2011. február havi archívum

postheadericon Interjú a GeoBolt alapítójával és tulajdonosával

Interjúalanyunk

Vasárnap este egy előre megbeszélt időpontban – némi szoftver és hardver kihívás megoldása után – kellemes beszélgetés zajlott köztem és a Geobolt mindenki által ismert (remélem :) ) tulajdonosa, Illés László között. A beszélgetés fontosabb részeit ebben a kis interjúban közzé is tesszük mindenki számára.

Mondj egy pár szót magadról, családodról, munkádról, egyenlőre még kerülve a geocaching-et!

Jelenleg Szigetszentmiklóson élek családommal és 2 gyerkőccel (mindkettő fiú). Informatikusként tengetem napjaimat, ami kikövetkeztethető abból is, hogy a Geobolt honlapja teljesen privát szülemény. Győrben végeztem programozóként.

Hogyan találtad meg ezt a játékot, mikor kezdtél bele a ládavadászatba?

Az iwiw-en találkoztam először a játékkal. Az egyik ismerősöm profiljában, mint szabadidős tevékenység meg volt jelölve hogy „geokessingel”, én meg rákerestem a neten, hogy tulajdonképpen mit is csinál ő pontosan. Így találkoztam a játékkal. Mindez egy szerdai vagy csütörtöki napon történt, pénteken kölcsönkértem az egyik kollégám autós GPS-ét és azzal megkerestük az első ládánkat.

Melyik volt az első láda?

A szigetszentmiklósi tanösvénynél található láda volt az első, ami tőlünk kb. 2 kilométerre található (2007. októberében – GCkgat (Lápi póc) multiláda).

Mesélj egy pár szót az első megtalálásról, magáról az élményről, és pár szót a folytatásról!

Autós GPS-el annyira nem volt egyszerű megtalálni, igaz sokat segített, hogy ismertem a tanösvényt, nagyjából be tudtam határozni a helyszínt, a multiláda koordinátáit. Maga a láda megtalálásakor találkoztam egy másik csapattal, és egymástól kb. 2 méterre kezdtük el a „földtúrást”. Ők találták meg, ez volt az első közös találatunk! 😉

Utána még megtaláltunk pár ládát, de mivel saját GPS-em nem volt, így a ládakeresés egy időre kimaradt. Majd vásároltam egy autós GPS-t, és azzal folytattam a játékot (az autós felhasználás volt az elsődleges cél).

Az első kézi GPS-t a bolt indulásakor vásároltam meg, ez egy eTrex H volt.

Jelenleg hány megtalálásnál tartasz, és milyen „játszótereken” vagy aktív?

Általában a geocaching.hu oldalon játszom, bár mostanában a geocaching.com oldalon található rejtések megtalálásával is kacérkodom :)

Jelenleg 104 megtalálásnál járok.

A Kráter-tónál...

Mi az ami megfogott ebben a játékban? Miért keresel ládákat?

Ami engem motivál, az olyan helyek megismerése, ahol még nem jártam és nem is járnék, ha nem lenne ott láda. Legjobb példa számomra a Hajdúszoboszló melletti Kráter-tó, amiről az ott lévő láda megtalálása nélkül nem is tudnék.

Hogyan ládázol? Milyen felszerelésed van? Egyedül vagy inkább családdal játszol?

Családostul kitaláljuk, hogy hova megyünk és megnézzük, bejárjuk a közeli ládákat. Jelenleg egy Dakota 10-es készüléket használok (USB port, tracklog és útvonalpont átlagolási funkciói miatt). Mindig van nálunk toll, csereajándék, papír zsebkendő (ha meg kéne takarítani belülről a ládát) és tartalék zacskó is.

Sok kessernél található valamiféle kabalajószág. Nektek van valami?

Egyenlőre nincs. (de majd lesz :) )

Mi a kedvenc ládád, ládáid?

A Boglári Gömb (GCfgom) és a tihanyi A “látott hal” – garda (GCLAHA) láda nagyon tetszett.

Mi volt az első követhető tárgy, amivel találkoztál?

Még a legelső ládánál volt egy, de nem én vittem el, hanem a másik csapat. Ez egy „sima” Travel Bug volt. Amit én először vittem el az egy diabéteszes geocoin volt (“Harvey, United States of America” Unite for Diabetes Travel Bug).

Tudtad-e, hogy mit kell vele tenned? :)

Az első TB kapcsán utánanéztem a dolgoknak, így tudtam a geocoinok létezéséről is. Illetve a „.com”-on is beregisztráltam már akkor, és megnéztük mi is a célja. Vittük is tovább!

A honlap

A bemelegítő kérdések után csapjunk bele a lecsóba! Mi vitt rá, hogy egy geocaching webáruházat nyiss az interneten?

Szerettem volna egy saját TB-t. Megnéztem, hogy a magyar piacon hol lehet vásárolni. Miután megtaláltam, vásároltam is onnan (el is lett indítva, de sajnos azóta eltűnt). Szerettem volna még egyet indítani, ezért a második utazót is onnan vásároltam, ahol megfigyeltem, hogy a megrendelés azonosítója a 2-3 évvel ezelőtti rendelésemhez képest minimálissal nőtt. Piszkálta a csőrömet, hogy ilyen kevés fogy idehaza. Megnéztem jobban a webáruházat és láttam, hogy nagyon kicsi a választék; ennek tulajdonítottam az üzlet pangását. Erre fogtam magam és utánanéztem a dolgoknak, felvettem a kapcsolatot az amerikai anyacéggel. Hivatalos disztibutorrá váltam, itthon meg elintéztem az engedélyeket, majd következett az első hivatalos megrendelés beérkezése.

Hogyan sikerült ezt létrehozni? Mennyi idődbe, energiádba került ez?

A honlap saját erőből lett kitalálva, kiépítve. Maga a honlap elkészítése, az engedélyezési eljárás kb. 5 hónap volt összesen (azóta a honlap jelentős változásokon ment keresztül), mindennapos programozással, fejlesztéssel. A honlap 2010. májusában indult be.

Milyen évet zártál 2010-ben összességében?

Elégedett vagyok a tavalyi év eredményével. 2011-re vannak olyan ötleteink, hogy még jobbá tudjuk tenni ezt az évünket! Már túl vagyunk az első külföldi (szerb) rendelésen is! :)

A rácalmási rendezvény

Következő Geobolt rendezvény?

Idén is 2 rendezvény a cél, egy év eleji és egy év végi geoboltos túra. Az év eleji április végén-május elején tervezett. Valamint egy harmadik rendezvény ötlet szintjén áll.

Fórumozóként olvastam, hogy a bolt meglepetéssel/meglepetés tárgyakkal fog előrukkolni idén!

Az interjú előtt került fel a meglepetés a honlapra. Pár napja saját követőkódunk van. Saját fa geoérmét készítettünk, amit meg lehet majd vásárolni, és követni a honlapon. A „demo” érmék már készen vannak, következik a tesztelés, és a funkció folyamatos fejlesztése. Elsősorban Magyarországra van szánva az érme.

Ládavadászként mi a terved idén? Hány megtalálás? Esetleg nagyobb kihívások pl.: 24h ládázás, 1 nap több láda, .com-os power caching sorozatok leküzdése?

Nincs különösebb terv. A legfontosabb a saját ládáim gondozása, felújítása az idén. Mivel az idő fontos tényező, a hosszabb ládasorozatok, ládázások kimaradnak. A honlap, annak funkciói is folyamatos jelenlétet követel meg.

Mi az, amit el szeretnél még mondani és nem kérdeztem meg?

Még egy dolog van, amit 2011-re tervezünk, mégpedig az hogy óvodák és iskolák részére szeretnénk rendezvényeket szervezni. Korosztálytól függően alakítanánk ki a kihívásokat a résztvevőknek. Igény van rá, közvélemény kutatást már csináltunk. Akár a céges csapatépítés is beleférhet a keretbe…

Köszönjük az interjút! További sok sikert, és várjuk az újabbnál újabb termékeket! :)

postheadericon Zalai kitérő

Pár napja, Zalaszentgrótra hazafelé tettem egy 20 perces kis kitérőt, azzal a céllal, hogy levadászom a Zalavár (GCZVAR) és Récéskuti bazilika (GCREBA) geoládákat. Már lassan kezdett sötétedni, meg jó hideg is volt, ezért gyakorlatilag a ládáig mentem autóval. Már ahol lehetett. Az első láda nagyon könnyű és gyors találat volt, az úttól kb. 3 métert kellett sétálni és egy tapasztalt kesser nagyon könnyen kiszúrja a rejtés helyét. Innen autóval egy kicsit tovább mentem, hogy meg tudjak fordulni, itt fotóztam a lent látható képet. Érdekes volt az út mindkét oldalán elterülő tó. Szép volt, tetszett.

Visszafelé indulva a bazilikához vezető út sajnos teljesen víz alatt volt és annyira nem volt befagyva, hogy elbírjon egy embert, úgyhogy sajnos gumicsizma hiányában BiharyG ezen ládáját máskorra halasztottam. Talán egy hónap múlva már jobb idő lesz…

Út a végtelenbe :)

postheadericon Meggyes-mákos csodasüti! :)

Ez lesz belőle, ha ügyes vagy!

Egyik kedvenc receptes oldalamon találtam a következő paleolit sütis receptet. Azóta ez a kedvenc mákos sütim! (Márpedig én nagyon szeretem a mákot, karácsonykor még a szaloncukor is mákos volt :) )

Íme a hozzávalók:

– 40 dkg mák darálva

– 1 narancs héja

– 4 nagyobb alma

– 3 tojássárgája

– 6 tojás fehérje habbá verve

– 2 evőkanál olívaolaj

– 5 evőkanál méz

– 1 üveg meggybefőtt vagy 35-40 dkg meggy

– csipet só
Az elkészítés módja a következő:

Az almát reszeld le, keverd össze a mákkal! A tojássárgáját az olívaolajjal és mézzel verd kemény habbá, majd add hozzá a narancs héjat és a sót! Miután ezt elkeverted, óvatosan adagold hozzá a kemény habbá vert fehérjét és lágy mozdulatokkal keverd össze, majd végül add hozzá a leszűrt meggyet!

Sütőpapírral bélelt tepsiben, előmelegített sütőben kb. 35 percig süsd 180 fokon. Mielőtt kiveszed végezz tűpróbát! (Ha ragad, süsd még pár percig!)

Próbáld ki, vagy ha te nem tudod megcsinálni, akkor küldd át a receptet a barátnődnek/barátodnak/anyukádnak! :)