2012. június havi archívum

postheadericon Róma, az örök város

Hosszabb és nem egyszerű előkészületek előzték meg utunkat. Mivel párom születésnapja közeledett és eme neves eseményt szerettük volna méltón megünnepelni, úgy gondoltuk, hogy a gyerkőcök nélkül elrepülünk Olaszország fővárosába egy hosszú hétvégére.

Persze, hogy ne menjen minden simán, a repcsi lefoglalása után pár nappal kiderült, hogy nincs ki vigyázzon a csemetékre. Kb. egy hónapig abban a tudatban voltunk és már bele is törődtünk, hogy bukjuk a több, mint 50.000 Ft-os foglalást. Az utolsó napokban viszont -hála apósom önfeláldozásának- végül mégis zöld utat kaptunk, így gyorsan foglaltunk szállást is, két nappal indulás előtt.

Fentről a Magyar Tenger

Csütörtökön, késő délelőtt indult a gép. Azaz csak indult volna… mivel ugyanis miután a Ryanairt kiszolgáló személyzet leterelt minket a nem túl hűvös aszfaltra és megnézhettük, amint megérkezik a gépünk, utána sajnos azt kellett végignéznünk, ahogy a pilóta a fejét vakarja, nézegeti a kereket és elkezd telefonálni. Mint kiderült egy csavar ment bele a repülőgép tömör kerekébe és úgy tűnt, hogy nem szállhat fel a vasmadár. Fél óra huzavona után visszaküldtek minket a terminálba és felkészítettek arra, hogy 4 óra múlva fogunk tudni tovább indulni, mivel előbb a központból egy kereket kell ide küldeni, amit utána fél óra alatt ki tudnak cserélni. Hál Istennek egy magyar mérnök engedélyezte a felszállást, így újra irány a beton! :)

Így is kb. 1 óra késéssel indultunk el, ami sokakat aggodalomra késztetett, mivel ők csatlakozáshoz mentek. Én ekkor már úgy voltam vele, hogy a nehezén túlvagyunk, innen már csak jobb lehet :)

Korántsem volt így. A pilóta – bár már nem egy fiatal kamasz volt – elég amatőr módon vezette a vaskacsát. A leszállást követően pedig mindenki megértette, miért is volt baj a kerékkel. Gyakorlatilag reccsentünk földet éréskor, úgy lecsapta a gépet. Kb. 10 repülés van már mögöttem, de ilyen “élményben” még nem volt részem.

A repülés során egyébként végig felhőtlen, nagyon szép időnk volt, nem is emlékszem mikor volt ilyen szép kilátásom utoljára…

A reptéren újabb meglepetés fogadott: a csomagunkról levágták a lakatot és felszakadt az eleje és hátulja is. Vadi új bőrönd volt. Állítólag ez volt a “baj”. Na de most már tényleg nem lehet több baj…

Valóban, innentől már minden jól alakult.

Szállásunk

A reptéri busz bevitt minket a Termini pályaudvarhoz, ahonnan gyalog sétáltunk el a kb. 5 percre lévő szállásunkra. Ott már az ajtóban várt a tulaj, szegénykém már 7x hívott és SMS-t is írt, hogy hol vagyunk, nekem viszont a táskámban volt a mobilom, nem figyeltem. Szállásunk, a Guest Haus Praetorium pont olyan volt, mint amit szerettünk volna – sőt, nekem még kellemes csalódást is okozott. A házigazda végtelenül kedves és segítőkész volt, minden instrukciót, kulcsot és wifi jelszót megkaptunk, sőt, elvihető térképek és tájékoztatók is álltak rendelkezésre.

Első nap, délután 3 óra volt. Elindultunk várost nézni.

Nem akarok túlozni, de biztos vagyok benne, hogy legalább 15 km-t sétáltunk érkezésünk napján. Bár GPS volt nálunk (még otthon rátöltöttem 40 geoládát), egyenlőre még nem vettük igénybe. Éjfélig bolyongtunk, egyszer eltévedtünk, pap bácsi segített irányba minket :) Mert hát ugye én kitaláltam, hogy “azt a nagy fehér épületet” még nézzük meg, ami sokkal távolabb volt, mint az először látszott.

Monumento a Vittorio Emanuele

Pénteken már beaktiváltuk Roma Pass kártyánkat, fel a buszra és irány az Angyalvár. Régi vágyam volt és nem is csalódtam benne. Csodálatos, lenyűgöző! Egyenlőre még csak kívülről néztük meg, elkaptunk egy nano-ládát, majd becéloztuk a Vatikánt.

Elvárásokkal telve érkeztünk meg a térre, Dan Brown könyvein (Da Vinci kód, Angyalok és démonok, stb.) “felnőve” azonnal az ismerős elemeket kezdtem keresni :) Majd az árusokat kikerülve beálltunk a sorba. Persze láttuk, hogy mi a kötelező ruházat, Mónin direkt olyan póló is volt, ami kielégítette az igényeket, viszont a szoknya “sajnos” térd felett végződött, ezért gyorsan kipenderítettek minket a kapunál. Utcai árus, egy kis alkudozás és a 3 EUR-ós szoknyából kettőt véve meg is szabadultunk 4 EUR-tól :) Sorbanállás és IGEN, bejutottunk!

A híres tér a kupolából fotózva

A 60.000 főt befogadni képes Szent Péter-bazilika csodálatos építészeti élmény, hatalmas terek és magasságok és gyönyörű szobok, freskók díszítik. A tömeg is elviselhető volt, kellemesen éreztük magunkat. A kupolába is felmentünk – a lustaságom ismét 4 EUR-ba került, de megspóroltunk kb. 400 lépcsőt és lift röpített minket a magasba. A kilátás pompás volt, bár itt már azért tényleg kevés volt a hely ennyi embernek.

Utána már előkerült a GPS is, gyorsan levadásztuk a közelben lévő “Vatikán titka” geoládát. Móni találta meg, megint igazolódott a tény, miszerint mindig az találja meg, akinél nincs GPS :) Ügyes rejtés volt, nem messze tőle meg is ebédeltünk. Hiba volt, még sétálni kellett volna. Az egyébként is kevésbé finom és udvariatlanul felszolgált ebéd közel 50 EUR-ba, kb. 13.000 forintunkba került. Hát így jártunk :(

Aznap este is későn értünk haza…

Éhesek voltunk!

Szombatra virradt, amikor ugyanis Móni betöltötte a …. na ezt nem mondom meg :) Tőlem már éjfélkor megkapta a puszit, viszont az igazi szülinapi köszöntés délután 5kor volt a Colosseumban. Felkerült egy szép titánium gyűrű az ujjára és megállapítottuk, hogy sokat öregedett egy nap alatt 😀 Útközben a Colosseum felé találtunk egy fincsi éttermet, ahol a szabadban, árnyékban és nem utolsósorban elfogadható összegért tudtunk megebédelni. Természetesen sorra került a pizza és a tészta is, illetve a jó hideg sör sem maradt el. Végre, de jól is esett.

Félúton akadtunk rá az Ave Cézár ládára, illetve a Colosseum lábánál egy normál geoládát is találtunk. Igaz, elég igénytelen csomagolása volt, viszont kárpótolt minket a benne talált travel bug. Quebec zászlaját hamarosan elrejtjük itthon, Magyarországon.

Colosseum

Az ezt követő három nap igyekeztünk minél többet látni az örök városból, Rómából. Nem sorolnám fel az összes emlékművet, szobrot és helyet, ahol megfordultunk, de úgy érzem, hogy sikerült jól kihasználunk az időnket. Megismertük az olaszok frissítő italát is, a Spritz-t, láttunk boldog olaszokat, amikor továbbjutott csapatuk az EB-ben, láttuk Róma kevésbé turistáknak való részét is (szegény rész mindenhol akad, csak nem mindenki megy el megnézni).

Megismertük az olasz vezetési mentalitást, megtanultuk, hogy ha adrenalinra van szükségünk, akkor csak le kell lépni a zebrára és átkelni egy úton: többet ad, mint bármelyik bungee jumping. Rájöttünk, hogy a zebra előtt az autósoknak a piros lámpa annyit jelent, hogy “lehet, hogy hirtelen kell fékezni”, nem pedig megálljt vagy lassítást. Irigykedtem és irigykedek a római ivóvízre, mert rengeteg kútjuk van és nagyon finom, hideg víz tör fel belőlük. Kielemeztük az olasz lányokat és pasikat, rácsodálkoztunk, mennyi sötét bőrű (néger és arab) ember él erre.

Megcsíptünk még két geoládát, egy kollégium mellettit és a La Basilica di S.Pietro in Vincoli -t. Volt több, kb. 3-4 sikertelen találatunk is, előfordult, hogy a koordináta egy őrbódé mellé mutatott, ahonnan meglehetősen határozottan eltessékeltek minket.

Olasz tengerparton

Kedden, késő este indultunk haza. A repcsiút zökkenőmentes volt, az 1ó 40p-es utat pilótánknak sikerült 30 perccel korábban kiviteleznie. Ehhez hozzásegítette a normál 800 km/h-s sebesség helyett véghezvitt 1008 km/h-s tempó is, illetve 2 km-rel magasabban is repültünk, mint idefelé, legmagasabb utazómagasságunk  12.000 m felett volt.

Leszálláskor, 00:10-kor újabb szakadás fogadott a bőröndön, de már nem érdekelt. Vége lett ennek a csodás 6 napnak és délután kettőre mehettem dolgozni.

És hogy milyen volt a római vakációnk? Dolce Vita :)

Termini Station

Angyalvár

Búcsú Olaszországtól