postheadericon Megpróbáltam a Rákóczit… 1. rész

Így közel két év kihagyás után nem is olyan könnyű ezt a blogot újra folytatni… hol is kezdjem?! Kihagynám azt, hogy miért nem írtam eddig, de most újra eljött az idő, hogy megosszam élményeimet.

Rövidebb tervezés után egy kollégámmal elhatároztuk, hogy megcsináljuk a Mátrában húzódó közel 43 km-es Rákóczi-túrát. Nem olyan nagy táv, mondhatjátok, hogy sokan a Kinizsi 100-at vagy akár 200-at csinálgatják, viszont mi mégis kintalvósra terveztük, sátorral, hálózsákkal, ahogy kell.

Az eredeti terv az volt, hogy Gyöngyöstől indulunk (innen nehezebb megcsinálni, mert 1630 m szintemelkedést kell leküzdeni, míg ellenkező irányból, Parádsasvár felől “csak” 1435 métert kell mászni) és az éjszakát a Rózsaszállás turistaház közelében töltjük sátorban. Ez 23.3 km lett volna a kiindulás ponttól.

2015. június 11.

Cseplye-tető

Cseplye-tető

Eljött végre a nap, reggel autóba pattantam és indultunk Gyöngyös felé. Sajnos az M0-n karbantartás miatt beállt a forgalom és közel egy órát vesztegeltem a dugóban. Végül 11:30 körül sikerült Gyöngyösről elindulnunk.

Az első 4 km fullasztó volt. Hátamon a 16 kilós hátizsákkal, a több, mint 30 fokban (érzésem szerint közelebb volt a 40-hez, de az órám “csak” 32.5 fokot mutatott) az első 315 méter szintemelkedés meghozta a nem várt pulzusszámot :) A Cseplye-tetőről ennek ellenére csodálatos kilátás tárult elénk: nemcsak Gyöngyöst láthattuk fentről, hanem a domb túloldalán elterülő Visontát is a maga erőműjével. Innen szép tempóval leereszkedtünk a Szent Anna-tóhoz, miközben méregettük a felettünk gyülekező esőfelhőket.

Szent Anna kápolna

Szent Anna kápolna

Az időjárás-jelentés nem cáfolta meg magát: a nagy hőséget zápor követte. Futva tettük meg az utolsó métereket a kápolnáig, majd miután biztonságba értünk meg is jött az égi áldás jégeső formájában. A sors fintora, hogy Isten háza adott menedéket nekünk, itt pihentünk több, mint másfél órát, amíg az eső tartott. Ez és a reggeli dugó az autópályán sajnos determinálta, hogy a napi előirányzott tervet nem fogjuk tudni teljesíteni.

A még szitáló esőben és a friss, puha sárban cuppogó cipőkkel és elázott zoknival indultunk tovább. A fák ágairól nyakunkba hulló csapadék további kellemes pillanatokat szerzett, viszont a felhőzet kezdett oszlani. Mire Mátrafüredre értünk a kápolnához, már sütött a nap.

Rákóczi forrás

Rákóczi forrás

Innen ismét kapaszkodó következett, egészen a Rákóczi forrásig. Itt ittuk utunk – és talán az elmúlt évek – legfinomabb forrásvizét, nem is tudom, hogy lehetne szavakba önteni. Isteni finom! Próbáljátok ki!

Miután a kulacsokat megtöltöttük és egy zokni-csere is történt (a száraz zokni aranyat ér!), tovább törtettünk a Hanák kilátó felé. Közel volt, nem kellett sokat menni és csodálatos kis hely, sátrazásra is kiváló lett volna, ha nem kellett volna tovább sietnünk.

Ekkor a Kékestető már nem volt cél, a Kecske-bérc után már folyamatosan azt néztük, hol fogunk tudni letáborozni. Közben az erdőben belefutottunk előző munkahelyemről kb. 30 volt kollégával, a találkozás meglepő és nagyon kellemes érzés volt: szuper volt újra látni őket, kezet fogni… hihetetlen volt. Most őszintén, mennyi esélye volt, hogy a Mátrában az erdőben összefutunk? Semmi.

Útközben

Útközben

A Som-nyereg előtt, a Honvéd-szállás felé vezető autóút mellett a hajtűkanyarban végül letelepedtünk. Már fél 8-hoz közeledett, amikor felhúztuk a sátrat, a gázpalackok segítségével melegítettünk egy “finom” levest magunknak (ilyenkor nem illik lebecsülni a tasakos porleveseket, aranyat érnek! :) ), a zoknikat felakasztottam a sátoron belül száradni (csodát nem vártam ettől a módszertől) és lefeküdtünk aludni.

Este 10 órakor, mint egy traktor, berregett fel mellettünk nem messze egy aggregátor. S bár a hangja nemsokára lecsendesedett, a tőlünk kb. 10 méterrel lévő utcai lámpa felkapcsolódott és min. 200 W teljesítménnyel nappali világosságot biztosított egész éjszakára a sátrunkban. Ennek ellenére hamar elaludtam, sajnos éjfélkor, 3-kor és 5-kor is felébredtem, mielőtt végleg felkeltünk volna.

Tracklog

Tracklog

Az első nap mérlege 17.7 km, 8ó 11perc menetidő és 887 méter szintemelkedés volt.

Folyt. köv! :)

 

postheadericon A Bécsi erdő meghódítása, első B-nehézségű via ferrátánk

DSC07301Lassan két hét telt el első, felszerelésben mászott via ferrátánk óta, mégis friss még az élmény és szívesen gondolok vissza minden pillanatára. Bár az időjárás nem volt “felhőtlen”, de megúsztuk eső nélkül… pedig volt mitől tartanunk! De kezdjük az elejétől…

Bár az út március 30-án volt, már jóval előtte, közel két hónapja befizettük az utazási irodának a részvételi díjat. Nem szerettünk volna lemaradni a lehetőségről és egyben bebiztosítottuk magunkat a felől, hogy nem futamodunk el :)

Arra persze nem gondoltunk, hogy idén egy kicsit később kezdődik a tavasz. Előtte pár nappal még havazott és a túra időpontjára is 6 C-ot és esőt, havasesőt jósoltak. Az igazat megvallva kicsit megrémültem ettől, rá is kérdeztem a túravezetőnél, hogy biztos indulunk-e. Ők bíztak a jó időben, ezért mi is felkészültünk az útra.

Hajnal 5 órakor találkoztunk a Felvonulás téren. Megtöltöttük a kb. 40 fős buszt és sofőreink már el is indultak Mödling, Ausztria felé. Útközben megálltunk Győrnél egy 10 perces pihenőre, majd 9, fél 10 magasságában megérkeztünk a sziklafal alá.

Igen, nem írtam el. Ez a ferrata lényegében az út mellől indul, a beszállási pontig nem kell többet, mint 20 métert sétálni, azt is aszfalton. Nem volt túl kimerítő. Külön kényelmi szempont, hogy az indulási helyen ingyen használható WC és mosdó is található! Nagyszerű!

DSC07191Egy rövid tájékoztató, felszereléshasználat és biztonsági útmutató után elkezdtük sorban megmászni a falat. Ez egy B kategóriás ferráta, ami annyit tesz, hogy ez a legkönnyebb nehézségi fok, ahol már kötelező a felszereléshasználat. Az ennél könnyebb “vasalt utak”, pl. az A-kategóriás Rám-szakadék hazánkban, még felszerelés nélkül is járható. Ide már kellett a biztosítás, mert voltak kisebb kitett útszakaszok, amikor alattunk 10-20, vagy akár 30 méteres mélység is volt.

Az út legnehezebb szakasza az indulás utáni rész volt. Ez a szinte teljesen függőleges fal volt némelyek számára a vízválasztó. Mivel mindenki kezdő volt közöttünk, ezért a túravezetők nagyon nagy odafigyeléssel segítettek minket. Öt fős csoportokban haladtunk, 1 vezető, 5 “játékos”, majd megint vezető és így tovább. A sor végét szintén tapasztalt mászó zárta.

DSC07248A felhő sajnos megfosztott minket attól a látványtól, hogy messzire elláthassunk a sziklákról, de azért érzékelhető volt a magasság. A hangulat nagyszerű volt, az izgalom csapatot kovácsolt a résztvevőkből. Sziporkáztak a viccek, nevetgéltünk, mint akik már régóta ismerik egymást – és ennek részesei voltak a túravezetők is.

A mászás kb. két és fél óra volt, utána a csapat másik felével találkoztunk egy várnál. Azt ugyanis elfelejtettem mondani, hogy kettészakadt a csapat és 20 ember mászott, míg 20 ember túrázni indult. Most jött a csere.

Kényelmes sétára indultunk egy kilátó fele. Itt már bokáig jártunk a friss hóban és a látási viszonyok mit sem javultak. Útközben betértünk egy Hüttébe, menedékházba is, ahol volt lehetőségünk enni, inni, felmelegíteni magunkat. Volt aki gulyáslevest kért – megmosolyogtam… kimegyünk Ausztriába és magyar kaját rendelünk? :) De hát mindenki saját ízlése szerint :)

DSC07283A kilátót a tervezettnél jóval hamarabb elértük. Ebben nagy szerepet játszott, hogy Krisztián vezetőnk -szerintem- a kelleténél nagyobb iramot diktált. Nem volt persze vészes, de szerintem teljesítménytúrára készülhetett a srác :)

A kilátás odafent pazar volt! Mind a 10 méter, amit látni lehetett a felhőben… mesés élmény volt :)

Visszafelé már az út második felét aszfalton tettük meg. A buszhoz érkezve mindenki elégedett volt a napi teljesítményével és áldottuk az eget, hogy megúsztuk eső nélkül (a sziklafal így is sok helyen nedves, csúszós volt).

Este 9 óra körül értünk vissza Budapestre, a Felvonulás-térre. Innen még hazakocsikáztunk Szigetszentmiklósra, kevés forgalomban, nyugodtan.

Konklúzió: egy új hobbit (és most nem Zsákos Frodóról beszélek!) és szerelmet (még most sem! :) ) ismertünk meg. A buszon hazafelé már a következő utunkat kerestük az okostelefonon… kell ennél többet mondani? Igen, majd nemsokára, a következő túraleíráskor :) Addig is: kalandra fel! :)

A túráért külön köszönet illeti Csongort, aki a mászásban segített, Ákost, aki általánosságban fogta össze a csapatot és az utazom.com többi munkatársát is üdvözöljük :)

Ja igen, néhány koordináta a GPS rajongóknak:

  • Parkoló: N 48.081211° E 16.268205°
  • Hütte: N 48.062695° E 16.257839°
  • Kilátó: N 48.055164° E 16.241451°

Tekintsétek meg a kirándulásról készült videót is:

 

Via ferrata tracklog

Via ferrata tracklog

A kilátótól vissza a buszig

A kilátótól vissza a buszig

 

Itt indultunk fel

Itt indultunk fel

Fentről letekintve...

Fentről letekintve…

 

A várnál

A várnál

Búcsú a sziklától

Búcsú a sziklától

A szikla

A szikla

 

 

postheadericon Mora Bushcraft Survival – Túlélésre tervezve?

mora1Régóta szerettem volna már magamnak egy olyan kést, mely elkísér majd túrázásaim során. Egy nagyobb svájci bicska mindig volt nálam, de egy fixpengés mindig is piszkálta a gondolataimat.

Sokáig filóztam a Bear Grylls nevével fémjelzett Ultimate Survival késen, de sajnos nagyon sok negatív tapasztalatot olvastam róla. Számos kés-kereskedés véleményét kikértem és sok internetes fórum átbújása után végül a Mora Bushcraft Survival késre esett a választásom.

A svédek által gyártott kés Sandvik acélja hideghengereléssel készül. Éltartása jobb, mint a 420-as acélé, élezhetősége mégsem jelentősen nehezebb annál. Bliszteres csomagolásban érkezett, felbontás után a papírt minden gond nélkül hasította, bár a szőrt nem vitte a kezemről, mégis mondhatjuk, hogy borotvaéles állapotban érkezett.

Még másnap nekiestem pár itthon talált fadarabnak, farigcsáltam, szeleteltem őket. Pár nap múlva kivittem az erdőbe is, ahol megintcsak nekiestem pár lehullott, vastagabb ágnak, illetve kipróbáltam a hozzá adott szikravetőt is. Egy fakitermelés helyén találtam faforgácsot, a többi éghető anyagtól távolabb elhelyezve, kis kupacot képezve próbáltam a kés felköszörült pengehátával meggyújtani a kis halmot. A sok szikra ellenére nem sikerült tüzet kipattintanom, ez nyilván az én ügyetlenségemnek tudható be, hisz most próbálkoztam ilyennel először.

A kés tokjába integráltak egy finom gyémántporos élezőt is, mely hozzáértők szerint egy kicsit túlzás, egy ilyen késhez az esetek többségében elég lenne egy gyengébb, kerámia élező is. Szerintem jó dolog, kissé karistolja a pengét, de szerintem hosszútávon jól fog viselkedni.

mora2

Kis próbálkozásaim után itthon ismét megpróbáltam a papírt elvágni, sajnos csalódnom kellett, a régi éle már tovatűnt. Párszor óvatosan áthúztam az élezőn, de nem sikerült visszanyernem a kezdeti állapotot, ezért tovább nem is erőltettem, nehogy rontsak a helyzeten. Sok mindent kell még tanulnom a kések terén. Hozzá kell tenni, hogy azért viszi a papírt, de nem azzal a játszi könnyedséggel, mint amikor kicsomagoltam a bliszterből.

fotó 2Fogása egyébként kiváló, a markolat jól tapad, nekem viszonylag nagy kezem van, mondhatni pont megfelelő a mérete, ha kisebb lenne, már bajban lennék. A svájci bicskám markolata kb. fél centivel hosszabb.

A tok kétféleképpen rögzíthető övre, átfűzve vagy rácsatolva klipsszel. Masszív műanyag, a kés jól illeszkedik bele, alul kis lyuk található, hogy a víz kifolyhasson. Ahol a tok elfordul a klipszen van egy kis műanyag bütyök, sajnos többszöri használat után ennek nyoma meglátszik a gumis markolaton, kicsit kikezdi azt.

Összességében azt kell mondjam, hogy jó fogású, jó súlyozású kést kaphatunk a Mora személyében, talán csak nekem kell még felnőnöm hozzá, hogy még többet ki tudjak belőle hozni és megfelelően használhassam.

postheadericon Visegrádi játékok

A Vadálló-köveknél

A Vadálló-köveknél

Tél lévén a cikk most nem a hagyományos, nyári visegrádi játékokról fog szólni, melyet a vár környékén és annak udvarában szoktak tartani. Annál inkább egy kis élménybeszámoló lesz a környékbeli erdőkről, kilátókról és a híres-hírhedt Rám-szakadékról.

IMG_0641A történet még tavaly novemberben kezdődött, amikor ugyanis az egyik kuponos internetes oldalon sikerült igen jó áron hozzájutnunk egy 3-éjszakás wellness hétvégéhez. Ezt februárban szerettük volna kihasználni, összekötve a Valentin-napot a születésnapommal; kettesben a párommal. Édesanyám eljött vigyázni a lurkókra, míg mi bepakoltunk az autóba minden szükséges cuccot: a szokásos szállodai ruhák és általános dolgokon kívül természetesen helyett kapott kedvenc túrahátizsákom, túrabotom, térkép és minden, ami a kiadós sétákhoz nélkülözhetetlen. GPS, ceruzaakkumulátorok, fényképező, mobiltelefon: csak hogy a technikai részéről se felejtkezzünk el :)

Első nap délután érkeztünk a négycsillagos Hotel Silvanusba, akkor már csak egy kis sétára volt kapacitásunk, felkerestük a közeli Zsitvay-kilátót. Mint a fotókon is látható, kiváló választás volt a Dunakanyarra néző szobát választani, tekintve, hogy kb. 20 métert lehetett látni a ködtől és felhőktől. Nyirkos, hideg idő volt, de ez sem tántorított el, hogy a pezsgőfürdőben csücsülve már a holnapi túrát tervezzük.

IMG_0658Mivel a térdeimmel vannak problémák, ezért mondjuk úgy, hogy másnap “próbaútra” vittük egymást. Mint a bejáratós autó, olyan voltam 😀 Célunk a Visegrádi-vár melletti ösvényen haladva lemenni egészen Visegrádig, majd ott a Duna-parton végigsétálva a másik irányból, a Kálvárián felsétálva vissza a szállodába. Nem nagy út, de azért van benne szintemelkedés rendesen. Meglátogattuk Don Vito pizzériáját is, ahol igen finom étkekkel várják az arra tévedőket. Visszafelé megnéztük a Viktorin-sétányt is, ami kicsit megtréfált minket, mivel kb. 20 méterre voltunk a célunktól, de a várnál egy tábla tájékoztatott, hogy nem szabad a kerítést átlépni, mert az már a “fizetős” rész és fura lett volna, ha jegy nélkül jönnék ki a várból :) Úgyhogy visszasétáltunk, majd másik irányból, a várat megkerülve jutottunk annak parkolójába. Az idő ma már kedvezőbb volt számunkra, jobb kilátás nyílt a Dunára. A térdem is jól vizsgázott, ezért a szaunázás és vacsora után már bátrabban kezdtem nézni a térképen a Rám-szakadékról szóló túraleírást.

Harmadik nap: kiadós reggeli után cél Dömös, a nagy kanyarnál lévő parkoló. Kb. 2 km-es városi, aszfaltutas séta után értünk a völgy bejáratához, ahol már tábla figyelmeztet, hogy az útszakasz nem biztonságos, a fagypont közeli hőmérséklet miatt csúszhat, megkérnek minket, hogy válasszunk másik útvonalat. Mivel előttünk haladt egy kb. 10 fős, diákokból álló csapat, gondoltuk mi sem hátrálunk meg, legalább megnézzük, mire is lehet számítani. (Emlékeim szerint még nem voltam a Rám-szakadékban, bár szüleim később kijavítottak, hogy már jártam, gondolom még kicsi voltam.)

IMG_0726A Szentfa-kápolnánál tovább haladtunk a ZP jelzése, majd megkezdtük utunkat a szurdokban. 3 C fok, olvad a hó, csobog a patak. Gyönyörű táj, a vízálló bakancsaink vidáman taposták a kis patak köveit, miközben kesztyűs kezünkkel a saválló acélkorlátot markolva haladtunk előre. Hatalmas függőleges sziklafalak, csodálatos jég-képződmények és hatalmas jégcsapok szegélyezték utunkat. Ti láttatok már olyat, hogy egy sziklafalra rá van fagyva egy jégpáncél és alatta folyik a víz? Mintha hangyák mozognának, úgy mennek a cseppek és buborékok az átlátszó maszk alatt. Csodálatos! Ezt videóval is megörökítettem :)

Túránk során volt egy pont, ahol a Természet egy határozott “huszár-vágással” adta a tudtunkra, hogy “Ember, óvatosan!”. A magasból egy öklömnyi szikla hullt alá, tőlünk két méterre átszakítva a fagyott hóréteget és jókora lyukat ütve az talaj felső rétegébe. Sisak! Ide sisak kell – jutott eszembe azonnal. Hiába, hogy normális turistaösvény és nincs szükség képesítésre a bejárásához, a biztonságos közlekedéshez én mindenképp javaslom a sisakot. Túlzott óvatosság ide vagy oda (mert megkaptam ezt is), inkább mosolyogjanak rajtam, mint a balesetin átnézzenek a fejemen… a 2-3 kilós, fél méteres jégcsapokról már nem is beszélve. Egyszer egyébként így is sikerült megcsúsznom és bár két kézzel megtámasztottam magam, a csuklómtól az alkarom közepéig szépen végigszántottam egy sziklán magam, égett is utána még órákig :)

IMG_0725Felérve a szakadékból a Lukács-árok felé vettük az irányt. Itt az olvadt hó megnehezítette a dolgunkat, a fellazult, átázott földben néha mintha dagonyáztunk volna. Sima út volt visszafelé, összességében nem mondanám nehéz túrának, a jeges viszonyok ellenére sem. Jó kis kaland volt, nyáron is meg fogjuk nézni.

Visszaérve a kápolnához, mivel még bírtuk a tempót, úgy gondoltuk megnézzük a Prédikálószéket is. Hegygerincre felkapaszkodva egy erős emelkedő vette kezdetét: hamar elkezdtünk lihegni. Ekkor már túl voltunk a teljes aznapi étkészletünkön (fejenként két energia-csoki a Decathlon jóvoltából – na nem támogatás, vásárolt termék volt :) Az utóbbi időben Bear Grylls túlélési tippjeit olvasgatva rá kellett ébrednem, hogy nem biztos, hogy a csoki a legjobb útravaló, de erről majd később még írok – egy másik bejegyzésben :)

Száz szónak is egy a vége, a Prédikálószék felé vezető út, latyakos, jeges, havas úton egyáltalán nem volt mókás. Durva emelkedő és nagyon örültem, hogy a túrabot nálam volt, mert szó szerint támaszt nyújtott az út során. Végig hegygerincen vezet az út egészen a Vadálló-kövekig. Itt jött el az a pillanat, amikor (szégyen, nem szégyen) úgy döntöttem, hogy kockáztatom a korlátaimat és mivel a nap is már lefelé tartott, inkább visszafordultunk. 400 méterre voltunk a GPS szerint a céltól, nagyon közel, de oda-vissza majdnem 1 km lett volna a nehezen járható gerincen, ezért nem is bántam meg a döntésem. A vártnál jobb tempóban érkeztünk le, gond nélkül visszajutottunk a kápolnához.

Az autóhoz már kényelmesen elértünk, így lett meg a 14 km-es túra. A tracklog részletes megtekintéséhez kattints a képre!

Tracklog

Tracklog

Másnap, útközben hazafelé még megálltunk a bob pályánál, csúsztunk egyet és megállapítottuk, hogy a miskolctapolcai pálya sokkal jobb. Levadásztuk a GCBOB geoládát, majd startoltunk haza a gyerekekhez!

A túra után pár nappal hallottuk, hogy előttünk nem sokkal baleset volt a Rám-szakadékban és tűzoltók hozták le a mentőig a kb. 20 métert zuhant, agyrázkódásos férfit, akit azonnal kórházba szállítottak. Ezek után is túlzás a sisak vajon?

IMG_0724

 

postheadericon BTC 10×42 tetőélprizmás binokulár

Régóta szerettem volna már egy távcsövet. Annak idején szüleimmel rengeteget túráztunk és egy 16x -os orosz távcsővel jártuk a hegyeket-völgyeket. Ami emlék nekem megmaradt belőle, hogy nagyon közel hozta a távoli dolgokat, de remegett a kezemben és ha én vittem, akkor fájt tőle a nyakam és hátam, nehéz volt.

Jézuska nagyon ráérzett, hogy min töröm a fejem, így a fa alatt lévő szolid zöld doboz egy BTC távcsövet rejtett.

btc10x42_1Nézzük először a nyers adatokat:

Lencseátmérő: 42 mm
Nagyítás: 10x
Látómező: 114 m / 1000 m
Közelpont: 1,1 m
Látószög: 6,5 fok
Szemlencse átmérő: 23 mm
Kilépő pupilla: 4,2 mm
Szürkületi érték: 20,5
Geometriai fényerő: 17,6
Tömeg: 758 g

 

Némi magyarázatnak talán van itt hely, nem biztos, hogy minden egyértelmű mindenki számára.

Az első pár fogalom szerintem könnyen megérthető, de a kilépő pupilla már nem biztos. Ez nem más, mint a annak a fénysugárnak a vastagsága, mely a távcső okulárján kilép. Értéke a távcső objektívjének és a nagyításnak a hányadosa (pl. ez esetben 42/10=4.2mm). Szemléletesen szólva ekkorára “zsúfolja össze” a belépő fényinformációt a távcső.

A szürkületi érték szintén egy matematikai számítás eredménye, az objektív átmérő és a nagyítás szorzatának négyzetgyöke. Minél nagyobb ez a szám, annál nagyobb a távcső szürkületi értéke.

Ami viszont nekem számított az a nagyítás, látómező és tömeg.

A nagyítás kapcsán nagyon nagy dilemmában voltam. Édesapám 16x -os távcsövéhez szokva nehezen barátkoztam meg egy 10x távcső teljesítményével. A gyakorlatban viszont nagyon szépen teljesített. Hogy miért?

Ha követni próbálok egy madarat repülés közben, akkor a széles látómezőben könnyen meg tudom tenni vele. Nem a levegőt pásztázom, hogy “most meg hova lett, az előbb még itt volt”. Arról nem is beszélve, hogy akár egy kézzel is tudom tartani a távcsövet, akkor sincs olyan remegő képem, mintha a nagyot tartanám két kézzel. Ez nyilván az én hibám is lehet, kinek mennyire stabil, remegésmentes a keze. De ahogy több helyen olvastam, máshol sem ajánlják a 10x nagyítás feletti távcsöveket kézből megtartani.

A tömegre megint nem lehet panaszkodni. A maga kb. 750 grammjával nagyon kellemes kis darab, a következő hasonló távcső már 900-990 gramm körül mozog. Mint kiderült, édesapám távcsöve kereken 1000 gramm, ami meglepett, mert többre számítottam. Nyilván akkor, gyerekként ezt sokkal többnek éreztem.

btc10x42_2A képminősége már egy érdekesebb dolog. Első pillantásra tűéles és csodálatos képe van, amit a fókuszáló gombbal nagyon finoman és gyorsan élesre lehet állítani. De! Lehet, hogy én vagyok a kekeckedő, de jópár év fotózás után nekem sajnos rááll a szemem, hogy a hibát keressem. Amit anno kompromisszumot kellett kötnöm a Canon 70-300 mm-es objektívemmel, azt itt is megtaláltam: ez nem más, mint a kontrasztos felületeken megjelenő kromatikus aberráció. Ez azt jelenti, hogy pl. egy világos égbolt előtt lévő sötét faág egyik élét lila, a másikat zöld sáv határolja. Ez annak tudható be, hogy a lencsék különbözőképpen törik meg az eltérő hullámhosszúságú fénysugarakat. Ennél a távcsőnél hiába a fully multi coated bevonat (azaz minden lencsére többrétegű bevonatot gőzöltek a nagyobb kontraszt és helyesebb színvisszaadás érdekében), az én szemem sajnos rááll erre a hibára. Hangsúlyozom, lehet, hogy másnak fel sem tűnne, ha nem erre koncentrálok, akkor engem sem zavar. De kritikusan tekintve nem tudok szemet hunyni e tény felett.

btc10x42_3Még egy érdekességet érdemes megemlíteni a készülék kapcsán: nitrogénnel töltött, vízálló távcső, ami azt jelenti, hogy 1 méteres mélységben 30 percig gond nélkül elvan, nem kell félteni. Nyilván nem búvárkodáshoz találták ki, de esőben jól használható és nem fog párásodni sem.

A szemkagyló körül található kicsavarható gyűrű kiválóan véd az oldalról érkező fénysugarak zavarásától, illetve segít a szempilláinkat távol tartani a lencsétől. Jobb oldalon dioptria-állító gyűrű segíti a rosszul látókat.

Összességében mi a véleményem?

Használtam fakopáncs megfigyelésére, néztem a Duna túloldalán a munkagépeket és a közlekedő hajókat. Nem egy csillagászati távcső, de nem is arra szeretném használni.

Remélem, hogy a természetjárásnak, túráimnak méltó és hűséges társa lesz.

Jelenlegi bruttó ára a Budapesti Távcső Centrumban 36.600 Ft, a távcsőhöz a szokásos kupakokon kívül jár egy gyöngyvászon tok, illetve egy, a távcsőre szerelhető nyakpánt.

postheadericon Reggeli relaxációs sétám

A fák doktora

A fák doktora

Mivel a munkarendem megengedte és az óvodák és bölcsödék is tárt karokkal várták már a lurkókat, úgy alakult, hogy a délelőttöm szabad volt. Mivel már nagyon fel akart ugrani a bakancs a lábamra, úgy döntöttem, hogy teszek egy kis reggeli sétát a közeli Tököli Parkerdőben.

Ha pedig már erdőbe megyek, gondoltam a vadiúj távcsövemet sem illene otthon hagyni, ezért most a Dakota helyett egy BTC 10×42-es binokulár lett a társam.

Reggeli után, amikor már felszállt a hajnali pára is, 9 órakor mentem ki az erdőbe. Annak ellenére, hogy tél van, egész kellemes, 2 C hőmérséklet fogadott. Ahogy távolodtam a parkolótól, úgy tűnt tova a civilizáció zaja és váltotta fel azt az erdő véget nem érő zöreje.

ErdőNem akarok senkinek sem lelkizni, de engem megérintett a dolog. Először is az jutott az eszembe, hogy miért nem csinálom ezt gyakrabban? A természetben sétálva az ember rácsodálkozik, hogy mi is az, ami ilyenkor körülveszi. A nap hétágról sütött, sugarai látványosan olvasztották meg a fákra fagyott zuzmarát. Cseppjei hullottak a már zöldellő aljnövényzetre, látszik, hogy a rendkívül meleg időjárás megzavarja a növényeket is. Néhány fán már rügyeket találtam, ezeket is belepte a 2-4 mm-es zuzmara. Ahogy csendben sétáltam, kopácsolásra lettem figyelmes. Nem kellett sokáig keresni a fakopáncsot, hamar előkaptam a távcsövet is tokjából, hogy jobban szemügyre vehessen. Nagyon éhes lehetett, mert olyan hévvel bontotta a fa kérgét, hogy öröm volt nézni :)

A viszonylag alacsony hőmérsékletnek előnye is volt ám, mivel – bár a kezem egyre jobban fázott, de – az enyhén fagyott föld megőrizte az arra járó vadak nyomait. Vadkan lábnyomát biztos láttam, és bár nem vagyok ilyen téren túl jártas, gyanítom, hogy őz és macska nyomokkal is találkoztam, a ló patanyomai mellett.

Szóval a túra nagyon kellemesre sikeredett, bár a távolságot nem mértem, én olyan 3-5 km-re tippelek. Sikerült olyan ösvényt találnom, amin még nem jártam, pedig már elég sokszor barangoltam ezen a részen.

(A fakopáncs fotója a Gólyahír honlapról származik, ahol érdekes dolgokat olvashatsz a madáretetésről is…)

Friss hajtás

Friss hajtás

postheadericon A Vitorlázó-emlékmű és a Sorrento-sziklák karácsonykor

Az igazat megvallva inkább elő-karácsonyi és túrának sem igazán nevezném, mondjunk inkább úgy, hogy túrácska :)

Szenteste előtt pár nappal eljöttek a szüleim és vállalták, hogy egy napra vigyáznak két betegeskedő gyermekünkre, így lehetőségünk volt a hétköznapi munkák után egy kicsit kikapcsolódni, bakancsot húzni és elindulni a Budai-hegyekbe.

resize_IMG_0085_800x600

A Szekrényes-hegy-i indító

A cél ezúttal a Farkas-hegyen lévő Vitorlázó-emlékmű volt. Egyszer már jártunk erre és annak ellenére, hogy milyen állapotban van a repülőgép-szárny, bennem mégis mély nyomot hagyott, ismét visszavonzott a hely. Nem utolsósorban azért, mert legutóbb megpillantottam egy érdekes építményt az emlékműnél állva és ahogy itthon utánaolvastam, kiderült, hogy egy olyan “sáncot” láttam, ahonnan régebben a vitorlázógépeket “csúzliszerűen” lőtték ki, hogy azok utána a völgyben lévő meleg légáramlatokat kihasználva belekapaszkodhassanak azokba és tovarepülhessenek. Na, most ez a sánc vonzott igazán, főleg az onnan várható kilátás majd. Erre felbuzdulva távcsövet is vittünk magunkkal.

A múltkori helyünknél sikerült jobbat találnunk, nemcsak az út minősége és a parkoló kényelmessége volt kellemesebb, de a célhoz is közelebb volt. Ami persze nem feltétlenül előny, mert nem volt cél, hogy az emlékműig menjünk autóval, de ha már tudunk közel menni, akkor onnan már tudunk bakanccsal más célokat kitűzni magunknak :)

Sorrento-sziklák

Sorrento-sziklák

Az első kellemetlen csalódás a sűrű, nyirkos decemberi köd volt. Kb. 20 métert lehetett látni, a távcső egyenlőre teljesen feleslegesnek tűnt. Az első szakaszt gyorsan vettük, majd egy hirtelen bal-kanyarral elindultunk toronyirányt fel a Szekrényes-hegyre, ahol az egykori indítóhely volt. Mint már említettem köd volt, így a hirtelen a hegyről lefelé futó dalmata felbukkanása váratlan meglepetős volt számunkra. A csúcsot mindenesetre könnyen elértük, a maga 364 méteres magasságával kicsit alulmúlta várakozásaimat. Innen keletre fordulva lementünk a domb lábáig és megcéloztuk a Sorrento-sziklákat.

Itt még nem jártam ezelőtt, ezért érdeklődve és örömmel figyeltem a különös képződményeket. Közben találkoztunk pár tájfutóval is. Utunk innen a Repülős-emlékműhöz vezetett, mely Sinka Lajosnak állít emléket és nem összetévesztendő a Vitorlázó-emlékművel.

Repülős-emlékmű

Repülős-emlékmű

Ezután egy bizonytalan, ámbár éles jobbkanyart tettünk és a bújkálós, hegygerincen vezető ösvényről egy bozótosan keresztül átvágtunk egy másik ösvényre. Ezt közben többször megbántuk, de amikor már könnyebb volt előre menni, mint hátra, akkor már felesleges volt gondolkozni :) Közben megálltunk pihenni és a távcsővel sikerült egy kismadárt megfigyelnünk az egyik fa oldalán.

A dzsungelharc után lencsevégre kaptuk a repülőgép-szárnyat, majd a Piktortégla-üregek felé véve utunkat elindultunk visszafelé az autónkhoz.

Így végül egy 6 km-es sétát tudhattunk a hátunk mögött, melyben kellemesen kiszellőztettük tüdőnket és fejünket :) A Budai-hegység továbbra sem veszített vonzerejéből, sőt, rájöttem, hogy még mindig sok meglepetést tartogat :)

Vitorlázó-emlékmű

Vitorlázó-emlékmű

Tracklog

Tracklog

 

postheadericon Szentgáli-kőlik élmények

Először is: rohadt jó volt!!! :)

Beértünk a városba, jobb oldalt valami gyanús “Kőlik” felirat, sportos jobbos az Opellel, de mivel a sarkon volt azonnal egy balos, valami gyógyszertár vagy művház előtt leparkoltunk.

A fene se gondolta, hogy ilyen hideg lesz (5 C°) , karikára fagyva áttipegtünk az út túloldalára, ezt a táblát muszáj volt lefényképezni :)

A vadásztársasággal egyben lévő épületbe invitált be túravezetőnk, Attila. Overall fel, plusz bukósapka, rajta a ledes fejlámpa, kesztyű. Lapos talpú cipő hátrány, nekem nem volt időm megkeresni a bakancsom. (Persze, hetekkel előtte már a túrára készültünk, cö-cö -admin)

Szövet kesztyűt vigyetek, mert nem alaptartozéka a felszerelésnek és nagyon hasznos amikor az agyagos falon/földön kell tapogatózni!

Mégpedig muszáj lesz mert ez egy barlang! Nekem az első igazi, az Aggteleki sétálóst nem tekintem annak, itt kúszni-mászni kell és az sem mindegy, hogy hogyan! Természetesen a józan ész itt is segít, de ha nem vagy kellően rutinos a baj megtörténhet. Megnyugtatásul: minden rendben ment, Attila nagyon profi, pontosan megmondta mely testrészedet melyik mélyedésbe kell helyezni. ( Nem elkalandozni!!! )

Hogy miért megy egy normális ember barlangászni? Szerintem:

  1. nem normális,
  2. kihívást keres,
  3. félelmeit akarja leküzdeni.

Én kicsit tartottam, hogy hogy reagálok szűk helyen, de nem volt semmi gond, még akkor sem amikor a legmélyebb járat végébe vezettett utunk, ahol 1 normális ember alig tud megfordulni. Nagyon élveztem a jó levegőt, csöndet és nem utolsósorban, hogy nem vesznek körbe a hülyék :)

Indulás előtt minden értéket egy bazi nagy trezorba tettünk, nem féltettem a benne lévő notebookom, elég masszívnak tűnt. Attila felolvasta a jogainkat, miszerint ez extrém sport, TB nem fedezi a balesetet, termeszetvéedelmi övezetbe megyünk és mindenben rá hallgatunk, nem cselekszünk önállóan, stb. Aláírtuk, fizettünk ( üdülési csekket t is elfogadnak ). Majd elfelejtettem, a túravezetés ára (4.500 Ft) a biztosítást is tartalmazta.

Innen egy kb. 20 perces séta következett, amit nyáron 500 HUF /fő áron lovaskocsival is kiváltható. Legyengült aktakukac lévén az út felénél már nagyon vágytam a kellemes 27 C°-ra és a lódobogásra.

A velünk lévő 3 tizenéves forma gyerek úgy viselkedett, mint aki most életében először sározhatja magát össze szülői engedéllyel. ( Nem saját gyerekek, két másik felnőtt kísérte őket. )

Elértünk a domb lábához , falépcső, gondoltam – alföldi gyerek lévén – itt lesz a bejárat. Persze, hogy fel kellett menni :)

Felértünk , a tüdőnk természetesen rendesen lemaradva, de az is megérkezett.

Még néhány infó a barlangról, pl. milyen élőlények lesznek rajtunk kívül a barlangban. A lista nem túl hosszú.

Nagyon nagy vaslétra lefelé a mélybe. Csillagpontos útvonalat képzeljetek el, egy központi teremből több járat indul, ezeket egyesével jártuk végig, visszafelé, ha volt akkor a nehezebb utat választottuk, és igen, itt készültek a megalázós éppen átférős képek :)

Odabent kb. 10 C° , visszafelé átmelegedve a lámpa fényénél látszott az overallon átpárolgó testhő. Ez akár a télen bent alvó denevéreket felkeltheti,  így legyengülve kirepülnek a szabadba ( mert azt hiszik itt a tavasz ), de nem találnak táplálékot ezért ha még vissza is jutnak a barlangba, nem biztos, hogy a következő tavasszal már lesz erejük felébredni.

A száraznak mondható barlangban tiszta merő agyag lett mindenünk. Igazi kúszós-mászós, föl-le, jobbra-balra, egy kis kondi nem árt ha van és persze a vékonyabb alkat preferált.

Volt egy hely, oldal-járat, ahova nem tudtunk hárman bemenni ( a 3 termetesebb férfi), konkrétan hason kell csúszni és előrenyújtott kézzel, egyik válladat előre rakva haladni, oldalra fordított fejjel.

Ami nekem a legparásabb volt, 3-4m magasban kitámasztva két fal között kellett oldalazni a levegőben (traverzálás).

Kiérve feltéptem a “győzelem / ha bennragadunk ne egymást együk meg” csokit, a gyerekek egy-kettőre eltüntették :)

Kűlikre fel!

Csaó!

Javaslat: ne vigyetek magatokkal semmit, de konkrétan semmit. Lapos teló a jobb zsebben hason csúszásnál nem szereti a követ, fényképezőt illetve telót oda lehet adni a túravezetőnek, de zéró fényben nem az igazi a kép , ha vakuzol meg lepiríthatod a denevér… szőrét :)

Én vittem magammal egy fejlámpát, az jól jött.

postheadericon A Mátyás-hegy gyomrában

Bizonyára észrevettétek, hogy az utóbbi időben fűt, hajt a vágy a barlangok iránt… mindig is kedveltem a természetet, ám eddig még csak felülről csodáltam azt (leszámítva gyermekkorom aggteleki kirándulásait, illetve ifjúkorom látogatását a Wieliczka-i sóbányába). Pár héttel ezelőtt sikerült bepillantanom a Szentgáli-kőlik barlang ajtaján, le a mélybe és akkor úgy éreztem, hogy nekem oda le kell mennem!

Az persze akkor nem jött össze, sőt, utána a Bükkben is “csak” egy Kecske-lyuk látogatás jött össze. Ám kaptam a hírlevelet a Pilisi Barlangkutatás honlapjáról, miszerint csütörtök este a közelgő tanfolyamnak tartanak “nyílt-napot” a Mátyás-hegyi barlangban. Erre már el kellett mennem. Sőt, páromat is belerángattam a mókába!

Túrázós GPS-el közeledtünk autóval a Pál-völgyi-barlang közelében található parkolóhoz, persze a kis kijelző és a bambulásunk meghozta a gyümölcsét, egy kicsit el is tévedtünk. Ki gondolta volna, hogy a Szépvölgyi úton haladva az nem egyenesen halad, hanem jobbra fordul??? :)

19 órára volt tervezve a barlangba indulás, na mi pont akkor értünk oda a kocsival. Szerencsére hoztunk magunkkal alkalmas ruházatot, így nem kellett az overallra várni. Gyorsan csatlakoztunk a csapathoz és megismerkedtünk túravezetőnkkel, Slíz – Fizikus- György barlangászunkkal.

Először kicsit furán éreztem magam, mert bár beszélgettem vele, semmit nem láttam az arcából az erős fejlámpának köszönhetően. Persze ezt a problémát hamar megoldottunk, sőt a barlangban rá kellett döbbennem, hogy nem is olyan erős ez a lámpa egy-két barlangász karbid-lámpájának fényéhez képest :) Na de ne rohanjunk ennyire előre!

 

10-12 fős csapatunk bemerészkedett az állandó 11 fokos barlangba. Felszerelésünket leraktuk odabent, Gyuri javaslatára nem vittünk be magunkkal semmit, mivel nem tudtam mi fog ránk várni, ezért nemhogy fényképezőt, de még saját fejlámpámat is kint hagytam, a sisakra szerelt LED világította utunkat.

Először egy mélybe futó létre állta utunkat, melyet gyorsan leküzdöttünk. Utána nem sokkal már hasaltunk és csúsztunk is, meg is fordult a fejembe, hogy az elején minden poént lelövünk. De nem így történt.

A “Nagy-terem“-ben összevártuk a csapatot majd egy rövid barlangképződési ismertető után már mentünk is a kis járatok irányába. Volt, hogy agyagos csúszdán csúsztunk lefelé, volt ahol “krokodilok elől” menekültünk fel a falra (traverzálás, azaz hátunkat a falnak támasztva haladunk a két fal között a magasban), de még egy megkövesedett “elefánttal” is volt szerencsénk találkozni :)

Az egyik nagy teremben lekapcsoltuk az összes lámpát és hallgattunk a csendet. Szinte zúgott a fülem, annyira ingerszegény környezet volt. Utána barlangászaink elénekeltek egy barlangász-dalt, majd megpróbáltunk egyet közösen is. Nem volt bonyolult, ezért sikerélményt adott :)

Útközben többször volt lehetőség alternatív útvonalat választani. Nálunk is volt olyan, hogy Móni lemászott egy szikláról, míg én felül, a két sziklafal között mentem fel a következő ponthoz. Aki nem ismerne, annak elmondom, hogy 2 méter magas vagyok. Na most ez a test egy hatalmas “X”-ként feszült a két sziklafal közzé és fel kellett ismernem, hogy a korlátaim kiterjeszthetők: sosem gondoltam volna, hogy ekkora terpeszre vagyok képes :) És amikor a nagy “X”-nek a jobb lábát át kellett lendítenie a bal lábánál lévő sziklán, hogy mögé léphessek… hát az izgalmas volt! Akárhogy is nézzük, többször volt olyan helyzet, amit magamtól nem jutott volna eszembe kipróbálni. Persze így is mondtam azt, hogy ne kísértsük a sorsot és nem minden “fakultatív” akadályon teszteltem le magam, de az útvonalon végig az elegáns megoldást követtem :)

Visszafelé egyedül voltam, aki a Laci-lépcsőre egyszerűen fellépett – köszönhető volt ez a magasságomnak. Egyébként egy csúszós, lekerekedett lépcsőről beszélünk, ha nem értem volna el, küzdeni kellett volna érte rendesen.

A felfelé vezető vaslépcső már könnyű módja volt a kijutásnak (vezetőnk természetesen nem használta, hanem felszaladt a függőleges sziklafalon), bár előtte még át kellett préselnünk magunkat azon a szűk járaton, amin érkeztünk, illetve a lefelé jó-móka agyag-csúszda sem volt olyan vicces felfelé :)

Így utólag visszaolvasva írásomat sajnálom, hogy nem tudom úgy visszaadni az élményt, ahogy megéltük. Nehéz ezt így szavakba önteni.

Összességében 3 és fél órát töltöttünk bent (és lent), ami kétségkívül maradandó élményt okozott nekünk. Most egy hetünk van, hogy eldöntsük, menjünk-e a tanfolyamra. Nagy a dilemma.

Mivel ez volt első ilyen túránk, ezért nézzétek el nekem, hogy nem mertem bevinni a fényképezőmet magammal. Legközelebb ilyen nem fordul elő :)

(A felhasznált képek megjelenési sorrendben Egri Csaba “Színház-terem” alkotása, illetve az utazom.com honlapról “Óriások útja” és az iwiw.hu honlapról származó alkotások, ismeretlen fotóstól.)

postheadericon Hotel-túra

Az utóbbi időben céges elfoglaltságok miatt elég sokat utaztam, gondoltam megosztom élményeimet a szállások és étkezési lehetőségek kapcsán.

Békéscsaba és környéke

Csabán a már ismert Fenyves Hotelben szálltunk meg. Nyugodt, békés hely Békés megyében, nem is hazudtolja meg hovatartozását. Mind a recepciós és a tulaj is kedves, mosolygós emberek, jól esik beszélgetni velük. Korábbi emlékeimet felidézve a konyha is remek, bár most hétvégén érkeztünk és ekkor este 8-kor bezár az étterem. Ez esetben viszont – utólag visszagondolva – jól jártunk, mert bár ott is finomat főznek, de így most megismerhettünk egy helyet, ahova egyébként nem jutottunk volna el.

 

A Kisvendéglő a Hargitához a recepciós ajánlása volt, elmondása szerint az olasz vendégek kedvenc helye. Kipróbáltunk.

Csak ajánlani tudom! Egy steaket kértem, közepesen átsütve és amikor megkaptam… be kell hogy valljam, hogy először megijedtem a hús mennyisége láttán. Barátom is elismerően csóválta a fejét :) Belekóstoltam, és… azt nem lehet szavakba önteni. Az ízek harmóniája, a hús borsos-mustáros lében érlelése mesés harmóniát hozott létre… valóban félig átsütve kaptam, kívülről szépen sült, belül még rózsaszín volt a kb. 2 cm vastag bélszín… szóval inkább próbáljátok ki!

 

Hajdú-Bihar megye

Utunk következő állomása Debrecenbe kalauzolt minket, ahol a Hotel Aquaticum volt a szállásunk. Sajnos a négycsillagos szálloda nem hagyott mély nyomokat bennem, legalábbis kellemeset semmiképp. Este sajnos nem tudtam aludni, mert kikapcsolt klíma mellett is fel kellett kelnem ajtót nyitni az erkélyen, mert a kinti kb. 10 fok ellenére bent legalább 30 Celsius volt. Az itt felszolgált steak -bár félig átsütve kértem- teljesen át volt sütve és sem az állaga, sem pedig a minősége meg sem közelítette a

Békés megyében felszolgált remekművét. Sajnos a borok tekintetében is csalódás ért, ugyanis sem édes, sem félédes borból nem tudtak kínálni, csak száraz boruk volt készleten. (Üvegest tudtak volna adni, de decire nem.) Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a köret és minden más (pl. sajtmártás) kiváló volt, illetve a felszolgáló-személyzetet sem érheti kritika, de valahogy akkor sem távoztam negatív emlékek nélkül. Ja, és hogy nincs ingyenes internet a szállodában, még a recepció környékén sem, az végképp kiverte nálam a biztosítékot. Tudom, kicsinyes vagyok, de szerintem ezt igazán megengedheti bármelyik szálloda. Így maradt a mobil 3G wireless megosztása (ami legalább gyors volt, hála a jó lefedettségnek). Kollégám szavaival élve egyébként a szállodába bejutás kb. olyan, mintha egy kórházon keresztül jutnánk be, hiszen a termálfürdőn keresztül lehet a 2. emeleti recepcióra bejutni, ami – khm, mondjuk úgy – nem túl modern. Apropó, termál fürdő. A két gőzkabin közül csak egy üzemelt és már csak állóhely volt benne – épphogy.

 

 

A “sötét” Borsod

Következzék most az Edda városa, Miskolc. Nem tagadom, itt születtem, szeretem a várost és a környékét is. Szállásunk a négycsillagos City Hotel Miskolc volt. Bár a szobában található brossúra szerint három csillagos a hotel, ez nem igaz, csak sajnos nem frissítették a lapokat. Pedig lenne mire büszkének lenni!!! A szoba kifogástalan (igaz, itt is egy szellőztetéssel és a fűtés lekapcsolásával kezdtem), sőt, még poggyásztartó is van! Mi több, technikai kíváncsiságomat is felcsigázták, ugyanis még sehol nem láttam olyan bútorszéfet, ahol bármilyen kártyával lehet nyitni-zárni a trezort! Én a saját Raiffeisen bankkártyámmal zártam be. Nagggyon jó! Ajánlom más szállodának is. Nincs ám több elfelejtett PIN kód, de nem ám!

És akkor jöjjön a puding próbája: az evés :) Az étterem – bár kicsit eldugott helyen van – nagyon kellemes összhatású. A pincérek szintén jó hozzáállású, mosolygós, kedves emberek. A kaja… nos, akinek a mennyiség számít, az ne ide jöjjön. De ha a minőség a fontos, akkor bátran ajánlhatom. Ez tipikusan az a hely – egy olasz étterem jut róla az eszembe Budapesten a Dohány utcában -, ahol a nagy tányér közepén van egy kisebb mennyiségű étel… na de az íííííze! Az felér bármivel! Nagyon finom és egyébként bár kevésnek tűnik, azért jól lehet vele lakni. De van ám még valami, ami különleges eme helyen, mégpedig, hogy az étlapon minden étel mellé fel van tüntetve a hozzá ajánlott bor is! Kiváló gondolat, bravó! Tehát összességeben egy hatalmas piros pont járt az étteremnek.

A szálloda wellness részlege is érdekes volt, feltételezem azért, mert szezonon kívül, hétköznap jártunk erre, ezért rajtunk kívül túl sok vendég nem volt a szállóban. A recepciós hölgy készségesen útba igazított, hogy merre találom a wellnesst, el is indultam arra. Folyosó, majd balra le. Oké. Sötét. Mentem előre, egy raktár-féle helységbe jutottam. Akkor ez nem az lesz – gondoltam. Vissza és megtaláltam a táblát: Rekreációs helyiség. Bementem, sötétség. Kitapogattam a villanykapcsolót: jól tettem, mert egy lépcső volt előttem. Majd újabb szoba, újabb villanykapcsoló (esetleg ide egy-két mozgásérzékelős megoldást javasolnék). Beértem a wellness részlegbe. Gőzkabin, finn szauna és infra-szauna: mind kikapcsolva. Na, gondoltam, jöhet a keresgélés. Nagy ész nem kell hozzá, rá lehet jönni a dolgok működésére, mindenesetre nekem kellett bekapcsolnom a finn-szaunát és infra-kabint is (a gőzfürdőre nem jöttem rá, de annyira nem izgatott), illetve a pezsgőfürdő sziklába rejtett kapcsolóját is megtaláltam. Kihívás volt, sikerélményt hozott, tehát összességében nem bántam, másnak okozhat csalódást, hogy 40 percet kell várnia a szauna felfűtésére.

Ja, és jut eszembe: az ingyenes wi-fi itt alap volt :) Nemcsak a lobbyban, de a szobákban is!

Heves-megyei kóstolás

Hazafelé úton még beugrottunk Gyöngyösre, ahol az éhség egy kis pizzériába, a Capri-ba vezetett minket. A kedves kiszolgálás mellé finom falatokhoz jutottunk -szerintem- igen kedvező áron. Ha a közelben jártok, kipróbálhatjátok, de az ajtón lévő feliratnak ne hagyjátok, hogy megtréfáljon :) Húúúú :)

Hotel-túránk első felvonására ennyi jutott, remélem tetszett beszámolónk és hasznos volt. Hamarosan folyt. köv :)