2010. november havi archívum
Az Isteni SAJTKRÉMLEVES
Igen, bizony, végig nagy betűvel! Mert ha egyszer Ti is megkóstoljátok, akkor meg fogjátok érteni miért. A receptet egy Zala megyei túrám alatt gyűjtöttem be, a szakács volt olyan kedves, hogy megosztotta velem. Amit most közlök veletek az szóról szóra, amit nekem e-mailben átküldött. Annyit még hozzáteszek, hogy amikor szóban elmondta, akkor karaván sajtot is említett, tehát javaslom, hogy a sajtmennyiség egy része abból álljon. És akkor íme a recept:
- 10 dkg vaj
- 10dkg Liszt
- 1 l tej
- 1 kávéskanál só
- 1 kávéskanál vegeta
- 1 kávéskanál fehérbors
- 10 dkg Krémsajt
- 20 dkg trappista
- 2 dl tejszín
Remélem nagyon fog ízleni, jó étvágyat kívánok hozzá!
A Tutanhamon geoérme története
A templomos lovagok és kelta kalandozásunk után eljött az idő egy kis virtuális egyiptomi kiruccanáshoz. És ha már utazunk, akkor ne csak térben, időben is tegyük azt
(Tudjátok: házi feladat időgép építése. Határidő: tegnap
)
Tutanhamon neve szerintem mindenki számára ismerős, aki épp nem betegen feküdt otthon, míg a többiek az általános suli padjait koptatva hallgatták a tanító néni egyiptomi kiselőadását. Tutanhamon, más néven Nebheberuré kb. időszámításunk előtt 1343-ban született és 1325-ig élt, tehát a tudósok szerint alig 18 évet! Az ókori egyiptom 18. fáraódinasztiájának egyik utolsó uralkodója volt és bár fáraó volt, a fiatal kora miatt gyakorlatilag más, nagy hatalmú személyek kormányozták a birodalmat. Annak ellenére, hogy az egyik legismertebb fáraó, ismertségét nem a munkássága vagy vezetési irányvonala hozta meg, hanem az a véletlen szerencse, hogy az 1922-es ásatások során a Királyok Völgyében egyedül az ő sírját sikerült a régészeknek még érintetlenül feltárni, megelőzve ezzel a sírrablókat.
Származását tekintve a kutatók több DNS-tesztet is végeztek a múmián, ami alapján összevetették a sírban található többi múmia mintájával, ez alapján nagy valószínűséggel megtalálták Tutanhamon édesapját, sőt, közvetlen mellette a sírban két leánygyermekét is. A sírban szintén fellelték a fáraó egyetlen ismert feleségének, Anheszenamonnak a múmiáját is, aki vélhetően a két gyermek anyja.
Eddig ismeretlen okok miatt a fáraó múmiáját őrző szentélyek érintetlenek közel maradtak, ennek köszönhető, hogy a korán elhunyt fáraó halotti maszkja a gizai szfinx és a piramisok mellett Egyiptom jelképévé válhatott. A Régészeti Felügyelőség akkori főigazgatójának, Pierre Lacaunak az érdeme, hogy a teljes leletgyűjtemény Egyiptomban maradt és az a nagyközönség számára megtekinthető.
A Tutanhamon sírjában talált kincsek ma a Kairói Múzeumban láthatóak, a múmiáját és az azt őrző aranykoporsót azonban meghagyták luxori sírkamrájában.
Érdekesség, hogy a sír felbontása után röviddel meghalt a az ásatások finanszírozója, Lord Carnarvon, majd Georges Bénédite, Arthur C. Mace. Életük csak egyetlen közös ponton találkozott, amikor mindannyian részt vettek a sír felnyitásán. Hirtelen haláluk nagy megdöbbenést okozott szerte a világban. Az érdeklődést kihasználva született Théophile Gautier „A múmia regénye” című könyve, de már korábban is megjelentek olyan sci-fik, amelyek főhőseit egy megzavart fáraó szelleme ölte meg. Ha létezne is ilyen átok, akkor nagyon válogatva osztogatta a halált, hiszen Carter csak 1939-ben halt meg, Gustave Lefèbvre, a Kairói Múzeum akkori főfelügyelője csak 1957-ben, a már említett Pierre Lacau pedig 1963-ban hunyt el.
A keleti falon Tutanhamon halotti menetét láthatjuk, ahol a tizenkét udvari főtisztviselő szánon húzza a halott fáraó szentélyét, rajta a szarkofággal.
Remélem sikerült felkeltenem az érdeklődésedet a fáraók világra iránt. A Tutanhamon tiszteletére tervezett geoérme természetesen megtalálható a geobolt kínálatában



