2012. november havi archívum

postheadericon Szentgáli-kőlik élmények

Először is: rohadt jó volt!!! :)

Beértünk a városba, jobb oldalt valami gyanús “Kőlik” felirat, sportos jobbos az Opellel, de mivel a sarkon volt azonnal egy balos, valami gyógyszertár vagy művház előtt leparkoltunk.

A fene se gondolta, hogy ilyen hideg lesz (5 C°) , karikára fagyva áttipegtünk az út túloldalára, ezt a táblát muszáj volt lefényképezni :)

A vadásztársasággal egyben lévő épületbe invitált be túravezetőnk, Attila. Overall fel, plusz bukósapka, rajta a ledes fejlámpa, kesztyű. Lapos talpú cipő hátrány, nekem nem volt időm megkeresni a bakancsom. (Persze, hetekkel előtte már a túrára készültünk, cö-cö -admin)

Szövet kesztyűt vigyetek, mert nem alaptartozéka a felszerelésnek és nagyon hasznos amikor az agyagos falon/földön kell tapogatózni!

Mégpedig muszáj lesz mert ez egy barlang! Nekem az első igazi, az Aggteleki sétálóst nem tekintem annak, itt kúszni-mászni kell és az sem mindegy, hogy hogyan! Természetesen a józan ész itt is segít, de ha nem vagy kellően rutinos a baj megtörténhet. Megnyugtatásul: minden rendben ment, Attila nagyon profi, pontosan megmondta mely testrészedet melyik mélyedésbe kell helyezni. ( Nem elkalandozni!!! )

Hogy miért megy egy normális ember barlangászni? Szerintem:

  1. nem normális,
  2. kihívást keres,
  3. félelmeit akarja leküzdeni.

Én kicsit tartottam, hogy hogy reagálok szűk helyen, de nem volt semmi gond, még akkor sem amikor a legmélyebb járat végébe vezettett utunk, ahol 1 normális ember alig tud megfordulni. Nagyon élveztem a jó levegőt, csöndet és nem utolsósorban, hogy nem vesznek körbe a hülyék :)

Indulás előtt minden értéket egy bazi nagy trezorba tettünk, nem féltettem a benne lévő notebookom, elég masszívnak tűnt. Attila felolvasta a jogainkat, miszerint ez extrém sport, TB nem fedezi a balesetet, termeszetvéedelmi övezetbe megyünk és mindenben rá hallgatunk, nem cselekszünk önállóan, stb. Aláírtuk, fizettünk ( üdülési csekket t is elfogadnak ). Majd elfelejtettem, a túravezetés ára (4.500 Ft) a biztosítást is tartalmazta.

Innen egy kb. 20 perces séta következett, amit nyáron 500 HUF /fő áron lovaskocsival is kiváltható. Legyengült aktakukac lévén az út felénél már nagyon vágytam a kellemes 27 C°-ra és a lódobogásra.

A velünk lévő 3 tizenéves forma gyerek úgy viselkedett, mint aki most életében először sározhatja magát össze szülői engedéllyel. ( Nem saját gyerekek, két másik felnőtt kísérte őket. )

Elértünk a domb lábához , falépcső, gondoltam – alföldi gyerek lévén – itt lesz a bejárat. Persze, hogy fel kellett menni :)

Felértünk , a tüdőnk természetesen rendesen lemaradva, de az is megérkezett.

Még néhány infó a barlangról, pl. milyen élőlények lesznek rajtunk kívül a barlangban. A lista nem túl hosszú.

Nagyon nagy vaslétra lefelé a mélybe. Csillagpontos útvonalat képzeljetek el, egy központi teremből több járat indul, ezeket egyesével jártuk végig, visszafelé, ha volt akkor a nehezebb utat választottuk, és igen, itt készültek a megalázós éppen átférős képek :)

Odabent kb. 10 C° , visszafelé átmelegedve a lámpa fényénél látszott az overallon átpárolgó testhő. Ez akár a télen bent alvó denevéreket felkeltheti,  így legyengülve kirepülnek a szabadba ( mert azt hiszik itt a tavasz ), de nem találnak táplálékot ezért ha még vissza is jutnak a barlangba, nem biztos, hogy a következő tavasszal már lesz erejük felébredni.

A száraznak mondható barlangban tiszta merő agyag lett mindenünk. Igazi kúszós-mászós, föl-le, jobbra-balra, egy kis kondi nem árt ha van és persze a vékonyabb alkat preferált.

Volt egy hely, oldal-járat, ahova nem tudtunk hárman bemenni ( a 3 termetesebb férfi), konkrétan hason kell csúszni és előrenyújtott kézzel, egyik válladat előre rakva haladni, oldalra fordított fejjel.

Ami nekem a legparásabb volt, 3-4m magasban kitámasztva két fal között kellett oldalazni a levegőben (traverzálás).

Kiérve feltéptem a “győzelem / ha bennragadunk ne egymást együk meg” csokit, a gyerekek egy-kettőre eltüntették :)

Kűlikre fel!

Csaó!

Javaslat: ne vigyetek magatokkal semmit, de konkrétan semmit. Lapos teló a jobb zsebben hason csúszásnál nem szereti a követ, fényképezőt illetve telót oda lehet adni a túravezetőnek, de zéró fényben nem az igazi a kép , ha vakuzol meg lepiríthatod a denevér… szőrét :)

Én vittem magammal egy fejlámpát, az jól jött.

postheadericon A Mátyás-hegy gyomrában

Bizonyára észrevettétek, hogy az utóbbi időben fűt, hajt a vágy a barlangok iránt… mindig is kedveltem a természetet, ám eddig még csak felülről csodáltam azt (leszámítva gyermekkorom aggteleki kirándulásait, illetve ifjúkorom látogatását a Wieliczka-i sóbányába). Pár héttel ezelőtt sikerült bepillantanom a Szentgáli-kőlik barlang ajtaján, le a mélybe és akkor úgy éreztem, hogy nekem oda le kell mennem!

Az persze akkor nem jött össze, sőt, utána a Bükkben is “csak” egy Kecske-lyuk látogatás jött össze. Ám kaptam a hírlevelet a Pilisi Barlangkutatás honlapjáról, miszerint csütörtök este a közelgő tanfolyamnak tartanak “nyílt-napot” a Mátyás-hegyi barlangban. Erre már el kellett mennem. Sőt, páromat is belerángattam a mókába!

Túrázós GPS-el közeledtünk autóval a Pál-völgyi-barlang közelében található parkolóhoz, persze a kis kijelző és a bambulásunk meghozta a gyümölcsét, egy kicsit el is tévedtünk. Ki gondolta volna, hogy a Szépvölgyi úton haladva az nem egyenesen halad, hanem jobbra fordul??? :)

19 órára volt tervezve a barlangba indulás, na mi pont akkor értünk oda a kocsival. Szerencsére hoztunk magunkkal alkalmas ruházatot, így nem kellett az overallra várni. Gyorsan csatlakoztunk a csapathoz és megismerkedtünk túravezetőnkkel, Slíz – Fizikus- György barlangászunkkal.

Először kicsit furán éreztem magam, mert bár beszélgettem vele, semmit nem láttam az arcából az erős fejlámpának köszönhetően. Persze ezt a problémát hamar megoldottunk, sőt a barlangban rá kellett döbbennem, hogy nem is olyan erős ez a lámpa egy-két barlangász karbid-lámpájának fényéhez képest :) Na de ne rohanjunk ennyire előre!

 

10-12 fős csapatunk bemerészkedett az állandó 11 fokos barlangba. Felszerelésünket leraktuk odabent, Gyuri javaslatára nem vittünk be magunkkal semmit, mivel nem tudtam mi fog ránk várni, ezért nemhogy fényképezőt, de még saját fejlámpámat is kint hagytam, a sisakra szerelt LED világította utunkat.

Először egy mélybe futó létre állta utunkat, melyet gyorsan leküzdöttünk. Utána nem sokkal már hasaltunk és csúsztunk is, meg is fordult a fejembe, hogy az elején minden poént lelövünk. De nem így történt.

A “Nagy-terem“-ben összevártuk a csapatot majd egy rövid barlangképződési ismertető után már mentünk is a kis járatok irányába. Volt, hogy agyagos csúszdán csúsztunk lefelé, volt ahol “krokodilok elől” menekültünk fel a falra (traverzálás, azaz hátunkat a falnak támasztva haladunk a két fal között a magasban), de még egy megkövesedett “elefánttal” is volt szerencsénk találkozni :)

Az egyik nagy teremben lekapcsoltuk az összes lámpát és hallgattunk a csendet. Szinte zúgott a fülem, annyira ingerszegény környezet volt. Utána barlangászaink elénekeltek egy barlangász-dalt, majd megpróbáltunk egyet közösen is. Nem volt bonyolult, ezért sikerélményt adott :)

Útközben többször volt lehetőség alternatív útvonalat választani. Nálunk is volt olyan, hogy Móni lemászott egy szikláról, míg én felül, a két sziklafal között mentem fel a következő ponthoz. Aki nem ismerne, annak elmondom, hogy 2 méter magas vagyok. Na most ez a test egy hatalmas “X”-ként feszült a két sziklafal közzé és fel kellett ismernem, hogy a korlátaim kiterjeszthetők: sosem gondoltam volna, hogy ekkora terpeszre vagyok képes :) És amikor a nagy “X”-nek a jobb lábát át kellett lendítenie a bal lábánál lévő sziklán, hogy mögé léphessek… hát az izgalmas volt! Akárhogy is nézzük, többször volt olyan helyzet, amit magamtól nem jutott volna eszembe kipróbálni. Persze így is mondtam azt, hogy ne kísértsük a sorsot és nem minden “fakultatív” akadályon teszteltem le magam, de az útvonalon végig az elegáns megoldást követtem :)

Visszafelé egyedül voltam, aki a Laci-lépcsőre egyszerűen fellépett – köszönhető volt ez a magasságomnak. Egyébként egy csúszós, lekerekedett lépcsőről beszélünk, ha nem értem volna el, küzdeni kellett volna érte rendesen.

A felfelé vezető vaslépcső már könnyű módja volt a kijutásnak (vezetőnk természetesen nem használta, hanem felszaladt a függőleges sziklafalon), bár előtte még át kellett préselnünk magunkat azon a szűk járaton, amin érkeztünk, illetve a lefelé jó-móka agyag-csúszda sem volt olyan vicces felfelé :)

Így utólag visszaolvasva írásomat sajnálom, hogy nem tudom úgy visszaadni az élményt, ahogy megéltük. Nehéz ezt így szavakba önteni.

Összességében 3 és fél órát töltöttünk bent (és lent), ami kétségkívül maradandó élményt okozott nekünk. Most egy hetünk van, hogy eldöntsük, menjünk-e a tanfolyamra. Nagy a dilemma.

Mivel ez volt első ilyen túránk, ezért nézzétek el nekem, hogy nem mertem bevinni a fényképezőmet magammal. Legközelebb ilyen nem fordul elő :)

(A felhasznált képek megjelenési sorrendben Egri Csaba “Színház-terem” alkotása, illetve az utazom.com honlapról “Óriások útja” és az iwiw.hu honlapról származó alkotások, ismeretlen fotóstól.)

postheadericon Hotel-túra

Az utóbbi időben céges elfoglaltságok miatt elég sokat utaztam, gondoltam megosztom élményeimet a szállások és étkezési lehetőségek kapcsán.

Békéscsaba és környéke

Csabán a már ismert Fenyves Hotelben szálltunk meg. Nyugodt, békés hely Békés megyében, nem is hazudtolja meg hovatartozását. Mind a recepciós és a tulaj is kedves, mosolygós emberek, jól esik beszélgetni velük. Korábbi emlékeimet felidézve a konyha is remek, bár most hétvégén érkeztünk és ekkor este 8-kor bezár az étterem. Ez esetben viszont – utólag visszagondolva – jól jártunk, mert bár ott is finomat főznek, de így most megismerhettünk egy helyet, ahova egyébként nem jutottunk volna el.

 

A Kisvendéglő a Hargitához a recepciós ajánlása volt, elmondása szerint az olasz vendégek kedvenc helye. Kipróbáltunk.

Csak ajánlani tudom! Egy steaket kértem, közepesen átsütve és amikor megkaptam… be kell hogy valljam, hogy először megijedtem a hús mennyisége láttán. Barátom is elismerően csóválta a fejét :) Belekóstoltam, és… azt nem lehet szavakba önteni. Az ízek harmóniája, a hús borsos-mustáros lében érlelése mesés harmóniát hozott létre… valóban félig átsütve kaptam, kívülről szépen sült, belül még rózsaszín volt a kb. 2 cm vastag bélszín… szóval inkább próbáljátok ki!

 

Hajdú-Bihar megye

Utunk következő állomása Debrecenbe kalauzolt minket, ahol a Hotel Aquaticum volt a szállásunk. Sajnos a négycsillagos szálloda nem hagyott mély nyomokat bennem, legalábbis kellemeset semmiképp. Este sajnos nem tudtam aludni, mert kikapcsolt klíma mellett is fel kellett kelnem ajtót nyitni az erkélyen, mert a kinti kb. 10 fok ellenére bent legalább 30 Celsius volt. Az itt felszolgált steak -bár félig átsütve kértem- teljesen át volt sütve és sem az állaga, sem pedig a minősége meg sem közelítette a

Békés megyében felszolgált remekművét. Sajnos a borok tekintetében is csalódás ért, ugyanis sem édes, sem félédes borból nem tudtak kínálni, csak száraz boruk volt készleten. (Üvegest tudtak volna adni, de decire nem.) Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a köret és minden más (pl. sajtmártás) kiváló volt, illetve a felszolgáló-személyzetet sem érheti kritika, de valahogy akkor sem távoztam negatív emlékek nélkül. Ja, és hogy nincs ingyenes internet a szállodában, még a recepció környékén sem, az végképp kiverte nálam a biztosítékot. Tudom, kicsinyes vagyok, de szerintem ezt igazán megengedheti bármelyik szálloda. Így maradt a mobil 3G wireless megosztása (ami legalább gyors volt, hála a jó lefedettségnek). Kollégám szavaival élve egyébként a szállodába bejutás kb. olyan, mintha egy kórházon keresztül jutnánk be, hiszen a termálfürdőn keresztül lehet a 2. emeleti recepcióra bejutni, ami – khm, mondjuk úgy – nem túl modern. Apropó, termál fürdő. A két gőzkabin közül csak egy üzemelt és már csak állóhely volt benne – épphogy.

 

 

A “sötét” Borsod

Következzék most az Edda városa, Miskolc. Nem tagadom, itt születtem, szeretem a várost és a környékét is. Szállásunk a négycsillagos City Hotel Miskolc volt. Bár a szobában található brossúra szerint három csillagos a hotel, ez nem igaz, csak sajnos nem frissítették a lapokat. Pedig lenne mire büszkének lenni!!! A szoba kifogástalan (igaz, itt is egy szellőztetéssel és a fűtés lekapcsolásával kezdtem), sőt, még poggyásztartó is van! Mi több, technikai kíváncsiságomat is felcsigázták, ugyanis még sehol nem láttam olyan bútorszéfet, ahol bármilyen kártyával lehet nyitni-zárni a trezort! Én a saját Raiffeisen bankkártyámmal zártam be. Nagggyon jó! Ajánlom más szállodának is. Nincs ám több elfelejtett PIN kód, de nem ám!

És akkor jöjjön a puding próbája: az evés :) Az étterem – bár kicsit eldugott helyen van – nagyon kellemes összhatású. A pincérek szintén jó hozzáállású, mosolygós, kedves emberek. A kaja… nos, akinek a mennyiség számít, az ne ide jöjjön. De ha a minőség a fontos, akkor bátran ajánlhatom. Ez tipikusan az a hely – egy olasz étterem jut róla az eszembe Budapesten a Dohány utcában -, ahol a nagy tányér közepén van egy kisebb mennyiségű étel… na de az íííííze! Az felér bármivel! Nagyon finom és egyébként bár kevésnek tűnik, azért jól lehet vele lakni. De van ám még valami, ami különleges eme helyen, mégpedig, hogy az étlapon minden étel mellé fel van tüntetve a hozzá ajánlott bor is! Kiváló gondolat, bravó! Tehát összességeben egy hatalmas piros pont járt az étteremnek.

A szálloda wellness részlege is érdekes volt, feltételezem azért, mert szezonon kívül, hétköznap jártunk erre, ezért rajtunk kívül túl sok vendég nem volt a szállóban. A recepciós hölgy készségesen útba igazított, hogy merre találom a wellnesst, el is indultam arra. Folyosó, majd balra le. Oké. Sötét. Mentem előre, egy raktár-féle helységbe jutottam. Akkor ez nem az lesz – gondoltam. Vissza és megtaláltam a táblát: Rekreációs helyiség. Bementem, sötétség. Kitapogattam a villanykapcsolót: jól tettem, mert egy lépcső volt előttem. Majd újabb szoba, újabb villanykapcsoló (esetleg ide egy-két mozgásérzékelős megoldást javasolnék). Beértem a wellness részlegbe. Gőzkabin, finn szauna és infra-szauna: mind kikapcsolva. Na, gondoltam, jöhet a keresgélés. Nagy ész nem kell hozzá, rá lehet jönni a dolgok működésére, mindenesetre nekem kellett bekapcsolnom a finn-szaunát és infra-kabint is (a gőzfürdőre nem jöttem rá, de annyira nem izgatott), illetve a pezsgőfürdő sziklába rejtett kapcsolóját is megtaláltam. Kihívás volt, sikerélményt hozott, tehát összességében nem bántam, másnak okozhat csalódást, hogy 40 percet kell várnia a szauna felfűtésére.

Ja, és jut eszembe: az ingyenes wi-fi itt alap volt :) Nemcsak a lobbyban, de a szobákban is!

Heves-megyei kóstolás

Hazafelé úton még beugrottunk Gyöngyösre, ahol az éhség egy kis pizzériába, a Capri-ba vezetett minket. A kedves kiszolgálás mellé finom falatokhoz jutottunk -szerintem- igen kedvező áron. Ha a közelben jártok, kipróbálhatjátok, de az ajtón lévő feliratnak ne hagyjátok, hogy megtréfáljon :) Húúúú :)

Hotel-túránk első felvonására ennyi jutott, remélem tetszett beszámolónk és hasznos volt. Hamarosan folyt. köv :)

postheadericon Bükki barlangvadászat

Az utóbbi próbálkozásaink sorra kudarcba fúltak, amikor megpróbáltunk túrákat szervezni. Először meghiúsult a 7. GEObolt túra, majd a barátaimnak és jómagamnak szerveztem egy Szentgáli-kőlik barlangászatot, amit nekem az utolsó nap sajnos le kellett mondanom, majd -mivel még tüzelt a hév- megpróbáltam részt venni egy bükki barlangtúrán, de sajnos ez is olyan időpontban indult, amikor már a kötelezettségem visszahívott Pest megyébe… szóval nem jöttek össze a dolgok.

Beértünk az erdőbe

Ideje volt, hogy saját kezünkbe vegyük az irányítást. Hogy mi is kellett ehhez?

Édesanyámék elvállalták két gyermekünk egész napos felügyeletét. Kellett még 2 pár túrabakancs, megfelelően meleg öltözet, túrabot, GPS, enni és innivaló, fej- és kézilámpák no meg pár liter benzin egy kényelmes autóban :)

Pénteken egy kellemes és nem kapkodós reggeli után bepakoltunk az autóba és elmentünk a miskolci Sanofi gyógyszergyár parkolójáig ( N 48.116163°  E 20.650073°). Hátizsák a hátra, GPS a vállra és irány a Kecske-lyuk barlang.

Megszámolni nem tudnám már, hányszor voltam ebben a barlangban. Mégis mindig új kihívást és új élményeket jelent, ahogy egyre beljebb és beljebb merészkedek a zseblámpámmal az egyre szűkülő járatokba. Most minden eddigi rekordomat megdöntve jutottam be a járatokba, egészen odáig, ahonnan már hátizsákkal nem tudtam tovább menni. Főleg nem utcai ruhában, hiszen már a térdeplős, guggolós fázis következett. Érdekes lenne tudni, milyen messzire mentem be, de hát a GPS itt ugye már nem tud labdába rúgni :)

Kecske-lyuk bejárat

A barlangról ( N 48.117581°  E 20.636698°) érdemes tudni, hogy teljes hossza 458 méter és egy tágas, kb. 20 méter hosszú és 8 méter széles csarnokkal kezdődik. Jellegzetes háromszög alakú bejáratát könnyű észrevenni és azonosítani, a turistaösvénytől kb. 5 méterre van egy kis magaslaton. A képződmény fokozott védelem alatt áll, belsejében cseppkő-képződmények találhatóak és itt tanyázik a fokozottan védett, 100.000 forint eszmei értékű hosszúszárnyú denevér is. Bővebben Ferenczy Gergely oldalán olvashattok a barlangról.

Szóval lényeg a lényeg, ismerve a barlang történetét és a hozzá kapcsolódó balesetek számát, tudtam, hogy hol van az a pont, ameddig el lehet menni szakvezető nélkül, de a hátizsák miatt nem jutottam el odáig. Majd legközelebb :)

Cseppkőképződés

A kellemes barlangászkodás után utunkat a Lilla-barlang irányába vettük. Korábban mindig a Büdös-Pest barlang volt a következő célpont, majd dél felé a Szeleta-barlang, most szakítottunk ezzel a hagyománnyal, mert piszkálta a fantáziámat e szép női névvel illetett barlang, melybe szervezett barlangtúrákra is lehet jelentkezni. Hol lehet, hogy nézhet ki, vajon mekkora?

Közeledvén a Lilla-bg-hoz útba ejtettük a Flóra-forrást ( N 48.117244°  E 20.621193°) , mely egy kis kitérőt igényelt. Egy békés, csendes pihenőhely mellett található, melyhez az eljutást most számos kidőlt fa nehezítette, ezért kisebb-nagyobb kerülővel tudtunk csak elérni a vizet. Maga a forrás eléggé elhanyagolt állapotban van, ráférne egy kis karbantartás, felújítás, a pihenőben elhelyezett kukák kiürítése. Én egyébként nem is értem az embereket: én ha túrázni indulok, akkor fel vagyok rá készülve, hogy a termelt szemetet magammal hozzam vissza. Nem szoktam erdei kukákba sem rakni, mert tudom, hogy nem gyakran ürítik azt, minek terheljem ezzel is a természetet. No mindegy, ez az én véleményem – a kuka meg nyilván azért van, hogy használjuk.

Lilla-barlang bejárata

A forrás meglátogatása utána utunkba akadt egy víznyelő ( N 48.123274°  E 20.612416°), majd egy erősebb kaptató következett, majd egy balkanyar után már tudtuk, hogy nem lehet messze a barlang. A GPS térképe csak egy szolid kis ponttal jelezte, először észre sem vettem, csak amikor már nagyon a közelben kellett volna lennie, akkor kezdtek el kutakodni, hogy ugyan már, mit nem vettem észre. Végül a turistaúttól kb. 20 méterrel jobbra megleltük a lejáratot.

A Lilla-barlang bejáratát ( N 48.120846°  E 20.609240°) – ellentétben a Kecske-lyuk barlangéval – egy masszív rozsdamentes acél ajtó védi a kéretlen látogatóktól. A belső zárszerkezetes ajtón bekukkantva láthatjuk, hogy ez már igazi kúszós-mászós barlang, ahova nem lenne szerencsés, ha mindenki kedvére kalandozna. Szintén az imént említett barlangtól eltérően, itt már a bejárattól láttunk 3-4 denevért, amint épp a mennyezetről csüngve alszanak, talán már téli álmukba merülve. Zseblámpánkkal nem is sokáig zavartuk őket, hiszen tudvalevő, hogy a denevérek ébredése meglehetősen sok energiájukat emészti fel és ha sokszor megzavarják őket téli álmukban, akkor egyszerűen nem marad annyi erejük, hogy visszaaludjanak és élelem hiányában és a gyengeségtől elpusztulnak. A Kecske-lyuk barlangban nyilván a gyakori látogatások, zseblámpák fénye elől eldugottabb, csendesebb helyekre fészkelték be magukat e kis húsevők, ezért is nem kellett most a bakancsunkkal denevérürüléken csúszkálnunk :)

Lilla-barlang, belülről

A Lilla-barlangról egyébként érdemes tudni, hogy hossza kb. 225 méter, legmélyebb pontja 19 méterrel van az indulási szakasz alatt. Fokozottan védett barlang, a feltárás során barlangi medve csontjait is találtak benne. Bővebben a Magyar Állami Természetvédelem oldalán olvashattok róla.

Visszatérve a barlangi szervezett túrákra, bár még nem voltunk vele, de telefonos beszélgetésünk alapján bátran ajánlom nektek Bátori Károly szakvezetését. Ez a barlang pl. egy 1ó 45p-es túra keretében jelenleg 2500 Ft/fő, ahol a túravezetés mellett biztosítják a szükséges felszerelést is (overáll, lámpa, sisak).

A Lilla-barlang elhagyása után utunk délnek vezetett, majd nemsokára keletnek fordultunk, hogy elérhessük a Szeleta-barlangot.

A Szeleta-barlang (becsült koordináta:  N 48.108040°  E 20.632162°) hatalmas csarnoka már ismerős volt számomra, akárcsak a Kecske-lyuk barlangban, itt is sokszor megfordultam gyermekkoromban.

Móni a Szeleta-barlangnál

A környezetét csodálatos kilátás jellemzi, számos fotós örökítette már meg innen a Lillafüred-i Palota-szállót. A barlang nem is a 115 méteres hosszával, hanem inkább a 16 méteres belmagasságával hívja fel a figyelmet. Az itt talált nyomok és eszközök alapján feltételezhetően az egykori vadászó-gyűjtögető ősember szálláshelyéül szolgált e hely. Bővebben a már említett Magyar Állami Természetvédelem honlapja szolgáltathat információt.

A Molnár-szikla felé vezető úton könnyen levadásztuk a GCMoSz geoládát, majd a keresztet is érintve a kisvasút sínén haladva visszajutottunk az ampullagyár parkolójában hagyott autónkhoz.

A túra adatai:

  • idő: 4ó 42p
  • hossz: 11.2 km
  • szintkülönbség: 504 m
  • meredekség: 32.6 %

Nagyon jól esett ez a séta, kicsit jobbá fordította az elmúlt hetek szerencsétlen sorozatát. Nagyon jól éreztük magunkat, jó volt újra bejárni gyermekkorom emlékeit :)

Tracklog