2011. december havi archívum

postheadericon Kiskarácsony 22 teljesítménytúra

Eltévedtünk?

Hogy is kezdjem ezt a történetet? Vica barátném jóvoltából idén karácsonykor nemcsak a Jézuskát vártam. Hiszen elötte pár héttel az interneten talált egy albertirsai teljesítmény-túrát, és nem kellett sokáig győzködnie, hogy párommal benevezzünk a középsö, 22 km-es távra.

Eljött hát a december 26, a túra időpontja. Reggel fél kilenckor már teljes menetfelszerelésben álltam az irsai strand bejárata elött. Kb. 4 fok, szitáló eső; nem, nem fürödni készültem:) A hátizsákhoz PMR rádió és GPS csatolva, benne termoszban forró tea és szendvicsek, szemünkben az elszántság tüze lobogott:) Induláskor a nevezési díj leperkálása után kaptunk pálinkát – hogy meg ne fázzunk:) -, illetve csokit és mandarint vehettünk magunkhoz útravalóként.

A pálya végig turistaösvényen vezetett, illetve ahol mégsem, ott piros-fehér szalagok jelezték, hogy merre kell mennünk. Nem sok idő kellett és a kökénykóstolás közepette eltévesztettük az irányt, így a négyfős bátor kis csapat eltévedt. Persze hamar rájöttünk a hibára, de sajnos így is kb. másfél km-t tettünk meg feleslegesen.

Őzike

Azaz talán mégsem, hiszen sikerült lencsevégre kapnom egy őzikét :)

Visszatérve az eltévesztett elágazáshoz egy viszonylag susnyás rész következett, majd nemsokára elérkeztünk az első ellenőrzőponthoz. A szitáló eső és a borús ég sok jót nem ígért, viszont menet közben sikerült befognom egy taxitársaság frekvenciáját, úgyhogy legalább annak a hallgatása szórakoztatott minket.

A második ellenőrzőpont is elérkezett nemsokára, bár már a párom és én is kezdtük érezni, hogy valami nincs rendben a cipőben. Móni cserélte, én tűrtem:) Útközben találtunk egy érdekes pincebejáratot, amit Laci barátunk (konkrétan Vica barátja, de magunkévá fogadtuk:) ) vezetésével részben fel is tártunk. Mindig mondom, hogy jó, ha van zseblámpa vagy fejlámpa az embernél (ez utóbbi nálam is volt).

A pince

A POI mentése után nem sokkal, a túra 19. km-énél érkeztünk a harmadik, egyúttal utolsó ellenőrzőponthoz. Itt az emléklap és kitűző mellett a már ismert pálinka várt minket, illetve az éhes gyomrok igényét nyársra húzott szalonnával, kolbásszal, hagymával és kenyérrel lehetett enyhíteni, melyekhez még két jól megrakott és folyamatosan táplált tûz is hozzájárult. Innen még 5 km séta vezetett vissza a parkolóhoz a szántóföldön keresztül.

A végeredmény? 24 km kellemes séta, találkozás kedves és vidám emberekkel, hangulatos ebéd a szabadban, egy vérhólyag nálam, két vízhólyag Móninál. És a tanulság? Legközelebb megpróbálom nem otthonhagyni a túrabotom;)

Köszönjük Tonnakilométernek, azaz Rehor Mihánynak a kiváló szervezést és a felejthetetlen hangulatot! Ha minden jól megy, akkor jövöre ugyanitt!

Az egyik ellenőrzőpontnál

 

Majdnem a célnál...

 

A túra színe-java