénk rendezvényeket szervezni. Korosztálytól függően alakítanánk ki a kihívásokat a résztvevőknek. Igény van rá, közvélemény kutatást már csináltunk. Akár a céges csapatépítés is beleférhet a keretbe…
Köszönjük az interjút! További sok sikert, és várjuk az újabbnál újabb termékeket!
Meggyes-mákos csodasüti! :)
Egyik kedvenc receptes oldalamon találtam a következő paleolit sütis receptet. Azóta ez a kedvenc mákos sütim! (Márpedig én nagyon szeretem a mákot, karácsonykor még a szaloncukor is mákos volt
)
Íme a hozzávalók:
- 40 dkg mák darálva
- 1 narancs héja
- 4 nagyobb alma
- 3 tojássárgája
- 6 tojás fehérje habbá verve
- 2 evőkanál olívaolaj
- 5 evőkanál méz
- 1 üveg meggybefőtt vagy 35-40 dkg meggy
- csipet só
Az elkészítés módja a következő:
Az almát reszeld le, keverd össze a mákkal! A tojássárgáját az olívaolajjal és mézzel verd kemény habbá, majd add hozzá a narancs héjat és a sót! Miután ezt elkeverted, óvatosan adagold hozzá a kemény habbá vert fehérjét és lágy mozdulatokkal keverd össze, majd végül add hozzá a leszűrt meggyet!
Sütőpapírral bélelt tepsiben, előmelegített sütőben kb. 35 percig süsd 180 fokon. Mielőtt kiveszed végezz tűpróbát! (Ha ragad, süsd még pár percig!)
Próbáld ki, vagy ha te nem tudod megcsinálni, akkor küldd át a receptet a barátnődnek/barátodnak/anyukádnak!
Az Isteni SAJTKRÉMLEVES
Igen, bizony, végig nagy betűvel! Mert ha egyszer Ti is megkóstoljátok, akkor meg fogjátok érteni miért. A receptet egy Zala megyei túrám alatt gyűjtöttem be, a szakács volt olyan kedves, hogy megosztotta velem. Amit most közlök veletek az szóról szóra, amit nekem e-mailben átküldött. Annyit még hozzáteszek, hogy amikor szóban elmondta, akkor karaván sajtot is említett, tehát javaslom, hogy a sajtmennyiség egy része abból álljon. És akkor íme a recept:
- 10 dkg vaj
- 10dkg Liszt
- 1 l tej
- 1 kávéskanál só
- 1 kávéskanál vegeta
- 1 kávéskanál fehérbors
- 10 dkg Krémsajt
- 20 dkg trappista
- 2 dl tejszín
Remélem nagyon fog ízleni, jó étvágyat kívánok hozzá!



























